Legkeresettebb alkotók
  • Perlrott Csaba Vilmos keresett alkotó
    Perlrott Csaba Vilmos
  • Gábor Jenő keresett alkotó
    Gábor Jenő
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László

Mednyánszky László Tanulmányok

  1. Mednyánszky László - Tátra
    1. Festőnk sok évszázadra visszavezethető, főnemesi családban születik. Gyermekkorát a család ősi birtokán Beckón, majd később a Tátra melletti Nagyőrön tölti. Művészi pályáján az észak-magyarországi tájakat, várakat megörökítő Thomas Ender bécsi festővel való találkozása indítja el. A Tátra fenséges, hóborította csúcsainak valamint a környező vidék érintetlen természeti szépségeinek látványa már gyermekkorában megragadják fantáziáját (Tátra, gyermekkori rajz, Malonyay 1905. 23.).

      "Hazája a hegyvidék. Később is, mint kezdő művész, a beckói várból jár ki első képeinek tárgya után a hegyek közé, vagy pedig a Szepességben, Nagy-Eőr vidékén, a Tátra valamelyik ormán lesi, melyik szirt mögül kél a nap… Ott nézte, hogy tépik véres foszlányokká a gránitélek a pihenőre fáradt nap palástját;…hegyi pásztorok, …szénégetők pislákoló esti tüze mellett csudálta a csillagos éjszakát s egyedül bolyongva örvendett a rövid nyárnak, egy-egy aranyos napfoltnak a sötét árnyakat vető rengetegben." (Malonyai 1905. 24.)

      Mednyánszky meg-megszakítva vándorlásait a családi birtokokra való hazatérései alkalmával mindahányszor visszatér a témához, festi a hegyvidék ormait, pazar színességében kibontakozó részleteit. Általában három-négy képen dolgozik egyszerre, tehát sorozatokat fest.

      Századforduló körüli tájképeinek egy csoportja még híven tükrözi akadémikus tanultságát. Nagyívű és lélegzetű tájábrázolások ezek, melyeknek panoramikus látásmódja 19. századi tájképfestészetünk hagyományait követi. Tárgyalt festményünk esetében Mednyánszky tartja magát az akadémikus tájképeknél kötelező hármas térépítkezés szabályához. Kompozíciója egymás fölé és mögé rétegződő sávokban bontakozik ki. A pasztózusan festett előtérnek a természet elemei által fölmart földpászmái közül világlanak elő a távolabbi hegyek gyökerei. A középtér dúsan zöld vegetációja mögül váratlan fenségében magasodnak elő a Tátra hófedte csúcsai a háttérben. A tág látószögű, a kompozíció felső felében dominánsan kiemelt hegyvonulattal és komor felhőkkel szabdalt égbolttal megjelenített táj a romantikus tájszemlélet tipikus példája. E képeken a természet a maga megközelíthetetlen fenségében mutatkozik, emberi alak legfeljebb staffázsfiguraként törpülhet el nagysága előtt. A civilizáció csak jelzésszerűen, képünkön az elő- és középtér választóján a távolból előparázsló tábortűz fényében és füstjében jelenik meg. Ezzel rokon megoldást választott Mednyánszky egy másik, a Vaskaput ábrázoló festményén is (Sarkantyú 1981. II. színes kép). Itt a felmagasodó sziklák között hömpölygő víztömegen helyez el egy távolból közeledő gőzhajót annak kéményéből előtörő füstgomolyaggal. Mindkét esetben az ábrázolt természet monumentalitása mellett jelentéktelenné vesző emberi igyekezet jelképeként csillannak fel ezek az apró fények.

      A tűz mint az újjászületés szimboluma, lényeges eleme Mednyánszky festészetének. Számos tájképének gyújtópontját határozza meg egy-egy derengve vagy élesen világító fényforrás. A fény ilyen nyilvánvalóan szimbolikus alkalmazása összefüggésben van Mednyánszkynak a buddhizmus tanaival való 1890-1891 körüli megismerkedésével.

      1897 áprilisában a párizsi Georges Petit Galériában bemutatott 60 festménye közül 10 a Kárpátok hegyvonulatait ábrázolja. Itt kiállított képünk is szerepelhetett a tárlaton, a vakkereten lévő ceruzával írott 17-es szám utalhat a párizsi kiállítás katalógusában 17. szám alatt megnevezett "Kárpátok" című festményre.

      Irodalom:
      - Exposition de Tableaux du Baron L. de Mednyanszky et du Comte J. de Somssich. Galerie Georges Petit, Paris, 1897 avril 20 – mai 2. Kat. sz. 8 – 17. Karpathes.
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Budapest, 1905.
      - Schanzer Mária: Mednyánszky. Budapest, 1935.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner kiadása, Bp.1943.
      - Mednyánszky László naplója (Szemelvények). Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp. 1960.
      - Egri Mária: Mednyánszky László. Corvina, Bp. (2.kiad.) 1975.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852–1919). Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp.1981.
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Corvina, Bp.1983.
      - Deák Dénes: Festő a világháborúban. Mednyánszky László festészete 1914–1918. Budapest, 1991.
      RA

       
       
       
  2. Mednyánszky László - Erdő széle
    1. "A természet szemlélete volt főfoglalkozásom legfiatalabb koromtól fogva, ez volt életem tartalma. Hídat kell építeni a véges és a végtelen között." (Mednyánszky László)

      Mednyánszky László, panteisztikus természetcsodálatának mementóiként, tájképábrázolásainak dús sorozatát hagyományozta az utókorra. A buddhizmus filozófiai tanaiban járatos festő, természeti képein az európai szemlélettől eltérő szellemiségű módon jeleníti meg a hagyományos témát. Rendszeresen alkalmazza a kép gyújtópontjából kisugárzó fényforrás meditációra késztető elemét. A csalogató fénypont vagy pászma szinte rabságba ejtve vonzza a nézőt, hogy arra koncentrálva lépjen be és oldódjon fel az ábrázolt táj részletében. Akinek valaha is tíz percig háborítatlanul és megfelelő fényviszonyok között volt alkalma szemlélni nagyobb méretű Mednyánszky tájképet, azt óhatatlanul le kellett hogy nyűgözze az abból áradó végtelen nyugalom és minden hívságon felülemelkedő sugárzó bölcsesség.

      Mednyánszky 1889 őszén Párizsba, majd Barbizonba utazik. Itt ismerkedik meg egy Chevrillon nevű, Indiából visszatért tudós révén a teozófia és a buddhizmus tanaival. "Amit eddig csak homályosan sejtett, hogy a természet érzékletes ábrázata mögött a lélek mélyebb távlatai derengenek és hogy az emberi élet értelme nem a földi határokon belül teljesedik, most egy ősrégi vallásos és bölcseleti kultúra fényénél, rendszerbe foglalt megismerés alakjában állott előtte." (Kállai 1943.31.) A magát "öreg kutyának" nevező festő számára a megismert bölcseleti rendszer nyújt igazolást állandóan kóborló, helyhez kötöttséget nem ismerő lényének. Élete nagy részét a szabad természetben tölti. Míg Nagybánya, Szolnok és Kecskemét mestereinek természetlátása reális és véges határok közé szorítva, az optikai élmény visszaadásában nyilvánult meg, addig Mednyánszky e szemlélettel csak tanulmányaiban, vázlataiban élt. "Látomásai a természettanulmányok szolgáltatta festői anyagot átköltötték, misztikus révületek fényködévé varázsolták. A természet ezekben a sejtelmes ábrázolásokban csak a közvetítő médium szerepét játsza: híd, mely a földről a földöntúli világba, a végesből a végtelenbe vezet." (Kállai 1943.71.)

      Erdő széle című festményének alaphangulatát a valóságos árnyékok közül előparázsló földöntúli fények játékával adja meg. A fák puhán összemosott lombkoronáinak végtelen gazdagságú zöld árnyalatai és a fatörzsek barnáinak együttesével a naplemente arany ragyogású meleg sárgái ölelkeznek. Mindezt a kép alsó harmadában rőtvörös foltok gazdagítják. Kivételes szépségű tájképének analógiája Aradi Nóra monográfiájában került bemutatásra (Aradi 1983.9.kép.) A Schanzer Mária által 1935-ben összeállított műtárgyjegyzék kettő, képünkkel közel azonos méretű tájképet is felsorol (Kat.sz.: 10.; 85.), melyek közül reprodukció hiányában egyik sem azonosítható egyértelműen tárgyalt képünkkel.

      Irodalom:
      - Schanzer Mária: Mednyánszky. Budapest, 1935.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner kiadása, Bp.1943.
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Corvina, Bp. 1983.
      RA

  3. Mednyánszky László - Napfelkelte a havas folyóparton
    1. "Bensőnkbe helyezzünk mindent, mert minden külső mulandó és ezért ne ragaszkodjunk sem helyhez, sem tárgyakhoz. Minden ami bennünket környez, akkor is, ha a saját művünk, illúzió csupán, amelyet szét kell rombolni, különben más létformákba követ és lánccá, súlyos lánccá válik, amely szabadságunkban, a legfőbb jóban, akadályoz. Megint eszembe jut egykori álmom, hogy halálom előtt nem maradt egyebem, mint a csónak, mely a halál szigetére vitt. Szerettem és öleltem a csónakot és nehéz volt attól is megválnom..." - ezt jegyzi fel Mednyánszky 1901 nyarán a napfényes olasz tengerparton, azon a körútján, melynek során először ragadta meg igazán a vízpartok és hajók látványa. A Buccari öbölben is a hajókat és hajósaikat festi, mikor úgy érzi, hogy egy "új előadási módra" jön rá, a "hangulatok szintetikusabb ábrázolására". Mednyánszky korábban is festett már hasonló motívumot, a Duna-ág ezüstszürke ködébe vesző bárkákat (Újpesti kikötő, MNG 55.293.) téli környezetben is megörökítette (Befagyott bárkák, MNG 55.384.). Utóbbi művén a hajókat szinte gyöngysorként fűzi fel a folyó fonalára, a látványban nyilván épp a színek és formák ritmikus ismétlődése érdekelte. Fiumében és Velencében számtalan színes hajót és kikötőt örökített meg színpompás akvarelleken, melyeket ma Szlovákiában őriznek (Velencei látkép, SNG 14220). Folyópartok és tengeri öblök színes hajótestekkel tarkított megörökítése ábrázolási konvenció a korban, különösen az impresszionisták körében volt igen népszerű, mivel mind a vízfelület tükröződései, mind a vízpára miatt kialakuló különleges atmoszferikus hatások visszaadása valódi kihívást jelentett a pillanatnyi benyomások és festői impressziók szenvedélyes kutatóinak. Azonban már őelőttük létezett egy képi hagyomány, melyet nem a napfényes tengerpartokon, hanem a sokkal földhözragadtabb északi tájakon lehetett megismerni. Monet Hollandiától, különösen Zaandam város telt színeitől és új témáitól teljesen fellelkesülve írta: "Egész Hollandiát bebolyongtuk, és mindaz, amit láttam, a valóságban még sokkalta szebb, mint amit mesélnek róla... Zaandam különösen izgalmas, és van itt annyi minden, hogy egy életre való festői elfoglaltságot adhatna... házak minden színben, malmok és ringatódzó bárkák minden mennyiségben." Hollandia rendkívül sok szállal kötődik mind a preimpresszionista, mind az impresszionista festészethez, már a francia romantikusok, mint Delacroix lelkesedtek a XVII. század holland tájfestőiért, Salomon van Ruysdael és Meindert Hobbema művészetéért, akik aztán oly fontosak lettek a barbizoni festők nemzedékei számára is. Corot, Troyon, Narcisse Diaz és Daubigny másolták a Louvre-ban a holland mesterek műveit. Monet-ra pedig éppúgy hatott Corot, Daubigny, mint személyes benyomásai Hollandiában. Monet mintegy 20 vázlattal tért vissza Hollandiából s ezek szolgáltak mintegy előtanulmányul későbbi Szajna és Argenteuil-sorozataihoz, melyek folyóparti látképek, hajókkal és bárkákkal (ld. A Szajna Rouennál, 1873). Mednyánszky most árverésre kerülő nagyméretű olajképe, a Téli kikötő már azután készült, hogy festője "túlesett az impresszionizmuson", mint egy heveny gyerekbetegségen. Képciklusokat tervezett ő is, mint Monet, és mindent megtanult a fény ábrázolási lehetőségeiről, a látvány elemekre való szétbontásáról. De őt nem érdekelte a hajók tarka foltjainak incselkedése a víz csillámaival. Az ő csónakjai és hajói, akár Van Gogh-éi, mindig a Túlpart relációjában érdekesek (Van Gogh: De Rujiterkade, Amszterdam, Van Gogh Múzeum S85 V/1962). A természet, írja Kállai Ernő, amit Mednyánszky megfest, mindig "értelmezett természet". A vizek pedig nem egyszerűen festői reflexeket ringatnak nála, hanem olykor halálos jégkéreggé állnak össze, mint írja naplójában. "Ami a tárgyak és azok állapotai által előidézett benyomásokat leginkább csökkenti, az a mindennapi gond. Azon a mindennapi életből eredő s mindig vastagodó, holt gondolatsémák által alkotott kéreg, melyet időről-időre össze kell törni. A haszontalanná vált gondolat és fogalomhullák lehetetlenné teszik az új, tisztultabb gondolatok fejlődését."
      A fogalomhullák és holt gondolatsémák az ábrázolási konvenciókra is vonatkoznak. Mednyánszky számára az impresszionizmus is ilyen fogalomhullává vált a századfordulóra. Később ugyan vissza-visszatér egyes vívmányaihoz, hogy használja és fejlessze azokat a maga céljaira, de a látványelvűség nem kötötte le igazán. Téli kikötő című képével ő is a holland tradícióhoz nyúl vissza, de annak egy bécsi közvetítésű, a hágai iskolától inspirált változatához. A bécsi hangulatképfestők szintén Hollandiába zarándokoltak, akár Monet, és jól ismerték a hágai művészek alkotásait. Robert Russ, Rudolf Ribarz, Tina Blau, Hugo Charlemont vagy a Párizsba települő Eugen Jettel poétikus realizmussal áthatott kanálisokat festettek. Olyan művek inspirálták őket, mint Jacob Maris Amszterdami kikötője (Hága, Gemeentemuseum, S22-1964), Mesdag Téli tája (Bp., Szépművészeti M. 136B), vagy Paul Gabriel mocsaras holtágat ábrázoló festménye (Hága, Gemeentemuseum S2-1890). Soha nem sikerült nekik igazán összeegyeztetni a hollandok súlyos, északi realizmussal telített természetábrázolását a mélyebb szimbolika és a lírai felfogás iránti igényükkel. Mednyánszky sokukat ismerte személyesen, művészetüket pedig figyelemmel követte. Tina Blau osztrák festőnőt, akinek Amszterdami kanálisa (Bécs, mgt.) szintén a hollandok bűvöletében fogant, éppen az olasz tengerparton ismerte meg. A Téli kikötő című kép előterének felületkezelése sokat köszönhet Robert Russ virtuóz technikájának. Ám ami az osztrákoknak nemigen sikerült, azt Mednyánszky megoldotta. A Téli kikötő egy olyan tökéletesen kivitelezett tájkép, melynek megfestésekor Mednyánszky már nem szorult az átmeneti napszakok, a hajnal, az alkony vagy a köd öszefoglaló, egységesítő erejére. Nincs szüksége a Corot-i ezüstszürkékre, mint az Újpesti kikötő című képen. A képen sárgás nappali fény árad szét, összhangban az előtér kékeslilás reflexeivel. A természetes fényforrást sajátosan egészíti ki és ellenpontozza a vízparti ház ablakának narancs fénypöttye, az ember mesterséges fényforrása, hívogató s egyben idegen jelenléte, ez a jellegzetes Mednyánszky-védjegy, amely a századfordulótól szinte minden képén feltűnik. A kép aprólékos kidolgozása ellenére is monumentálisan hat. Minden a helyén van rajta, tökéletesek az arányai, a kompozíciója. Realista, naturalista, mégis felsejlik benne a Túlpart igézete. A csónak oly időtlen pihen a vizen, mint az, amelyről Mednyánszky álmodott, s melyet elengedni tudni a hátralévő élet művészete.

      Irodalom:
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Bp., Lampel R. (Wodianer és Fiai Rt.) Könyvkereskedése, 1905.
      - Schanzer Mária: Mednyánszky. Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1935.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása, 1943.
      - Mednyánszky László naplója. Szemelvények. Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1960.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852-1919). Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1981.
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Bp., Corvina, 1983.
      - Anton C. Glatz: Ladislaus Mednyánszky a Stráky. Bratislava, Slovenská národná galéria, 1990.
      - Mednyánszky-olvasókönyv. Kiadatlan naplói, levelei és egyéb források. Enigma, 2000. 24-25. szám.
      - Markója Csilla: Egy másik Mednyánszky. Művészettörténeti Értesítő, 2000. 1.
      - Mednyánszky és a hadifestészet. Háborús naplói, levelei és egyéb források. Enigma, 2001. 28. szám.
      - Mednyánszky és az osztrák hangulatképfestészet. Különszám. Enigma, 2002. 34. szám.
      MCs

  4. Mednyánszky László - A Felvidékről (Birkapásztor pipával)

      Mednyánszky 1874. szeptemberében iratkozik be a párizsi képzőművészeti akadémiára.
      Tanulmányait megunva önálló műtermet bérel és rendszeresen látogatja a Louvre-t. Ebben az időszakban Corot és Millet festészete hat rá leginkább.
      Szlovák Nemzeti Galéria (Slovenská Národná Galéria)

  5. Mednyánszky László - Őszi hangulat
    1. Az erdőbelső a barbizoni festészet egyik legkedveltebb, legpoétikusabb motívuma. Őstípus abban az értelemben, hogy a természetet legbensőségesebb, legsejtelmesebb, legbefogadóbb oldaláról mutatja. E téma közkedveltségét mutatja, hogy nem csupán a franciák, hanem a Mednyánszkyhoz talán még közelebb álló, úgynevezett plankenbergi iskola, azaz a bécsi hangulatkép-festők is előszeretettel festették erdők belsejét, különös tekintettel a Práter parkerdeire. De míg a Ruysdael erdei tisztásaiból is ihletett merítő bécsi Emil Jakob Schindler, aki Mednyánszkyra a legnagyobb hatást tette, vagy a magyar festő itáliai útitársa, a Szolnokon is festő Tina Blau ritkán mondott le a staffázsfigurák segítségéről, Mednyánszkynak nem volt szüksége efféle "kapaszkodókra": ha van is a képen figura, az szinte mindig beleolvad a környezetbe.

      Mint annyi más képi szüzsét, Mednyánszky az erdőbelső barbizoni toposzát is megújította. Az ágak finoman csipkézett "gótikus" rajzolata mögül áttörő túlvilági arany fény ikonokat, vagy a katedrálisok halhatatlan építészetét idézi. Az erdő templomi áhítatát nem töri meg az időhöz kötött emberi jelenlét. A kép centrális szerkesztése is az időtlen ragyogásra fókuszálja figyelmünket. Miközben a tájkivágat egyetlen pillanatra sem veszti el a Corot, vagy Mednyánszky műteremszomszédja, Narcisse Diaz de la Pena által megfestett Fontainebleau-i erdőrészletekhez hasonlóan reális karakterét, átszellemül, általános érvényre emelkedik, energiákat sűrít magába és sugároz. Fülep Lajos találó megfogalmazásában: "Mednyánszky nemcsak tájképfestő talán Rembrandt önarcképeinek van némi közösségük Mednyánszky tájképeivel, melyek szintén önarcképek."

      A képen található ajánlás egyben a mű kiemelkedő kvalitásának egyik bizonyítéka is. Habár nem a Mednyánszky-mecénás Wolfner Józsefre, hanem unokatestvérére, a "kopasz Pepi bácsira" vonatkozik, aki Klára nevű feleségével Mednyánszky későbbi tanítványát, a kis Farkas Istvánt is istápolta, a Wolfnerek gyűjteményeiben mindig is a legjobb képek szerepeltek. Mednyánszky hálája a Wolfner-család iránt, akik őt haláláig támogatták, kimeríthetetlen volt. Amíg hagyták, művei legjobbjait ajándékozta nekik és később is ők voltak az első és egyben legbiztosabb ízlésű vásárlói.

      Mednyánszky ezt a képet vélhetőleg a Wolfner-családdal kötött szorosabb barátság egyik első gesztusaként, 1898 és 1903 között festette. Ezt támasztja alá az is, hogy ekkoriban tért át a Corot-i ezüstszürkékről az arany hangulatú tájképekre. 1898-ban született a következő naplófeljegyzése is:

      "A (mi) lényegtelen. Csak a (hogyan) lényeges.
      Mindaz, amit magán vagy közérdekből tesznek az emberek, tévedésen alapul, és azért voltaképp mindegy.
      Azonban a hogyan, melynek módjára mindezt teszik az emberek, igenis lényeges, mint az idő és az egyén hőmérője.
      Éppen úgy, mint ahogy a művészeti alkotómunkában is teljesen mindegy, hogy mit fest az ember. Fontos a hogyan, mert ebben van az élet. A hangulat a kozmikus, az örökkévaló. A tárgy csak ürügy arra, hogy ezt az örökkévalóságot tükrözze." (1898. szeptember 13. hétfő, Budapest)

      IRODALOM:
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Bp., Lampel R. (Wodianer és Fiai Rt.) Könyvkereskedése, 1905.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása, 1943.
      - Mednyánszky László naplója. Szemelvények. Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1960.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852-1919). Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1981.
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Bp., Corvina, 1983.
      - Mednyánszky-olvasókönyv. Forrásközlések. Enigma, 2000. 24-25. szám.
      - Markója Csilla: Egy másik Mednyánszky. Művészettörténeti Értesítő, 2000. 1.
      - Mednyánszky és a hadifestészet. Enigma, 2001. 28. szám.
      - Mednyánszky. Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa. MNG-Kossuth, Bp., 2003.
      - Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918. MNG, Bp., 2003.
      MCs

  6. Mednyánszky László - Város pereme
    1. Malonyay Dezső: Mednyánszky. Bp., Lampel R. (Wodianer és Fiai Rt.) Könyvkereskedése, 1905. 76.
      Mednyánszky (1852-1919). Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa. MNG-Kossuth, Bp., 2003., kat. sz. 117., repr. 286. o.
      A város peremén című kép azon kevés mű egyike, melyet már Mednyánszky életében reprodukáltak. Lyka Károly, aki Wolfner Józsefnek nemcsak állandó munkatársa, de jó barátja is volt, talán éppen a könyvkiadó és művészetpártoló mecénás otthonában látta először ezt a kiemelekedő kvalitású, monumentális művet, és ott döntötte el, hogy a következő cikkében (1903) megemlékezik róla. A festmény Lyka-féle leírását érdemes hosszabban idéznünk, nem csupán azért, mert Lykánál érzékenyebben talán senki sem hangolódott Mednyánszky festészetének hangulataira, értve Mednyánszkynál "hangulatok" alatt emberi léthelyzetek "archetipikussá" sűrített kivonatait, hanem azért is, mert ez a legalapvetőbb, legempatikusabb tanulmány, amit ő maga valaha Mednyánszky munkamódszeréről írt. Lyka olyan beleérzéssel beszél a festőről, mintha csak elkísérte volna városszéli csavargóútjai valamelyikére:
      "Este a város szélén látja például a házak elmosódott körvonalait, a mely alatt sötéten és formátlanul terül el a mező. Annál hatalmasabbnak látszik azonban az ég, a mely tele van a felhők egymásba omló formáival s ezekhez fölszáll a város füstje, párája. Hoszú veres csík világít a felhők alján: a legélénkebb és legtüzesebb szín az egész jelenségben, minden egyéb tompa, elborult, nagy silhouettekben sorakozik egymás mellé. Szinte megannyi folt. Egy költő, aki erre sétálna, talán költeményt írna arról, hogy a város ezer szeme íme álomra csukódik, hogy az ablakok csillagocskái ellobbannak, de felragyognak az ég csillagai és mindenre leszáll a csend. A festő azonban egészen más dolgokat figyel meg és vesz észre. Őt mód felett leköti az a rongyos, kékes folt, amelyet a háztömegek írnak a látóhatárra, őt egészen elfoglalja a csodálatos tűz, amely az utolsó alkonypírból elévillan, a felhők gombolyagának alakja, egymásba torlódása, gyengén elütő, sajátságos színe. (..) Lehet tehát - bármily sajátságosan hangzik is - színnel, vonallal, tónussal is gondolkodni, nemcsak fogalmakkal." A nappal és az éjszaka időbeli határmesgyéjét mintegy térbeli szimbólummá átfordító kép messze túlmutat a korabeli "nocturne"-ökön, vagy éjszakai hangulatképeken. Ezért is került fő helyre a Mednyányszky-kiállítás úgynevezett "éjszaka-termében". Bár rokona Mednyánszky azon, úgynevezett "ipari tájakat" ábrázoló képeinek, melyek a jellegzetesen urbánus életforma árnyoldalait hivatottak ábrázolni (Elhagyatott téglagyárak, éjféli hangulat, 1900 k.), mégis kiemelkedik ezek sorából. Különlegessége abban áll, hogy míg egy kortárs hangulatfestő, mondjuk Jongkind, a naplemente vagy napfölkelte közkedvelt "átmeneti" hangulatait arra használta fel, hogy megcsillogtassa technikai tudását, elkápráztasson bennünket a fényviszonyok plein air ábrázolásával, addig Mednyánszkynál a téma olyan monumentális felfogásban jelenik meg, mely lehetővé teszi, hogy a horizont keskeny csíkjában ne csupán az éjszakát és nappalt, hanem egyszersmind a lét különböző állapotait, az életet és a halált elválasztó határvonalat is felismerjük. Ennyiben közelebb áll a korai Van Gogh-hoz, mint a stilárisan rokon Jongkindhez. Van Gogh képén (Viskók, 1883) a tömör, rusztikus formák, a végsőkig leegyszerűsített, összefoglaló ecsetkezelés, az alacsony horizontvonal ugyanazt a célt szolgálják, mint Mednyánszky egyidejűleg nagyszabású és cizellált festésmódja. Azt a célt, amit legtalálóbban maga Mednyánszky fogalmazott meg naplójában, a kép festése idején:"Ma ismét egy új áram frissítette fel művészi érzéseimet. De hogy ez ismét a legrégibbel vagy az egészen egyénivel összeköttessék, szükséges volt ma este tízig kint sétálni és az éj rejtelmes világá felidézni, azt felidézni, amit az éj nyújt: nagy masszák, a lényegtelen eltűnik. A nagy foltokban egyszerűsített táj sejtet belső nagy titkokat, törvényeket és megnyilatkozásokat, amelyeket csak igen vékony fátyol takar." (1900. júl. 2.)

      Proveniencia:
      Wolfner-Farkas gyűjtemény

      Kiállítva:
      Mednyánszky. Magyar Nemzeti Galéria, 2003-2004, kat. 117.

      Reprodukálva:
      Lyka Károly: Mednyánszky stílusa. Művészet, 2. 1903. 370.
      MCs

  7. Mednyánszky László - Tátrai táj
    1. "A hangulat irányát, én csak azt látom mindenben. Azt keresem a színben úgy, mint a vonalban, a levegő minőségében úgy, mint a hideg hatásában..." - vallotta naplójában Mednyánszky László. Mednyánszky László bárónak született, az ősi birtokon, a felvidéki Beckón. Családja, amelyben nagyműveltségű tudósok, politikusok, katonák és papok hagytak nevet és hagyományokat utódaikra, a középkorig vezethető vissza. Családi háttere lehetővé teszi, hogy Mednyánszky 1863-64 folyamán Thomas Ender bécsi festőtől tanuljon, majd Münchenben folytatta tanulmányait. 1873-ban már Párizsban tanul, ahol is befejezést nyer akadémikus indíttatású képzése. Jelentős birtokok örököse, mégis a legpuritánabb életmódra, teljes igénytelenségre törekedett. Tanulmányait követő életpályájára személyisége ad magyarázatot: "Nem a test, sem az ész (gondolkozás), de a kedély beteg nálam, ezért tesz nekem jót a helyváltoztatás, az új környezet"- írja az 1890-es évek elejétől vezetett naplójában, melyben szinte kivülállóként elemzi hangulatait. A festő melenkóliára hajlamos kedélye azonosult a változó természettel, ezért is érthető, hogy csak a barbizoni festőkkel érzett többé-kevésbe közösséget. 1875-ben már a Montmartre-on bérelt műtermében önállóan kutatja azokat a lehetőségeket, amellyekkel érzéseit kifejezheti. 1877-ig évente megfordul Franciaországban és Barbizonban a plain-air festészet bölcsőjében, keres társakat alakuló tájszemléletéhez. 1878-ban Olaszországot csavarogja végig. 1880-89 között Bécsben és Pesten tart fenn műtermet. 1890-1891 között párizsi tartózkodása alatt megismerkedik a buddhizmus eszméivel, melynek befelé forduló szemléletét is arra használja fel, hogy festészeti önkifejezését elősegítse. Naplóiban megfogalmazott elmélkedései bizonyítják, hogy valójában nem vallási alapon foglalkozott a buddhizmussal. A magát "öreg kutyának" nevező festő számára, a megismert bölcseleti rendszer nyújt igazolást, állandóan kobórló, helyhezkötöttséget nem ismerő életformájára. A festő élete nagy részét a természetben töltötte. Szerette a magányt, az aszkétikus életet. A saját gondolataira, belső világára koncentrálás tette lehetővé, hogy hangulatait pontosan kivetítse természeti képeire. Mednyánszky életművén a konkrét stílusfejlődés nehezen kiolvasható. Ő maga azonban utolsó éveiben úgy érzi, hogy technikailag képes arra, hogy a belsejében élő érzelmi, gondolati élményanyagot 1-1 képben formába öntse. A festő vándorlásai közben eljut Székelyföldre, Galiciába, bejárja a Tátrát. Mednyánszky Tátrai tájat ábrázoló festménye témaválasztásában a festő melankólikus hangulatát hordozza. A középteret a völgybe hajló kopár föld foglalja el, melyen egy-egy sziklatömb hever. Az előtérben szakadék perem látható, melynek egyik felén az árnyék sötétsége jelzi a szakadék folytatodó mélységét. A háttérben kopár sziklák mögött, a végtelenbe ködlő tájban hegycsúcsok emelkednek. A képen a perspektíva választás, a völgybe hajló hegyek íve, az ég és a föld találkozásában kifejezett térszemlélet, mind jellemzők Mednyánszky formavilágára. Az egységben tartott meleg színvilág: a tojáshéjtól- a sötétbarnáig, a Mednyánszky által tudatosan fejlesztett színelmélet "színek fiziológiája" jellemzi. Mednyánszky témaválasztásában újra és újra visszatér a már megfestett tájrészletekhez. A kép itt még részletezőbb rajzú, hogy a későbbiekben a konkrét látványtól mindinkább a gazdag színekből szött felületek fejezzék ki a festő hangulatát. A festő festményeiben sűrűsödve feszül az a fájdalom, azok az ellentétes szenvedélyek, amit Mednyánszky érzett és kegyetlen önvizsgálattal elemzett naplóiban. Mednyánszky személyiségének "időelőtti modernsége" e soraiból is kiderül: "Igazán kedvem volna néha mindent megsemmisíteni magam körül, mert minden hazug...". Festészetének hangulatisága ad magyarázatot, képeinek a műértő közönség általi kedveltségére.


      Proveniencia:
      Budapesti polgár család

      Irodalom:
      Malonyai Dezső: Mednyánszky. Bp,1905
      Kállai Ernő: Mednyánszky. Bp,1943
      Dr. P. Brestyánszky Ilona: Mednyánszky László naplója. Bp,1960
      Dr. P. Brestyánszky Ilona: Mednyánszky. Bp,1963
      Egry Mária: Mednyánszky Bp, 1975
      Aradi Nóra: Mednyánszky Bp, 1983
      Kovacsdr

  8. Mednyánszky László - Folyópart
      • Magyar Nemzeti Galéria Bírálati vélemény száma: 2119/980, 119/981

      A festmény Mednyánszky László jelzett alkotása.

  9. Mednyánszky László - Figyelő katona
    1. Aukciónálva:
      - BÁV 35. aukció, 156. tétel
      Proveniencia:
      - korábban Dr. Völgyessy Ferenc gyűjteményében

  10. Mednyánszky László - Kalapos férfi
    1. Proveniencia:
      - Wolfner József, majd Pásztor Lajos tulajdonában
      Reprodukálva:
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Corvina Kiadó, Budapest, 1983., katalógus: 44.

  11. Mednyánszky László - Éjszak
    1.  Kiállítva:
      - Tavaszi kiállítás. Műcsarnok, Budapest, 1910., katalógus: 19.(?)

  12. Mednyánszky László - Őrszem
    1.  "Hogy átváltozik most az eleven táj: vonul az illatos csemeteerdő és utána fordul a tegnapi hajtás s az éltesebb törzsű sereg. Anyák, kik szültetek egykor, s az elválást ismeritek, Íme, a sorsdöntő pillanat, adakozzatok ismét. Adjatok végtelenül. Állja e sodró napokat Dús természetetek. Fiaitok az áldás." (Rainer Maria Rilke: Öt ének, 1914. augusztus) Nem egyedül Rilke látta az első világháborút valamiféle természeti kataklizmának. Mednyánszky László számára, aki élemedett kora dacára maga kérte a frontszolgálatot, a legelemibb háborús élményt a "természet ölén" elkövetett atrocitások jelentik. 1914-ben a Monarchia egy addig ismeretlen háborús intézményt hozott létre, az ún. Sajtóhadiszállást, ide osztották be a tudósítókat, fotósokat és festőket, akiknek tevékenysége elsősorban propagandacélokat szolgált. Később, amikor kiderült, hogy a művészek nem tudnak frontkörülmények között kellőképp "teljesíteni", kialakult a hivatalos hadifestő státusza, akit a hadsereg utaztat frontról-frontra, és a hadszíntéren készített vázlatait otthon dolgozza fel (olykor a hadifotósok felvételeit is használva), majd az így elkészült alkotásai bizonyos százalékát leadja az ún. Képgyűjtő Állomásokon. Mednyánszky ilyen hadifestőként járta meg az első világháború valamennyi frontját, Galíciától Olaszországig. "Képzelete a háború brutálisan realisztikus jelenségeiben is csak azokat az illúziókat hajszoló, céltalan útvesztőket tévelygő árnyakat látta, amikkel, az emberi életet figyelve, addig is bőven volt alkalma megismerkedni. Ehhez a látomáshoz pedig már 1912-1913 körül kialakult vásznain az "egyoldalú lineáris felfogástól szabadult", nagy színes foltokban, sziluettszerűen összegező, festői stílus.(...) Ebbe az új keretbe az új tartalmat is tökéletesen bele tudta illeszteni. (...) A sok szabad térben látott háborús jelenet hozza magával, hogy gyakoriak a napfényes ábrázolások. Ebbe a plein air-be a régi napsütéses természettanulmányoktól eltérően fojtott borongás, a nagy emberi tragédia nyomasztó érzése vegyül." (Kállai, 1943, 117.) A most aukcióra kerülő kép egy igazi, ragyogó Mednyánszky-tájkép, mely az érett Mednyánszky stílusának minden jellegzetességét mutatja. Meditációs objektum, melyen a más képekről is ismert őrszem (Aradi, 65., 66.) szinte a tájba simulva várakozik az "örök katasztrófára". A szuggesztív és oldott ecsetvonásokkal felvázolt színpompás táj és a posztoló, feszülten várakozó katona paradox módon éppen a sugallt egység által megteremtett kontrasztját Mednyánszky filozófiai régiókba emeli, amikor 1914-ben így elmélkedik naplójában (270.o.): " Nehéz!!! Sötétek az árnyékok! De ott, ahol az árnyak sötétek és színesek, ott erősek a világosságok is. Ahol minden színes, nagyobb az "Erő" is."

      KIÁLLÍTVA:
      - Mednyánszky László magángyűjteményekben, Polgár Galéria, 2001. április 10-28.

      IRODALOM:
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása, 1943.
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Budapest, Corvina, 1983.
      - Deák Dénes: Festő a világháborúban. Bp., Gondolat-Idea Tours, 1991.
      - Markója Csilla: Tájkép csata után - Mednyánszky és a hadifestészet.
      In:Háborús naplói, levelei és egyéb források. Enigma, 2001. 28. szám, 7-41.
      - Mednyánszky. Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa. Szerk.Markója Csilla
      MCs

       

  13. Mednyánszky László - Téli táj (Első hó)
    1. Hátoldalon: Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézete raglap: Tulajdonos: Dr.
      Erődy-Harrach Béla
      Aukciónálva:
      - Szerepelt a BÁV 48. aukcióján, 1979. május, 188.tétel

      Reprodukálva:
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László, Singer és Wolfner, 1943)
      100.o. (említve), XXX:kép
      - Pető Lilla gyűjteménye

       

  14. Mednyánszky László - Téli patakpart
    1. A megélénkült Mednyánszky-kutatások talán legizgalmasabb fejezetét alkotják azok az észrevételek, amelyek a festő motívumhasználatával kapcsolatosak. Kiderült ugyanis, hogy Mednyánszky nem csupán festői motívumokban, motívumvariációkban, hanem egyenesen képsorozatokban gondolkodott. "Az egyes kép vagy megjelenés nem adhat oly hangulatot és nem tartalmazhat annyi gondolatsorozatot, sem annyi szuggerátort, mint egy képsorozat, mely minden esetre érthetőbben fejezheti ki úgy a legfinomabb érzéseket, mint a legkomplikáltabbakat is." (Naplóbejegyzés, 1895. dec. 16.) Ezek a képszekvenciák csak részben hasonlíthattak Monet híres katedrális-sorozatára, mely ugyanannak a templomnak a kapuzatát ábrázolta a legkülönfélébb megvilágítási viszonyok között. Sokkal több rokonságot mutathattak spirituális értelemben Hokusai Fuji-sorozatával, mely a hegycsúcs "életét" mutatta be, szimbolikus értelemben, az évszakok váltakozása közepette. De a legközelebbi rokonságban mégis Emil Jakob Schindler Pappelallee-sorozatával állhattak, annál is inkább, mivel alkotójukat, a neves osztrák hangulatképfestőt Mednyánszky ismerte és nagyrabecsülte. Schindler ugyanannak a jegenyék által szegélyezett útkanyarulatnak "különféle ábrázatait" mutatta be eltérő időjárási viszonyok között: viharban, esőben, napsütésben, szélben. S akár Mednyánszky, Schindler is igyekezett különféle moduszokban feldolgozni tárgyát, így a Pappelallee "portréi" között éppúgy megtalálható a részletező stílben készült veduta-szerű ábrázolásmód, mint a lendületes ecsetvonásokkal festett expresszív pillanatfelvétel.

      A folyókanyar motívumának újra és újra történő feldolgozásában Mednyánszky egyesítette Monet a fényviszonyok, Schindler az évszakok és Hokusai a spirituális karakter visszaadására való törekvéseit. Sőt, tovább ment festőtársainál. Folyókanyarulata ugyanis a feldolgozások során jellé vált, puszta sziluetté, absztrakt vonallá, mely mintegy edénye, befoglaló formája lehet különböző hangulati tartalmaknak. Talán a nagyőri kertek alatt folyó Poprád patak kanyarulatával kezdődött ez a Mednyánszky életén végigkígyózó motívum-sorozat. A Poprád expresszíven megfogalmazott sziluettje aztán más folyóknak, más tartalmaknak is medrévé vált. Végül aztán eloldozódott minden konkrétumtól, s éppúgy lehetett békésen kanyargó, lapállyá szétterülő lomha folyó, tó, vagy tengerszem, mint sebes sodrású téli patakocska sziluettje. A folyókanyar, mint motívum önállósult: télen, nyáron, hóolvadáskor, vagy virágzó fák gyűrűjében, széles, végtelenbe vesző síkságon, erdőbelső összezáruló lombjai alatt jelenik meg, különböző évszakok, eltérő napszakok viszonyai között, különféle hangulati tartalmakkal, és más-más festői felfogásban előadva.

      Az itt árverésre kerülő kép Mednyánszky egyik legközkedveltebb festői moduszának jegyeit viseli magán. A Corot-i ezütszürkék után ez a Mednyánszky-féle borongós aranyszürkék korszaka, az "aranyos árnyékoké", ahogy ő maga nevezte. A képen található ajánlás is a korai művek közé történő datálást erősíti meg: Glück Karolin feltehetően valamilyen rokonságban állt Mednyánszky egyik hitelezőjével és gyűjtőjével, dr. Glück Sándorral és nejével. A Glück-gyűjtemény sajnos szétszóródott, pedig Mednyánszky a többször is felvett, és egyízben vélhetőleg Fesztyék megsegítésére szánt nagyobb összegű kölcsönt teljes egészében jelenlegi ismereteink szerint nem tudta törleszteni, csak képek formájában. Hálából készített festménye azonban megőrzi tulajdonosa számára Mednyánszky egyik legtöbbet feldolgozott, legspirituálisabb festői motívumát.

      Proveniencia:
      - egykor a Glück család tulajdonában

      IRODALOM
      - Markója Csilla: "Egy fenséges és egy ijesztő arc közötti távolság."
      - Mednyánszky László rendhagyó művészetéről. In: Mednyánszky. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, 2003. okt. 14-2004. febr. 8. A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4 (kat.), 2003.,13-36.
      - Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918. Szerk. Bardoly István, Markója Csilla. Bp., MNG, 2003. ld. Bardoly István a Glück-családdal kapcsolatos lábjegyzetét, 59. oldal, 129. lábjegyzet, illetve a névmutatóban a Glück név említéseit.
      - Mednyánszky László naplója (Szemelvények). Szerk., előszóval és jegyzetekkel ellátta Brestyánszky Ilona. Budapest, 1960.
      - Markója Csilla: "A fő, az egyetlen maradandó a hangulat". A hangulattól a motívumig. Mednyánszky László és a bécsi hangulatképfestészet/Stimmungsimpressionismus. Enigma, No 34, 2002.
      MCs

  15. Mednyánszky László - Hegyvidéki táj
    1. Mednyánszky élete egyik legnagyobb sikerét a Műcsarnok 1898/99-es téli kiállításán, az Alkony című, háromméteres óriási vászna kiállításakor könyvelhette el. Az emberek sorbanálltak, hogy láthassák a monstruózus, barlangos sziklatömeget ábrázoló festményt, melyet egyedivé tett sajátos technikája is: a lomha víztömeget Mednyánszky tintával festette alá, mely a kortársak állítása szerint lucidus, böcklini kékes-lilás ragyogást kölcsönzött a képnek. A korabeli sajtóban Yartin így lelkendezett a kép láttán:"..Mednyánszky a legművészibb lélek mindazok közt, kik az idei téli tárlaton kiállítottak. Oly nagy művészi kvalitású kép az ő Alkonya, hogy a többit agyonnyomja. Csakhogy nem alkony, mint ahogy ő maga sem érzi annak. Mikor ezt a hasadékos sziklafalat és a víz alá is lenyúló barlangot megpillantotta (ugyan hány ment volna el közönyösen mellette a 83 uszkve 127 tájképfestő közül?), ez a néma magány, ez a sejtelmeket keltő látvány egy húrt megrezegtetett az ő borongó lelkében, gondolatokat támasztott benne, s ő a vásznon külső kifejezést adott..minek? Ki tudná megmondani? Nem talentum ő, hogy a lelkébe lehessen látni, hanem zseni." 45 évvel később egy kiváló festő, Bernáth Aurél viszont már így látta ugyanezt a képet:"Emlékszem egy barlangos képére is, tele titokzatossággal. Lilás hangulatban fürdött a kép s az ezernyi kőcsipke. Víz locsogott a mélyben, s tükrözte a barlang falait, s azt ezzel még rejtélyesebbé tette. Úgy emlékszem azonban, hogy túl terjengős volt a titok. Sok volt a részlet és hiányzott az igazi összefogás. Olyan volt a kép, mint egy rendkívül körülményes és monoton beszéd." Mednyánszky maga is érezte, hogy a kép méretével baj van. Nagyrészt a századfordulón festette ezeket a monstrumokat, nyilván nem függetlenül a panorámaképek vagy a Makart-féle gazdag részletezésű óriásvásznak divatjától. Vagy gondoljunk a kései Munkácsy sikerére, a már-már showműsorként prezentált méretes alkotásaira. Mednyánszkyt egész életében a monumentális hatás problémája izgatta. Azt azonban Munkácsyval ellentétben hamar belátta, hogy a monumentális hatás nem függ össze egyenes arányban a kép méretével.

      A most aukcióra bocsátandó remek festmény, az Alkony című kép egy motívumvariációja, ennek a belátásnak a terméke. Mintha maga Mednyánszky is egyetértett volna Bernáth-tal: " Különös, de úgy látszik, a tájkép nem lehet életnagyságú. Talán nem lövök túl a célon, ha azt mondom, hogy a figuramentes tiszta tájkép mérete, éppúgy, mint ahogy egy csendéleté, nem haladhatja meg a másfél métert. Nehéz elfogadható magyarázatot adni erre. Nincs kizárva, hogy ugyanott kell keresnünk az okot, ahol a képek méreteinek határát általában: a tárgy, a stílus, a kép hangulati elemének és az anyagnak egyensúly-követelményében."

      Ezt az egyensúlyt a kisméretű nocturne-ön Mednyánszky tökéletesen megvalósította. De nem csupán emiatt tarthatjuk ezt a képet egy sikerültebb változatnak. A századfordulón Mednyánszky több utazást is tett a Karsztok, a dalmát hegyvidék, vagy éppen a Dunajec sziklás partfalainak környékére. Sokszor nem is tudjuk pontosan, éppen melyik sziklaszerkezet ragadta meg a fantáziáját. Ebben az időben egymás után festi ezeket a kétségkívül romantikus ízű festményeket, melyek Böcklin híres Halálszigetével is tartanak némi rokonságot. Ám ez a motívum egybeesik azzal a technikai forradalommal, amit Mednyánszky művészetében a spachtli és a vakarás alkalmazása jelent. Tárgyalt képünk esetében ennek a technikának a legnagyvonalúbb, legszabadabb alkalmazása egy igazi modern festményt eredményezett. Ahogy Kállai írja le e korszak legszebb képeit: "A színfoltok laza szövevényében itt is feltárul az anyag eleven erőktől duzzadó rejtelmes mélysége. Hogy a látomás lehetőleg sugalló legyen, Mednyánszky a mesterség fortélyos fogásaival él. A sziklák réteges tektónikáját hangsúlyozandó, a bonyolult színrakás felületét vakarással, karcolással megbontja, egyik-másik pontját reliefszerűen kiemeli." Az, aki ezt a kis nocturne-öt hazaviszi, Mednyánszky legromantikusabb korszakának egyik legmodernebb darabját viszi haza.

      KIÁLLÍTVA:
      - Katona József Múzeum, Kecskemét, 1959.

      IRODALOM:
      - Yartin (Nyitrai) József: A téli kiállítás. Új Idők, 1898. 783-784. Újraközölve: Enigma, 24-25., 2000. 251.
      - Bernáth Aurél: A Mednyánszky-kiállítás. Az Ország Útja, 1943., febr. 12-13. Újraközölve: Enigma, 24-25., 2000. 304.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky. Bp., 1943. 96-97.
      - Mednyánszky. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, 2003. okt. 14-2004. febr. 8. A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4 (kat.), szerk. Markója Csilla, 2003.  
      MCs

  16. Mednyánszky László - Tengerszem (Klissa)
    1. Kiállítva:
      - Magyar Királyi Postatakarékpénztár 1.aukciója, 1934, 111. tétel

  17. Mednyánszky László - Tavasz a Gellérthegyen
    1. "Kalaplevéve, mély tisztelettel köszöntjük a legnagyobb modern magyar művészt, Mednyánszky Lászlót." Lyka Károly 1898-as kategorikus értékítélete néhány évvel ezelőtt még hosszú magyarázatra szorult volna. Mednyánszky festészete és a modernség fogalma oly távolinak tűnt, hogy lehetetlennek látszott egyetlen mondatban közös nevezőre hozni. Az elmúlt évek felfokozódó érdeklődése, a téma kutatásának legújabb eredményei ma már feloldják ezt a látszólagos ellentétet. Nem csupán a modernség, a modernizmus fogalma alakult át - folyamatos jelentés-módosulásokon keresztül - radikálisan, de Mednyánszky művészetének megítélése is gyökeres változáson ment keresztül. Míg néhány éve még a hajdani sztereotípiák nyomán kizárólag festészetének sajátszerűségét, rejtelmes különállását hangsúlyozták, s igyekeztek leválasztani a művészet "fejlődésének" fő sodorvonaláról, addig ma, sokszor éppen rejtélyesnek látszó rokontalansága révén illesztik be a modernizmus kitágult, sokszínűvé váló fogalomkörébe. Mednyánszky festészetének számos olyan vonása van, mely hitelesíti ezt a változó megítélést. Több ezer oldalas, enigmatikus utalásokkal teli naplófolyamának teoretikus elemzései, s a fennmaradt képek egy jól elkülöníthető csoportja egy szinte társtalan, radikálisan modern művészi gondolatra utalnak. Mednyánszky néhány festményén az azonos képi motívumokat, kompozíciókat különböző, gyakran éppen ellentétes tartalmakkal tölti meg. Az a művészi gesztus, ahogy az interpretációt gyakorlatilag függetleníti, leválasztja az ábrázolás formájáról, Mednyánszkyt a korát messze megelőző újító színében tünteti fel. Alkotói módszerének másik modern vonása műveinek technikai kivitelezésében rejlik: tudatos, szisztematikus kísérleteken keresztül kutatta fel, hogy egy-egy téma, egy-egy hangulat milyen festői, felületi megoldást kíván, hogy képeinek ereje hogyan fokozható tovább a faktúra eszközével. A most vizsgált, Tavasz a Gellérthegyen című kép ezt a törekvést illusztrálja.

      Mind az idézett naplóból, mind a művek elemzéséből kiderül, milyen módszerekkel igyekezett Mednyánszky erősíteni képeinek felületi dinamikáját, változatosságát. Az ecset mellett festőkéssel, ronggyal, üvegdarabokkal alakította a festéket, melyet hol hígan csorgatott és csepegtetett, hol pedig szinte szobrászként formázott a vásznon. Képünk esetében a festőkés, a spakli használatának egyértelmű nyoma dominál, olyan erősen, hogy a megfestés technikai módszere, a festék matériája önálló minőségként lép az ábrázolás tárgya mellé. A látvány illuzórikus felszíne helyett a festék tapintható felülete, s az alkotás manuális aktusa válik a kép igazi témájává. A festmény vibrálóan változatos faktúrája elemel a látvány felszínétől, a festés fizikája egyenértékűvé válik a természet fizikájával. Ez az alkotói módszer természetesen Mednyánszky számos kortársánál és elődjénél kimutatható: éppúgy megfigyelhetjük a barbizoni festők némelyikénél vagy Courbet művein, mint a bécsi "stimmungsimpressionismus" képviselőinél és Gulácsy Lajosnál.

      A Tavasz a Gellérthegyen című kép kapcsán felvetődik egy ma még nem kellően tisztázott kérdés is. Mednyánszky életművében - alkotói módszerének egyenes következményeként - egy-egy természeti élménynek, motívumnak számos variációját megtaláljuk. Ezek, mint például a most vizsgált műhöz hasonló módon megfestett Tanya című kép két variánsa, azonban fontos különbségeket mutatnak: egyezik a motívum, de a napszak, az évszak eltérő, vagy a részletek megoldásában tapasztalhatók lényeges módosítások. A most vizsgált alkotásnak azonban ismert egy csaknem azonos, kisebb méretű ismétlése, mely egykor Wolfner Gyula gyűjteményét gazdagította, s reprodukciója megtalálható mind a kollekciót bemutató kötetben, mind Kállai Ernő 1943-as Mednyánszky monográfiájában. A duplum készítésének oka ma még ismeretlen, talán baráti vagy megrendelői kérés folytán születhetett meg.

      Mednyánszky legjellemzőbb képein az ábrázolás mélyén, a látható felszín mögött meghúzódó titokzatos üzenetek ereje dominál. Az életmű fontos szegmensét alkotják azonban azok a művek is, melyek legnagyobb értékeit a szín- és formakezelés egyéni ízű, egyszerre precíz és nagyvonalú megoldásában, a felület virtuóz, változatos kialakításában találjuk meg. A Tavasz a Gellérthegyen Mednyánszky művészetének ezt a vonulatát reprezentálja.
      Analógiák Mednyánszky László: A hegyi tó, Magyar Nemzeti Galéria Mednyánszky László: Tanya, 1900-as évek első fele, magántulajdon

      IRODALOM:
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Budapest, 1905.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Budapest, 1943.
      - Mednyánszky László naplója. Szemelvények. Szerk.: Brestyánszky Ilona. Budapest, 1960.
      - Egri Mária: Mednyánszky László. Budapest, 1975.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852-1919). Budapest, 1981.
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Budapest, 1983.
      - Enigma. VII. évfolyam, 2000., 24-25. szám forrásközlései, valamint Markója Csilla: Báró Mednyánszky László különös élete és még különösebb művészete (Előszó a Mednyánszky-olvasókönyvhöz) című tanulmánya.
      - Markója Csilla: "Egy másik Mednyánszky". In.: Művészettörténeti Értesítő, 2000/1. szám.
      - Mednyánszky. Kiállítási katalógus, szerk. Markója Csilla, Kossuth Kiadó, Magyar Nemzeti Galéria, 2003.
      MP

  18. Mednyánszky László - Erdőben
    1. "A hangulat a mulandóság tudatos vagy tudattalan érzése. Ez a meghitt érzés a kifinomult szervezetek előjoga. Önkéntelenül arra indít, hogy az örökkévalóságra gondoljunk. Mert ha naponta látjuk a falat, amely szemünknek útját állja és ha ezt a falat szorosan közelünkben érezzük, akkor múlhatatlanul azt kell, hogy kérdezzük magunktól, hogy vajon mi lehet mögötte?" Mednyánszky naplójának 1898-ban leírt szavai egész életművének, így e most vizsgált, korai alkotásának is tartalmi foglalata. "A hangulat irányát, én csak azt látom mindenben." Tájain, portréin, figurális jelenetein, Mednyánszky szinte valamennyi művében a hangulat megragadásának és közvetítésének módjait kutatta, hogy ezáltal eljusson a látható világ mögött rejtőző valóságig, hogy megtudja és továbbadja a "falak mögött" szunnyadó transzcendens igazság üzenetét. Sejtelmes, ködös, éjszakai tájképei: hangulatok, mélyről feltörő, megsejtett érzések. Művészetének közvetlen elődeit a francia festészet történetében kereshetjük. A "paysage intime", a bensőséges tájkép XIX. századi karrierjét a Barbizonban működött festők első generációja alapozta meg. Mednyánszky is az itt töltött hónapok alatt fogadta el a Corot, Millet, Troyon teremtette hagyományt, s alkalmazta jellegzetes témaközelítésüket. Fák ágai között áttörő párás, alkonyi fények fogják harmonikus tónusegységbe ekkoriban készült, finom hangulatú festményeit. Talán a szülőhely topografikus sajátságai, a gyermek- és fiatalkori élmények a Tátra zordabb, súlyosabb kulisszái között, s még inkább szenvedélyes, szilaj lelki alkata okozza Mednyánszky tájképeinek francia elődeinél súlyosabb, borzongatóbb voltát. A barbizoni festők mellett szoros lelki szálak fűzik a XVII. századi holland Jacob van Ruysdaelhez, és néhány - az őrület és a józanság határát vizsgáló, esetleg ténylegesen is megtapasztaló - 18. és 19. századi művészhez. Goya, Delacroix, Géricault, Runge és Caspar David Friedrich művészete számos ponton érintkezik Mednyánszkyéval.

      A barbizoni művészek közül elsősorban Millet alkotásai állíthatók párhuzamba a most bemutatott festménnyel. Ember és természet viszonyának sajátos, szinte szakrális jellegű ábrázolása, a monumentális, szoborszerű alakformálás, a művészet átszellemítése egyaránt rokonítják a két életművet. Millet híres Angelusán ugyanazt a csendes áhítatot érezzük, mint a most vizsgált, Erdőben című képen. A térdeplő alak mozdulatlansága, passzivitása Mednyánszky festészetének egy további jellegzetességére is rámutat. " Miért szeretem a testeket a tökéletes nyugalom állapotában ábrázolni? Mert a szellem akkor a legtevékenyebb." - írta már említett naplójában.

      Az erdő mint a fenséges katedrális szimbóluma, a meditáció, az elmélkedés ideális helyszíne Mednyánszky képén egyesül a magány szakralitást és ünnepélyességet sugárzó látványával. A magányos ember eszménye és a meg nem zabolázott természet tisztelete Rousseau gondolataira vezethető vissza, képi megformálására a romantika festészetében számos példát találunk. Az Erdőben című kép tartalmi kibontásában ismét a már idézett napló néhány passzusa segíthet: "Egyik eszmém mindig az volt, hogy egy darab természetet fantasztikusan fölnagyított méretekben képzeljek magamnak. Úgy annyira, hogy az emberek a földi eper levelei alatt sétálhatnának. ... akkor van igazunk, mert minden, ami körülvesz bennünket, voltaképp rendkívül nagy. Ami kicsiny és nevetséges, az a látszat. Minden ember a nagyság csodája."
      Képünk legközelebbi analógiája a Kovács Gábor-gyűjteményben lévő Erdőrészlet betyárral című alkotás. A természet sejtelmes nagysága, áhítatot sugárzó csendje, az ábrázolt alak magánya mellett a fojtott színvilág és a megfestés technikai sajátosságai is hasonlóak. Mednyánszky virtuóz ecsetkezelése révén a kép felületének miden apró szegmense kimeríthetetlen, az ábrázolás formai sajátságaitól elszakadó élményeket rejt. Precízen, aprólékosan cizellált és nagyvonalúan megoldott részletek váltakoznak rajta, s így a páratlanul gazdag faktúra tökéletesen egészíti ki a redukált koloritot.

      Az Erdőben című kép Mednyánszky korai korszakának múzeumi rangú alkotása. Hasonló kvalitású és méretű képe ma már csupán elvétve kerülhet a műkereskedelembe.

      Analógiák Mednyánszky László: Erdőrészlet betyárral, magántulajdon

      IRODALOM
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Budapest, 1905.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Budapest, 1943.
      - Mednyánszky László naplója. Szemelvények. Szerk.: Brestyánszky Ilona. Budapest, 1960.
      - Egri Mária: Mednyánszky László. Budapest, 1975.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852-1919). Budapest, 1981.
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Budapest, 1983.
      - Enigma. VII. évfolyam, 2000., 24-25. szám forrásközlései, valamint Markója Csilla: Báró Mednyánszky László különös élete és még különösebb művészete (Előszó a Mednyánszky-olvasókönyvhöz) című tanulmánya.
      - Markója Csilla: "Egy másik Mednyánszky". In.: Művészettörténeti Értesítő, 2000/1. szám.
      - Mednyánszky. Kiállítási katalógus, szerk. Markója Csilla, Kossuth Kiadó, Magyar Nemzeti Galéria, 2003.
      MP

  19. Mednyánszky László - Tavasz
    1. Mednyánszky számára a virágzó fák festése többet jelentett egyfajta barbizoni ujjgyakorlatnál. Ha megnézzük Jean-Baptiste Corot: Mortefontaine-i emlék című híres, a Louvre-ban található festményét, azon is a vízparti tavaszi fákról barkát szedők közkedvelt jelenetével találkozunk. A Corot-i kissé édeskés idill azonban távol áll Mednyánszky temperamentumától. Nála a virágzó fák megfestése évről-évre ismétlődő rituálé, melynek során az igazi pantheisták örömével és lelkesedével ünnepli a feltámadó természetet. Lelkigyakorlat, melyhez a kép megfestése mintegy meditációs műveletként járul hozzá. Hogy a tavaszi megtisztulás milyen mértékben kötődik nála a virágzó fák festéséhez, ő maga árulja el egy 1904. április 5-én keletkezett naplóbejegyzésében:
      "Mielőtt az új életmódot elkezdeném, rendezni kell az anyagi helyzetet. (...) Ezen esetben a hét vége elé előtt elmennék Beckóra 8-10 napra. A virágzó fákat kellene tanulmányozni-  Vagy Beckón (Akibával), vagy a Budai-hegyekben. Ezután következnek az új súlyok."

      Mednyánszky a századforduló után egyre inkább eltávolodott a Corot nevével fémjelezhető ezüstszürke, párás-ködös színharmóniáktól. Tavaszi képei helyszínéül gyakran szolgált a Vág folyó, vagy a Dunajec partja, különösen, ha festőnövendékével, Katona Nándorral, vagy ahogy ő szólította, Akibával éppen Beckón jártak és onnét tettek kisebb-nagyobb tanulmányutakat a hegyekbe. "Különös, hogy tavasszal mennyire rezeg a levegő és a fény milyen ropogós": Mednyánszkyt most már elsősorban az izgatja, hogyan lehetne ezeket a tavaszi benyomásokat minél színesebben, minél erőteljesebben visszaadni, anélkül azonban, hogy az impresszionisták fényfestészetét kritika nélkül alkalmazná. Az impresszionizmust, bár jól ismerte, felületesnek találta. Ahelyett, hogy elveszett volna a pillanatnyi benyomások tengerében, inkább az állandót, az örökkévalót, a szimbolikusat igyekezett megragadni képeiben.

      Ez az ékszerként ragyogó hegyvidéki táj így inkább Hokusai tavaszi Fuji-képének rokona.
      Akár Hokusainál, Mednyánszkynál is az ember nem annyira zsánerfigura, mint inkább szerves, együtt-élő, együtt-lüktető része a tájnak. Ám hangsúly csak annyi esik rá, amennyire ő is a természet része. Akár Hokusainak, aki a természetes arányok rovására kiemeli a virágzó fákat, Mednyánszky számára is a tavaszi virágzás jelenti a képben a kontemplatív elemet. Nem csupán a japanizmus, az orientalizmus vagy a buddhizmus Mednyánszkyra gyakorolt hatásáról van szó. Hanem arról, hogy Mednyánszky képes volt a gondolat erejével megújítani a nyugati festészet nagy hagyományát.

      Analógiák Jean-Baptiste Corot: Mortefontaine-i emlék, 1868, Louvre, Párizs Katsushika Hokusai: Fuji a Goten-yama felől, a Fuji 36 nézete sorozatból, 1830-1833 között, British Museum, London

      IRODALOM:
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Bp., Lampel R. (Wodianer és Fiai Rt.) Könyvkereskedése, 1905.
      - Schanzer Mária: Mednyánszky. Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1935.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása, 1943.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852-1919). Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1981.
      - Anton C. Glatz: Ladislaus Mednyánszky a Stráky. Bratislava, Slovenská národná galéria, 1990.
      - Mednyánszky-olvasókönyv. Kiadatlan naplói, levelei és egyéb források. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2000. 24-25. szám.
      - Markója Csilla: Egy másik Mednyánszky. Művészettörténeti Értesítő, 2000. 1.
      - Mednyánszky és a hadifestészet. Háborús naplói, levelei és egyéb források. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2001. 28. szám.
      - Mednyánszky és az osztrák hangulatképfestészet. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2002. 34. szám.
      - Mednyánszky. Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa. Szerk. Markója Csilla. MNG-Kossuth, Bp., 2003.
      - Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918. Szerk.: Bardoly István. MNG, Bp., 2003.
      - Astrid Kury: "Sehnsucht nach anderen Welten." Die Bedeutung esoterischer Weltanschauungen für das Werk von László Mednyánszky. In: László Mednyánszky. (kat.) Hrsg. Sabine Grabner und Csilla Markója. Wien, Österreichische Galerie Belvedere, 2004.
      MCs

  20. Mednyánszky László - Erdei fények (Tüzek az erdőben)
    1. Igazi szenzációnak számít Mednyánszky műveinek jelenleg is nyitva tartó első tárlata Bécsben, a Belvedere földszinti nagy termeiben. A művész halála után majdnem egy évszázaddal tudott csak bemutatkozni második, választott hazájában, abban a városban, mely nem csupán folyton változó műtermeket, hanem állandó inspirációt is jelentett számára, s melynek Központi Temetője 1919-től a hatvanas évekig őrizte hamvait. A kiállítás katalógusa szintén nagy meglepetést tartogat: első ízben szól hozzá a Mednyánszky-kutatáshoz két osztrák művészettörténész. Közülük Peter Peer tanulmányában az osztrák romantikus festészeti tradíció és Mednyánszky kapcsolatát vizsgálja.

      A most aukcionálásra kerülő, nemcsak mérete okán rendkívüli Mednyánszky-mű akár e tanulmány gondolatmenetének illusztrálására is szolgálhatna a bécsi katalógusban. Kétségkívül megjelenik rajta mindaz a sejtelmes, Turner-i romantika, ami Mednyánszky műveit megkülönbözteti mind a barbizoni, mind az osztrák hangulatképfestő iskolától. Hiszen a távolban izzó horizont, sőt maga a nocturne-műfaj, az éjszakai erdő mitologikus, sőt, archetipikus képe szinte kötelező eleme a romantikus festészetnek. Ám míg a romantikában ezek a klisék csupán a drámai esemény illusztrálására szolgálnak, addig Mednyánszkynál maga a kulissza válik főszereplővé.

      Mednyánszky művének "hőse" az éjszakai erdő maga. Az a nagy sötétlő erdő, melybe, Dantét szabadon idézve, életútja felén mindenki eljut. A titokzatos tüzekről, melyek ezt az erdőt bevilágítják, még az sem biztos, hogy ember gyújtotta őket. Van valami nyugtalanító ezekben a fényekben: tábortüzek is lehetnének éppen, de mintha túl sok lenne belőlük, s ijesztően vörhenyes lobot vetnek, visszfényük már-már egy tűzvész vörösét idézi a lombokra. Minderről azonban nem szerezhetünk bizonyosságot. Mint mindig Mednyánszkynál, ebben az esetben is a látható túlmutat önmagán: az erdő nem egy konkrét erdő, hanem mitikus erdő, s a horizont vörös fényei a Túlnanhoz tartoznak, a szó legmetafizikusabb értelmében.

      Ki mert volna akkoriban zsánerfigurák nélkül, ekkorra méretben megfesteni egy mitológiai jelenet nélküli, de az aprólékos természetleírás kelléktárát is nélkülöző éjszakai erdőt? Ahol a részletek a nagy foltok sötét tónusaiban olvadnak össze, s az egyhangúságot csupáncsak a fatörzsek expresszív dőlésszöge, és a lángok égi-földi villódzó tükörjátéka töri meg? Micsoda távolságra került Mednyánszky egykori római műteremszomszédja, a neves barbizoni festő, Narcisse Virgilio Diaz de la Pena-tól, aki ugyan megfestette a Fontainebleau-i erdőt egy viharos alkony rőt, nyugtalan fényénél is, ám ez az erdő mégiscsak egy zsánerkép színházi kulisszája maradt, melyet csak átmenetileg hagytak el a bájos nimfák és pajzán faunok! De vajon nem ugyanekkora távolságra van a modern, az extrém osztrák kollegától, Anton Romakótól, aki Magyarországon festett, merésznek számító éjszakai erdőképét a tábortűz mellett mulatozó cigányokkal inkább érezzük egy képzeletbeli mesekönyv illusztrációjának? És vajon a korszak legmodernebb osztrák festője, a Mednyánszky által is sűrűn megcsodált Klimt vajon nem csupán Mednyánszky erdőképének egyik mellékes formai bravúrjára korlátozza magát, mikor egymás után több változatban is megfesti ugyanazt az erdőbelsőt, elbűvölve a fatörzsek párhuzamos síkjainak dekoratív ritmusától?

      Aki ezt a képet hazaviszi, Mednyánszky egyik legizgalmasabb, páratlanul sejtelmes, egyszerre monumentális és ugyanakkor bensőségesen misztikus tájképét viszi haza. Ez a kép csak és kizárólag befogadójának értelmezésében teljesedhet ki. Ez a kép, a maga nyugtalanító narratívájával, lezáratlan jelentéseivel egy örök rejtély marad. Ezt a művet a koncepciója teszi naggyá, egyedülálló merészsége és bátorsága, amellyel végbevitte a naturalista természetleírás és a szimbolikus-allegorikus, spirituális festészet egyesítését. Mednyánszky, mint egy igazi alkimista, ebből a nászból várta az ő aranyát, az igaz festészetet. Az, aki a következő sorokat papírra vetette, elégedett kellett, hogy legyen ezzel a művével:
      "Az Eszme olyan, mint az Örökkévalóság, önmagában aktuális, hatékony. Csak a költészet sejti az örök igazságokat. Az eszmék a hipotézisek birodalmába irányuló próbalövések. A gondolatnak csak akkor van értéke, ha bizonyos képzetekkel és sejtelmekkel társul. Az absztrakt gondolat csak szerkesztővonal, föltétlenül szükséges, de magában értéktelen. A gondolat csak akkor válik valamivé, ha egy képzetsor kapcsolódik hozzá...A hangulat a kozmikus, az örökkévaló. A tárgy csak ürügy arra, hogy ezt az örökkévalóságot tükrözze."
      (1898. szept. 13., 14.)

      Analógiák:
      - Mednyánszky László: Zúgó patak, magántulajdon

      IRODALOM:
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Bp., Lampel R. (Wodianer és Fiai Rt.) Könyvkereskedése, 1905.
      - Schanzer Mária: Mednyánszky. Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1935.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása, 1943.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852-1919). Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1981.
      - Anton C. Glatz: Ladislaus Mednyánszky a Stráky. Bratislava, Slovenská národná galéria, 1990.
      - Mednyánszky-olvasókönyv. Kiadatlan naplói, levelei és egyéb források. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2000. 24-25. szám.
      - Markója Csilla: Egy másik Mednyánszky. Művészettörténeti Értesítő, 2000. 1.
      - Mednyánszky és a hadifestészet. Háborús naplói, levelei és egyéb források. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2001. 28. szám.
      - Mednyánszky és az osztrák hangulatképfestészet. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2002. 34. szám.
      - Mednyánszky. Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa. Szerk. Markója Csilla. MNG-Kossuth, Bp., 2003.
      - Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918. Szerk.: Bardoly István. MNG, Bp., 2003.
      - Peter Peer: László Mednyánszky und die zeitgenössische Malerei in Österreich. In: László Mednyánszky. (kat.) Hrsg. Sabine Grabner und  Csilla Markója. Wien, Österreichische Galerie Belvedere, 2004.   
      MCs

  21. Mednyánszky László - Tátrai táj
    1. "Az ember gyakran van úgy Mednyánszkyval, hogy nem győzi csodálni, univerzális szelleme mily végletes ellentéteket rejtett magában. Ez a festő szédítő skálákon játszott." - írja Kállai Ernő, Mednyánszky monográfusa, a tátrai tájképek sorozatát elemzve. "A Magas Tátrát, mint egyszer a Sötétség, másszor a Világosság Bálványát, ugyanaz a csodára, kinyilatkoztatásra gyermekien fogékony képzelet látja felmagasztosulva. Mert a Derűs Tátra napfényes plaszticitása...ugyanolyan ékesen viseli annak az elragadtatott gyönyörködésnek a kifejezését, mellyel Mednyánszky érzékeny művészkeze a bálványozott hegységet tiszta festői jelenséggé, fényszínekből alakult tüneménnyé avatta...nem kevésbé sejtelmes, nem kevésbé az örökkévalóság és a végtelenség eszmei távlatát idéző látomás, mint a Komor Tátra. Ugyanúgy túlszárnyalja a naturalizmust, a röghöz kötött, esetleges természetábrázolást, ugyanúgy az általános jelentőség spiritualizált világába emelkedik, mint emez." Kállai egy 1895-ös Mednyánszky-bejegyzést idézett a kiemelt szavakkal, ami arról árulkodik, hogy Mednyánszky pontosan tisztában volt képei metafizikus dimenziójával, sőt kimondott művészi célja volt ez.
      A festmény, mint fohász, mint transzcendenciára utaló nyom, mint meditációs objektum - Mednyánszky ezt nem csupán Blavatsky teozófiájának tanulmányozása után gondolta így. A japanizmus hatása nem annyira technikailag, mint inkább szellemi értelemben mutatható ki Mednyánszkynál: ahogy Hokusai, akinek színes fametszeteivel Párizsban is gyakran találkozhatott, sorozatban örökítette meg Fuji Bálvány színeváltozásait, úgy Mednyánszky is, formailag persze a hangulatképfestészet európai tradícióihoz igazodva, de évszakok, napszakok és hangulatok szerint alkotta meg az ő kedves Tátrájának olykor a köznapi valóságon túlmutató portréit.
      Mednyánszky eme tájképe inkább a Komor Tátrák sorozatába tartozik, sötét tónusú alaphangoltságával, ám éppen ezért ez a kép jóval sejtelmesebb, misztikusabb, mint derűs társai. Kállai szavaival a"monumentális látomások" körébe tartozik, amely mindazonáltal "remek arányokban kibomló szigorú szerkezetes építmény". Akár Hokusai a Fuji-sorozat több darabjában, Mednyánszky is a víz, hegység, égbolt tükröződéseire, reflexeire alapozza képét, melyen az emberek apró házikói hivatottak kifejzni azokat az arányokat, melyek révén a mindenséghez mérhetjük magunkat. Ehhez a művészi ambícióhoz képest másodlagos, hogy a kép a Vágvölgye egy jellegzetes szeletét, vagy a Magas Tátra a Csorba-tó, vagy egy tengerszem felőli látképét örökítette-e meg: a kép típussá érett, melyben a valós arányok egy spirituális mondandó monumentalitásához lettek igazítva.
      Szintén Kállai írja: "Sok olyan polgári családnak van meg a maga Mednyánszky-tájképe, esetleg több változatban is, melynek otthonában egyébként nemigen láttam jelét a műpártolásnak. Viszont kevesen tudják, hogy a mesternek tájképek dolgában is mennyivel szélesebb volt a skálája annál a pár közismert és közkedvelt típusú hangulatnál.." Aki ezt a sejtelmes tájportrét hazaviszi, minden bizonnyal ezek közé a kevesek közé tartozik. 

      Irodalom:
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Bp., Lampel R. (Wodianer és Fiai Rt.) Könyvkereskedése, 1905.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása, 1943.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852-1919). Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1981.
      - Mednyánszky-olvasókönyv. Kiadatlan naplói, levelei és egyéb források. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2000. 24-25. szám.
      - Markója Csilla: Egy másik Mednyánszky. Művészettörténeti Értesítő, 2000. 1.
      - Mednyánszky és az osztrák hangulatképfestészet. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2002. 34. szám.
      - Mednyánszky. Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa. Szerk. Markója Csilla. MNG-Kossuth, Bp., 2003.
      - Mednyánszky László naplója (Szemelvények). Szerk., előszóval és jegyzetekkel ellátta Brestyánszky Ilona. Budapest, 1960.
      - Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918. Szerk.: Bardoly István. MNG, Bp., 2003.
      MCs

  22. Mednyánszky László - Tátrai táj tengerszemmel
    1. 1896.
      "(...) A hegyek tele vannak hintve feketésen szürke vagy rozsdaszínű foltokkal. Ormaik szürke felhőzetbe magaslanak. (...) Rozsdaszínű az elátkozott kastély, mint egy keselyű, mintha temérdek áldozat vére festette volna ilyenre. Rozsdaszínű az erdő, rozsdaszínűek a hajszoltak árnyai és rozsdaszínűek a rohanó felhők."
      Mednyánszky László naplója. (Szemelvények.) Szerkesztette: Dr. Brestyánszky Ilona. Képzőművészeti, Budapest, 1960. 45. oldal

      "Sokan félreértették stílusának e jellegét. Midőn Mednyánszky a köd atmoszferikus jelenségeit adta így elő a maga festői sajátságában, ködembernek nevezték el, aki csak a párafátylon át képes a világot nézni. Volt idő, amikor sokat tartózkodott a Tátrában s lenn a Karszton és Montenegróban, az óriási sziklaszirtek közt: néhány képén meglátjuk, minő gazdag kincsét fedezte fel ott a színes reflexeknek. Ekkor azt mondták, hogy Mednyánszky opáltónusokban látja a világot. Végre a felvidéki ősz intenzív színei, e színek tüze ragadta meg: ekkor azt mondták, hogy színorgiának látja a természetet. A ködemberből így vedlett tűzemberré anélkül, hogy tudta volna. Pedig ama ködös, párás képek és a világos, tüzes képek egyazon természetszemléletnek hű tolmácsai."
      Lyka Károly: Mednyánszky stílusa. Művészet, 1903. 370.

      IRODALOM
      - Schanzer Mária, Mednyánszky, Budapest, Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Keresztényrégészeti és Művészettörténeti Intézet, 1935.
      - Kállai Ernő, Mednyánszky László, Budapest, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., 1943.
      - Mednyánszky László naplója. Szemelvények, (A Művészettörténet Forrásai), szerk. Brestyánszky Ilona, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1960.
      - Egri Mária, Mednyánszky László, Budapest, Corvina, 19751, 19782.
      - Sarkantyú Mihály, Mednyánszky László (1852-1919), Budapest, Képzőművészeti Alap, 1981.
      - Aradi Nóra, Mednyánszky, Budapest, Corvina, 1983.
      - Deák Dénes, Festő a világháborúban. Mednyánszky László festészete 1914-1918, Budapest, Gondolat, 1991.
      - Mednyánszky-olvasókönyv, szerk. Markója Csilla, Enigma, 2000/7, 24-25.

  23. Mednyánszky László - Hűvösvölgyi részlet
    1. on the verso: Hűvösvölgyi részlet. Természet után festett tájstúdium Inventoried: Bécs 1919 május hó Pálmai József

  24. Mednyánszky László - Havas táj
    1. Mednyánszky és Turner
      "Mednyánszky bárót ma már a klasszikusok közé számíthatjuk. Egyöntetűsége elérte azt a tökélyt, hogyha akármelyik képéről, mondjuk például az Alkony a lápon vagy az Este címűn, elveszne a neve, többi képei alapján évszázadok múlva is kétségbevonhatatlanul meg lehetne állapítani, hogy az övéi. Az ő éjjeleiben ott érezzük magunkat, egész lényünkkel, a művész közelében. Úgy szeretni és úgy megfesteni az éjjelt nem tudja ma senki, mint ő. (...) Aki át tudja érezni Mednyánszky művészetét, ilyennek fogja őt mindig kívánni és találni, ezt az esti vagy alkonyati melankóliát találva meg még derűs képeiben is. (...)Ó, más harmónia születik ebből, mint a Raffaellóké; talán Rembrandt önarcképeinek van némi közösségük Mednyánszky tájképeivel, amelyek szintén önarcképek." Ezek a sorok a legnagyobb magyar művészettörténész és művészetkritikus, Fülep Lajos tollából származnak. Említhette volna analógiaként Turnert is, hiszen Mednyánszky hasonlóan beskatulyázhatatlan mesterévé vált a természet hatalmas látomássá, gomolygó vízióvá történő átlényegítésének.Akár Turnernél, Mednyánszky számára is a köztes állapotok, köztes helyzetek, a különböző napszakok közötti átmenetek jelentették az ihlet egyik fő forrását: amiképpen élete is a határmesgyéken történő vándorlást példázta, az örökös úton levést az arisztokrata és a kívülálló (a csavargó, a bohém művész, a magányos számkivetett) között. Mednyánszkyt, Turnerhez hasonlóan mindig a tudatos és a tudatalatti határvidéke, a belső tartalmat roppant erővel összefoglalni, sűríteni kész festői energia, nem pedig a látványelemek realizmusa foglalkoztatta.Ő maga naplójában így foglalta ezt össze: "A művészet, úgy mint a költészet, prófétikus. - A modern művészetnek új elemekre van szüksége, mely által mélyebbé és jelentősebbé válik. A művészet célja nem csupán mulattatni, az léha, materialista blazírtság. Minden szándékosság megköt, ez igaz, de minden szándékosság nélkül is van logika egy logikus egyéniség művészi alkotásaiban."
      Ez a logika Mednyánszky esetében a monumentális látomás logikája. Archetipikus motívumok, mint erdő, tűz, meleg, hívogató otthon a lehető leghomogénabb és legegyszerűbb látomás formájában történő megjelenítése, mely minden egyes képét ikonná, meditációs tárggyá, nézőjének amulettjévé teszi. Egy modern kegytárgy, mely gyökereinkre, otthonunkra emlékeztet, és elmélyülésre késztet, harmóniával tölt el.Mednyánszkynak ez a fantasztikusan szép, ragyogó mélykékekből felépített kiemelkedő műve sokat köszönhet a romantika egyik vadregényes képtípusának, a roppant természet és a magányos emberi jelenlét a táj ölében szinte elvesző, de mégis irányfényként tündöklő ház, vagy világítótorony motívumában megjelenített kontrasztjának. Csak a Turner-i vadromantikával ellentétben Mednyánszkyé szelíd, bensőséges. A fényeivel hívogató otthon mint a külvilág idegenségébe vetett bensőségesség képi toposza a hangulatfestészet és a szecesszió idején új életre kel.
      Mednyánszky és a "szenzáció-képek" hagyománya (Böcklin, Makart)

      Néhány hónapja egy újabb Mednyánszky-jegyzetfüzet került elő Szlovákiában, melynek eddig publikálatlan szövege megerősíti, hogy a művész tudatosan fordult a hangulatkép-festészet kortárs irányzatai felé: "tisztába jöttem azon igazsággal hogy tudniillik a hangulat a jövőben a piktúra egyedüli célja. Eddig általános boncolás volt, ezután természetszerűleg a tájat vettem alanyul és például."A táj, mint alany és mint példa azt jelentette Mednyánszky számára, hogy egy tájkép sosem puszta ábrázata egy adott tájrészletnek, még akkor sem, ha annyira valósághű, hogy a helyszín más képein is azonosítható, akár az azonos képkivágat, akár egy-egy jellegzetes tereptárgy segítségével. A táj, mint alany és mint példa azt jelenti, hogy a képtéma szimbólummá válik, afféle archetipikus emlékeztetővé, mely az évszak és a napszak változásaihoz köthető hangulatot általános érvényre emeli.
      Mednyánszky nagy kék tája nem csupán virtuóz festésmódja, rendkívüli mérete, és érett technikája miatt tartozik a legfontosabb Mednyánszky-művek sorába. Éppen a monumentalitás festői céljának elérése végett Mednyánszky festett néhány hatalmas vásznat, melyek a kor szecessziós ízlését követő úgynevezett "szenzáció-képek" sorába tartoztak. Ezek közül a szintén kékjeikről híres Böcklin- és Makart-műveket szokás kiemelni. Az egyik ilyen hatalmas éjjeli tájképét, melynek ma az MNG a büszke tulajdonosa, a századfordulón önállóan állították ki: a korabeli sajtó szerint hosszú sorok kígyóztak a kirakat előtt: mindenki a különleges méretű és technikájú festményt akarta látni. Nem sok ilyen képe ismert a festőnek, az, aki ezt a művet hazaviszi, Mednyánszky egyik legjobban sikerült "szenzáció-képét" veheti birtokába. A festékfelület Turnert idéző átlényegítése, mely a tükröződések reflexeit már-már lírai absztrakcióba váltja át, a Mednyánszky kézjegyének tekinthető lendületes, expresszív ecsetvonások hálózata olyan jellegzetes "diagrammá" (Deleuze) áll össze, melyben egyszerre csodálhatjuk meg a Barbizont messze maga mögött hagyó tájképfestő virtuóz technikáját és egy korát messze megelőző modern művész monumentális látomását természetről, otthonról és a harmónia kereséséről.

      Irodalom
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Bp.,1943.Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László. Bp.,1981.
      - Fülep Lajos egybegyűjtött írásai. Szerk. Tímár Árpád.Bp., 2000. I.köt. 123., I. köt. 41.
      - Mednyánszky-olvasókönyv. Kiadatlan naplói, levelei és egyéb források.Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2000. 24-25. szám.
      - Mednyánszky és az osztrák hangulatképfestészet.Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2002. 34. szám.
      - Mednyánszky. Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa.Szerk. és bev. Markója Csilla. MNG-Kossuth, Bp., 2003.
      - Mednyánszky László naplója. Szerk. Brestyánszky Ilona. Budapest, 1960. Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918.Szerk.: Bardoly István. MNG, Bp., 2003.
      MCs

  25. Mednyánszky László - Zúgó patak híddal
    1. Rejtelmes, különálló, rokontalan, sajátszerű. Lyka Károly jellemezte e szavakkal Mednyánszky művészetét a róla szóló, 1943-ban megjelent monográfia előszavában. Enigmatikus sorsát, megrázó hatású képeit ismerve érthetővé válik, hogy e szinte szinonim jelentésű jelzők miért tűnnek fel újra és újra a kivételesen bő, s az utóbbi időben is kitűnő tanulmányokkal gazdagodó Mednyánszky irodalomban. Iskolákba, mozgalmakba nehezen besorolható, individuális művészpályákra a századforduló több példát is szolgáltatott. Ám míg Csontváry és Gulácsy esetében társtalan művészetükre a karakterüket átformáló súlyos pszichózis "megnyugtató" magyarázatot adhat, addig Mednyánszky esetében a műveivel szembesülők kevésbé frappáns, de talán pontosabb, cizelláltabb fogódzókra szorulnak. Képeinek megértéséhez, helyes interpretációjához elengedhetetlennek tűnik festőjük emberi karakterének, személyes sorsának ismerete: egyetlen magyar művész esetében sem forrt ennyire szorosan össze a maga vállalta, elszenvedte sors és a megalkotott életmű. Éppen ezért különleges szerencse annak a több kötetet kitevő naplónak a megléte, melyet Mednyánszky csaknem egész életében szorgalmasan vezetett. E rejtjelezve, több nyelven, görög betűs átírással papírra vetett feljegyzések jelentős részét már publikálták, a benne megfogalmazódó gondolatok sok kérdésben segíthetnek a festmények megértésében. E tanulmány mégis inkább a vizsgált kép értelmezésének azon vetületeire koncentrál, melyek esetében az értelmező nem szorul a dolgozat elején idézett jelzők gyakori, sztereotíp ismételgetésére. A rejtelmes helyett az érthetőre, a sajátszerű helyett az általánosra koncentrál, hiszen - talán sikerül bizonyítani - Mednyánszky kivételes értékű festménye olyan mély, ösztönös emóciókra rezonál, melyek időtől, kultúráktól, helytől függetlenül a "gyökereinél" érintik meg az embert, s éppen ezért e nem csupán méreteiben monumentális tájkép szervesen illeszthető egy, a művészetek történetén végig vonuló tradíció vonalába. Már az elemzés első mondatában érdemes leszögezni azt az egyértelmű, Fülep Lajos nevéhez fűződő meglátást, miszerint Mednyánszky tájképei belső portrék, önarcképek. Ő, aki - s ennek oka megérne egy külön tanulmányt - kínosan kerülte ez utóbbi műfaj egzakt formáját, a természet jelenségeiben saját lelki emócióit, hangulatait vetítette ki, s ábrázolta vásznain. Sejtelmes, ködös, éjszakai tájképei: hangulatok, mélyről feltörő, megsejtett érzések. A "paysage intime", a bensőséges tájkép XIX. századi karrierjét a Barbizonban működött festők első generációja alapozta meg. Mednyánszky is az itt töltött hónapok alatt fogadta el a Corot, Millet, Troyon teremtette hagyományt, s alkalmazta jellegzetes témaközelítésüket. Fák ágai között áttörő párás, alkonyi fények fogják harmonikus tónusegységbe ekkoriban készült, finom hangulatú festményeit. Talán a szülőhely topografikus sajátságai, a gyermek- és fiatalkori élmények a Tátra zordabb, súlyosabb kulisszái között, s még inkább szenvedélyes, szilaj lelki alkata okozza Mednyánszky tájképeinek francia elődeinél súlyosabb, borzongatóbb voltát. A barbizoni festők helyett szorosabb lelki szálak fűzik a XVII. századi holland Jacob van Ruysdaelhez, és néhány - az őrület és a józanság határát vizsgáló, esetleg ténylegesen is megtapasztaló - 18, 19. századi művészhez. Goya, Delacroix, Géricault, Runge és Friedrich művészete számos ponton érintkezik Mednyánszkyéval. A szinte valláspótlékként megélt barátság, a magányélmény - nagy kivonulásokban is megnyilvánuló - felmagasztalása, a koldusokkal, bűnözőkkel és egyéb kitaszítottakkal vállalt önkéntes közösség, és a szinte megmagyarázhatatlan vonzódás a tébolydák örült lakóihoz (a bennük felvillanó palástolatlan ösztönökhöz) mind olyan vonások, melyek a romantika gondolatvilágához kapcsolódnak, s melyek pontról pontra megtalálhatók, sőt megkerülhetetlenül jellemzik Mednyánszky művészetét: Naplójegyzetei 1906-tól tulajdonképpen vallásos ízű, sokszor megindító mélységű fohászok halott szerelméhez, Kurdi Bálinthoz. A váci parasztfiú nyílt, tiszta élete szinte isteni, transzcendens magasságokba emelt példaként lebegett a festő előtt. A konvencióktól, kötöttségektől megszabaduló, öntörvényű embert festmények, irodalmi művek százai magasztalták a vizsgált korszakban (a Don Quijote történet képzőművészeti sikere csupán egyetlen, bár Daumier révén kétség kívül örök érvényű példa), s a nagy kivonulásra is számtalan kortárs történet citálható. A városokat elhagyó művészcsoportok mellett az egyetemes művészettörténet talán legismertebb egyéni szecessziójaként Gauguin déltengeri utazását, míg a magyar festők közül éppen Mednyánszky báró - már-már toposzszerűen kezelt - "alámerülését" lehet felidézni. Az őrültek, bűnözők, koldusok marginális emberi létezése a konvenciók léleknyomorító bilincseitől megszabadult individuum erejét, az ösztönök zabolázatlan tisztaságának példáját jelentette nemcsak Goya, Delacroix, vagy a tébolyultakat módszeresen megfestő Géricault, de Mednyánszky számára is. A sokáig egyszerűen és kényelmesen, s persze némi hátsó szándéktól vezetve, szociális elkötelezettséggel magyarázott csavargóképek ma már - a szemforgatás nélkül, cenzúrázatlanul idézett naplójegyzetek ismeretében - inkább beszélnek a magasztalt férfierőről, mint az elesettek gyengeségről, inkább a "ragadozókról", mint az áldozatokról. A tiszta, mélyről jövő, artikulálatlan, a civilizációs béklyók alól felszabaduló érzésekről, ösztönökről szól Mednyánszky műveinek többsége: a csavargók tekintete, s a sejtelmes tájak egyaránt. Ezt szolgálják festői eszközei is: a nézőt formai asszociációkra serkentő elmosódó, sötétből kibontakozó gomolygó formakavalkád, a metaforikus értelmezésre ösztönző szimmetria és a valós természeti élményből kiinduló, mégis szimbolikus tartalmat sejtető képelemek. Gyorsfolyású patak, keskeny híd és a rajta álló két, feloldódó körvonalakkal megfogalmazott, csendben szemlélődő emberi figura. Egytől egyig univerzális, egyetemes érvényű jelképek, melyek éppen lecsupaszított, végletesen emberi mivoltuk okán lehetnek az önálló műfajjá váló barokk tájképfestészettől kezdve napjainkig a képzőművészeti tradíció vissza-visszatérő elemei. A folyóvíz, a Biblia "élő vize", rituális értelemben a keresztvizet jelenti. Rendkívül gazdag vallási szimbolizmus kapcsolódott hozzá már a görög-római kultúrában, de a kereszténység gondolatvilágában egyenesen központi jelentőségű. Az élet forrása, megtisztulást, felüdülést hoz. A profán értelmezés szerint a vízesés a múló idő, a halandóság jelképe, egyfajta vanitas szimbólum. Már a XVII. századi holland tájképeken - talán leggyakrabban Ruysdael festményein - kimutatható csaknem hieroglifa szerű, emblematikus jellege. E motívumot szinte mindig kiegészíti a rajta átívelő, s képünkön is feltűnő rozoga fahíd, az átkelés, a földet a túlvilágtól elválasztó vízen való átjutás képi szimbóluma. Olyan elemi asszociatív erővel bíró jelképek ezek, melyek éppen úgy gyakori szereplői az éterien tiszta, átszellemült meditációt szolgáló kelet-ázsiai festészetnek, és szinte kihagyhatatlan helyszínek a - szintén az ember elemi ösztöneire, félelmeire építő - hollywoodi kalandfilmek üldözési jeleneteiben. A tudatalattit megmozgató, archetipikus képek, melyek gyakorlatilag helytől, kultúrától és történelmi időtől függetlenül hatni képesek a befogadóra. Ám hiba volna Mednyánszky festményét csupán az általános szimbólumok tagadhatatlanul kissé sematikus, statikus szintjén megközelíteni. A már említett, több kötetre rúgó, végletes őszinteségű önéletrajz ritka alkalmat ad nem csupán a fenti értelmezés érvényességének ellenőrzésére, de a személyes ikonográfia pontosabb, részletgazdagabb feloldására is.
      A számos lehetséges közül csupán egyetlen rövid idézet világítsa meg Mednyánszky alkotói elveinek legfőbb kiindulópontját: "A művészi alkotómunkában teljesen mindegy, hogy mit fest az ember. Fontos a hogyan, mert ebben van az élet. A hangulat a kozmikus, az örökkévaló. A tárgy csak ürügy arra, hogy ezt az örökkévalóságot tükrözze." Ez a néhány mondat figyelmeztet arra is, hogy Mednyánszky festménye nem valamiféle gépiesen kiolvasható, a kódolási szisztéma ismeretében feltáruló rejtjelezett üzenet, az ábrázolt szimbólumok éppen egyetemes, ősi mivoltuk miatt "csupán" hangulatok, pontatlanul artikulálódó érzetek képi megfogalmazásai. Hogy az említett motívumok jelentőségének igazi súlyát megértsük, tudnunk kell azt, hogy Mednyánszky - a napló tanúsága szerint - több mint egy évtizedig makacs következetességgel foglalkozott a gyorsfolyású patak, ahogy ő fogalmazott, a "mozgó víz" minél tökéletesebb képi megformálásával. E mellett a "híd" motívum is fontos hangsúlyt kapott festményein és feljegyzéseiben egyaránt: "Hidat kell építeni a véges és végtelen között. Ehhez minden nem mulandó érzés képezi az anyagot. Minden az enyém, a tényleges birtokbavétel felesleges. Időben, térben mindent átélni nem lehet, de lélekben sokkal többet. Öntudatosan és jó erőben kell a hidat használni, és a véges határát átlépni." A festményen ábrázolt híd korlátjára, a kép mértani középpontjában két alak könyököl, némán figyelik a tovarohanó vizet. A hangulat Caspar David Friedrich képeire emlékeztet: a természet nagyságától megigézett, a látványba belemerült parányi ember közvetítő a fenséges táj és a kép nézője között. A rokonság feltűnő, hisz a Friedrich képein újra és újra feltűnő férfialak is többnyire társával együtt merül el a természet szemlélésébe: a két megrendült lélek szavak nélkül összefonódik a fennkölt látvány hatására. De a tagadhatatlan közös vonások ellenére Mednyánszky képén a néző mélyebb, súlyosabb tartalmat sejt. A két ember a rohanó, megállíthatatlan idő mivoltán, az élet mulandósága fölött elmélkedik. Kik lehetnek ők? A festő és őt alkalmi kirándulására elkísérő társa? A két apró alak eltérő megformálása másra enged következtetni. Itt már természetesen minden kísérlet önkényesnek, bizonytalannak nevezhető, de talán érdemes - rögzítve az esetlegesség tényét - tovább fejteni az értelmezés lehetséges szálait. Ismerve Mednyánszky élénk vonzódását a keleti, misztikus tanokhoz, talán az is feltehető, hogy az emberi természet, a buddhista elvek szerint elkülönített két összetevője, a spirituális és a fizikai én revelálódik az elmosódó alakokban. A naplók tanúsága szerint a festő élete során megszállott következetességgel vizsgálta saját életének, gondolkodásának testi és szellemi vetületeit. Feljegyzéseiben a görög abc két nagybetűje jelölte őket, a ? és a ?.
      Mindezek természetesen csupán tétova kísérletek, melyek eleve kudarcra ítéltek ha Mednyánszky festményét a maga teljességében próbálnák megragadni. De hogy vállalkozásunk - bár eredménye kétséges - mégsem céltalan, arra a festő már többször idézett naplójának szavai szolgálnak igazolásul: "A hangulat a mulandóság tudatos vagy tudattalan érzése. Ez a meghitt érzés a finomult szervezetek előjoga. Önkéntelenül arra indít, hogy az örökkévalóságra gondoljunk. Mert ha naponta látjuk a falat, amely szemünknek útját állja és ha ezt a falat szorosan közelünkben érezzük, akkor múlhatatlanul azt kell, hogy kérdezzük magunktól, hogy vajon mi lehet mögötte?" E kivételes kvalitású művel erre az örök kérdésre próbál festője válaszolni. Olyan lelki mélységekbe vezeti értő nézőit, melyre a legnagyobb művészek is csupán elvétve, főműveikben képesek.

      IRODALOM:
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Budapest, 1905.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Budapest, 1943.
      - Mednyánszky László naplója. Szemelvények. Szerk., bev., jegyz.: Brestyánszky Ilona. Budapest, 1960.
      - Egri Mária: Mednyánszky László. Budapest, 1975.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852-1919). Budapest, 1981.
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Budapest, 1983.
      - Enigma. VII. évfolyam, 2000., 24-25.szám. forrásközlései, valamint Markója Csilla: Báró Mednyánszky László különös élete és még különösebb művészete (Előszó a Mednyánszky- olvasókönyvhöz) című tanulmánya.
      - Markója Csilla: "Egy másik Mednyánszky". In.: Művészettörténeti Értesítő, 2000/1. szám.
      MP

  26. Mednyánszky László - Havas táj
    1. Mednyánszky művészetével kapcsolatban talán a legfontosabb mondatot Kállai Ernő mondta ki: "Értelmezve ábrázolta a természetet." Ez azt is jelenti egyben, hogy "látomásai a természettanulmányok szolgáltatta festői nyersanyagot átköltötték, misztikus révületek fényködévé varázsolták. A természet ezekben a sejtelmes ábrázolásokban csak a közvetítő médium szerepét játssza: híd, mely a földről a földöntúli világba, a végesből a végtelenbe vezet." Mednyánszky ugyanezt egy 1897-es párizsi naplójegyzetében jóval praktikusabban, az anyaggal dolgozó művész szemszögéből fogalmazta meg: "Mennyire bírja egy kép érzékileg úgyszólván kézzel foghatóvá tenni a spiritualizáció aktusát? Azaz miként egyeztessük össze a legdurvább anyagot a legfinomabbal úgy, hogy köztük az összeköttetés valószínűnek és plauzibilisnek látsszon?"
      A megoldás egyfelől az átmeneti időszakok, a napkelte vagy a napnyugta "erős hangulatainak" megragadásában rejlett. Az impresszionistákkal ellentétben, akiket, mint például a hasonló téli tájat megfestő Pissarrót, csak a múló, pillanatnyi benyomások, az optikai igazságok érdekelték, Mednyánszkyt mindig a határmesgyéken megragadható örökkévalóság, a kép szellemi tartalma foglalkoztatta. Ha egymás mellé tesszük Pissarro és Mednyánszky téli tájképét, a különbséget nem csupán a Mednyánszkyt a századforduló után egyre inkább jellemző pompás színvilágában érhetjük tetten. Míg Pissarro fái egyszeri fák, addig Mednyánszkyéi ragyogó bronz arabeszkek, melyek a kép előterét uraló, horizontálisan elnyúló folyóvizét, mint határvonalat emelik ki és keretezik. Mint valami spirituális ornamens, úgy választja el a folyó a nappal és az éj világát, szimbolizálva azt a sejtelmes határt, mely az evilágot és a túlnant is elrekeszti.
      Kállai szerint "az érzelmes Mednyánszky nagyon logikus, bár többnyire mélyen rejtett formai vázra aggatta a hangulat légies festői köntösét. Ábrázolatát mindig egy szigorúan a képsíkhoz és annak arányaihoz mért, szerkezetes fogalmazás szabályozta." Ennek a szerkezetességnek a vertikálisok és horizontálisok szigorú, dekoratív rendjével, a szokatlanul modern, merész képkivágással, mely már Bonnard kései tájképeit (vö. pl. La Méditerranée, Musée National d’art Moderne, Paris) előlegezi, a most aukcióra kerülő festmény ékes példája. Vörös-arany ragyogó színvilágával Mednyánszky azon képsorozatához tartozik, melynek a Sarkantyú Mihály által annyira méltatott Hóolvadás is tagja, s amelynek alapjául a következő naplófeljegyzés szolgált: "Megfigyeltem a hóhatásokat nappal, este és éjjel. A levegő és a háttér meleg, a hó elöl kissé hideg, de van valami fluktuáló, világító, úgyszólván a felület alatt rejtőző tűz." Ezt a rejtőző, sejtelmes tüzet a "valőrök és differenciált fényszín-hatások mellett kemény tömeg és foltdinamikával építkező" Mednyánszkynak sikerült a táj felszínre törő, "spirituális természeteként" értelmeznie.

      Irodalom:
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Bp.,1943.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László. Bp.,1981.
      - Mednyánszky-olvasókönyv. Kiadatlan naplói, levelei és egyéb források. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2000. 24-25. szám.
      - Mednyánszky és az osztrák hangulatképfestészet. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2002. 34. szám.
      - Mednyánszky. Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa. Szerk. és bev. Markója Csilla. MNG-Kossuth, Bp., 2003.
      - Mednyánszky László naplója. Szerk. Brestyánszky Ilona. Budapest, 1960.
      - Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918. Szerk.: Bardoly István. MNG, Bp., 2003.
      - Ifj. Gyergyádesz László: "Csavargó". Mednyánszky László élete és művészete. Bp., 2007.
      MCs

  27. Mednyánszky László - Erdőben
    1. Szabó Júlia: A XIX. század festészete Magyarországon. Bp. Corvina, 1985. 38.Telepy Károlyról elsőre mindenkinek az az anekdota jut eszébe, hogy ő volt az, aki az 1873-as bécsi világkiállításon Szinyei Majálisáról azt mondta: "Tigris a macskák között". Pedig Telepy nem csupán a Képzőművészeti Társulat alapító tagjaként, titkáraként, majd műtárosaként szerzett magának elévülhetetlen érdemeket, hanem tájképfestőként is, aki, Szabó Júlia szavaival: "Magyarország tájainak, városainak Ligetinél sokkal szorgalmasabb megörökítője volt." 1906-ban halt meg, a Művészetben így emlékeztek meg róla: "Mint embert soha el nem felejtheti őt senki, aki csak valaha is érintkezett vele. Ha volt a világon valaha férfi-ember, akire a bájos jelző alkalmazható, úgy jó Telepy bácsi volt az, aki egyéniségének

      a varázsával, derűs öngúnnyal vegyes, szelíd humorával, szellemének pajkos szikráival, jóságos jó szívével, becsületességével, egyeneslelkűségével, szinte a túlzásig menő szerénységével és a maga egészében elragadóan naiv lényével mindenkit játszva meghódított." Vélhetőleg ez a "jóságos jó szív" hozta össze Telepy bácsit Mednyánszkyval, aki 1886-ban huzamosabban vendége is volt Újpest megyeri részében, a Duna mellett fekvő házában.
      A közös műterem-munkában vélhetőleg az is szerepet játszott,
      hogy Mednyánszky újpesti bérleményeit rendre átengedte barátainak
      és védenceinek, mint arról több naplófeljegyzése is tanúskodik.
      Ezekből derül ki az is, hogy Mednyánszky dolgozott a Telepy-házban,
      még a képekhez használt modellekről is ír: "Újpest. Telepy villa. Gazdag, Szalai, huszárok, a palotai veres sapkás." Talán a magát a szorult időkben rendezvényszervezésből eltartó (karikatúrán is megörökített) Telepy a társadalmi konvenciókat megmosolygó, bohém természete is összefűzte őket. Mednyánszky később is tartotta a kapcsolatot Telepyvel, 1898. júl. 31-én jegyezte fel: "Telepynél kontrasztképp azt éreztem, hogy a festészetben talán mégis vihetem valamire."
      Ez a kritikus megnyilvánulás a kettejük között lévő generációs különbségre is vonatkozott, és egyszersmind arra a játékos vetélkedésre, amelyre a jelenleg aukcióra bocsátott ragyogó festmény a bizonyíték. Ritka ugyanis, hogy ilyen méretű képet Mednyánszky elajándékozzon, Kállai műtárgylistájának tanúsága szerint a dedikált képek általában kisebbek voltak. Telepyt és Mednyánszkyt
      a Kárpátok festői hegyvonulatai, a tátrai táj iránti szeretet is összekötötte, többször állítottak ki együtt, ugyanakkor, ha egymás mellé tesszük kettejük tájképeit, egyből szemünkbe ötlik a különbség: míg Telepy a heroikus tájképfestői hagyomány képviselőjeként nem tudott lemondani a távlati, idealizáló,
      veduta-perspektívából felvett képtémáról, Mednyánszky gyakran meglepően intim közelségbe hozta motívumait. Erre a festményére vélhetőleg nagyon büszke volt, afféle "mestermunkának" szánhatta, mellyel szállásadójának, az öreg mesternek kívánt valamit leróni tartozásából és egyben virtuóz technikájával is bizonyítani: felnőtt Telepy művészetéhez. A fiatalabb generáció kegyetlenségével egyben azt is bizonyította, hogy túl is lépett rajta. Kettejük között a "paradigmaváltást"
      Keleti Gusztáv is érzékelte: "Mednyánszkyban üdvözölhetjük azt az üdvös fordulatot, amely a jó motívumok szándékos mellőzésének sivár nihilizmusából átmenetet alkot arra a tájfestészeti irányra, mely újból felismerni és elismerni hajlandó, hogy a természet gazdag tárházában fűnek, fának, égnek és víznek, valamint a terra firma ezernemű alakzatainak, mihelyt látni akarjuk, külön lelke és karaktere van, melyet megfigyelni, átérezni és lelkiismeretesen ábrázolni érdemes,
      mert gyönyörűséggel fizet." Telepy és Mednyánszky generációkat összekötő barátságának (amelyet családjaik 48-as szerepvállalása csak megerősített) megkapó bizonyítéka ez az arany-bronz színekben játszó festmény, mely egyben Mednyánszky kétségbevonhatatlan tájképfestői kvalitásairól is tanúskodik.

      Proveniencia:
      - Egykor Telepy Károly tulajdonában

      Irodalom
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Bp.,1943.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László. Bp.,1981.
      - Mednyánszky-olvasókönyv. Kiadatlan naplói, levelei és egyéb források.
      Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2000. 24-25. szám.
      - Mednyánszky és az osztrák hangulatképfestészet. Szerk. Markója Csilla.
      Enigma, 2002. 34. szám.
      - Mednyánszky. Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa.
      Szerk. és bev. Markója Csilla. MNG-Kossuth, Bp., 2003.
      - Mednyánszky László naplója. Szerk. Brestyánszky Ilona. Budapest, 1960.
      - Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918. Szerk.: Bardoly István. MNG, Bp., 2003. 91.
      - Ifj. Gyergyádesz László: "Csavargó". Mednyánszky László élete és művészete. Bp., 2007.
      - Keleti Gusztáv: A festészet és szobrászat az 1896. évi ezredéves országos kiállításon. Budapest, 1898. 45.
      - Ambrozovics Dezső: Telepy Károly halála. Művészet, 1907. I. 34-37.
      MCs

  28. Mednyánszky László - Folyópart
    1. Kállai Ernő hagyatékában van egy mindmáig nem publikált gépirat, melyet talán Mednyánszky-monográfiájának előszavának szánt egykor, de végül nem tette nagy könyvében közzé. Ebben azt írja: " Amit egy Mednyánszky-festményen észlelhetünk, az a teljes látomásnak csak csekély részét tartalmazza. Minden képének van egy láthatatlan fele is. A látomás súlypontja ebben a láthatatlan lelki dimenzióban rejlik." Ennél lényegretörőbben még nem sikerült összefoglalni
      azt a különbséget, ami egy barbizoni tájképfestő és Mednyánszky hangulatkép-festészete között észlelhető. "A barbizoni példa láttán olyan lelki távlatokra ébredt, amelyekben voltaképpen önmagára lelt. Corot, Dupré, Millet, Troyan, Daubigny
      és a többiek segítségével talált vissza ahhoz az átszellemült csodálathoz, mellyel a természetet gyermekkorában szemlélte." - írja immár monográfiájában Kállai. Mednyánszky számára a barbizoni tartózkodás azonban csak ugródeszka volt ahhoz a sajátos hangulati festészethez, amely már az impresszionizmus eredményeit is tartalmazta és még valamivel többet: "éterikus szenzációkat", ahogy 1904-ben a Hét kritikusa, Ambrus Zoltán, ékes szecessziós nyelven megfogalmazta. Amint egymás mellé helyezzük a barbizoni előkép, Jules Dupré és Mednyánszky hasonló motívumot, vízparti erdőszélét ábrázoló képeit, egyből felismerjük a különbséget. Noha Dupré szintén a vízben tükröződő fák "szenzációját" választotta témájául, kihasználva a motívumban rejlő összes optikai lehetőséget, a kivágott valóságrészlet megmaradt szikár tényábrázolásnak, egy konkrét természeti kép konkrét hangulatának, konkrét napszakhoz kötve. Mednyánszky aranyló folyókanyar-motívuma, melyet oly szívesen ismételt meg számtalan festményen, kidolgozva, fokozva a képben rejlő "misztikus" lehetőséget, sokkal több, mint tájkivágat; archetípus inkább, az elvágyódás sejtelmes szimbóluma. Amikor ezt a képet festette - és hogy megbecsülte, azt a baráti ajánlás is mutatja - pályája delelőjén állott. Őszi aranyló tájképeit lelkesen ünnepelte a korabeli sajtó. Márkus László az 1904-es téli kiállítás kapcsán írta a következőket: "Mednyánszky a bronz és az arany ünnepélyes komolyságában látott megnyilatkozni egy őszi alkonyatot." Ambrus pedig így fejezte be a már idézett cikkét: "Mednyánszky az ember itthon se nagyon ismerős; nagy társaságba régóta nem jár, művész-társai közt is ritkán fordul meg. Egy bagolyvárban lakik, félig a fellegek közt; (...) rendes társasága: a felhők, szél s az erdő sűrűje(...).
      Ez az ember ismeri a Természet legtitkosabb szépségeit (...). Ez az ember nem fog módi szerint öltözködni, ha véletlenül bárónak született is. (...) Ha egy báró télen-nyáron ugyanabban az ócska szalonkabátban jár, igen kevés emberrel érintkezik, s a bálok évadján egy elhagyott bagolyvárban lakik, arra könnyen rámondják, hogy embergyűlölő. Ez a következtetés talán sohase volt oly igazságtalan, mint Mednyánszkyval szemben. (...) Egyike a leggyöngédebb lelkeknek, akik valaha a földön éltek, s akik csak félig élnek a földön.
      Micsoda tökéletes művész, s a tájképfestésnek mily nagy poétája."

      Irodalom :
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Bp.,1943.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László. Bp.,1981.
      - Mednyánszky-olvasókönyv. Kiadatlan naplói, levelei és egyéb források.
      Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2000. 24-25. szám.
      - Mednyánszky és az osztrák hangulatképfestészet. Szerk. Markója Csilla.
      Enigma, 2002. 34. szám.
      - Mednyánszky. Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa.
      Szerk. és bev. Markója Csilla. MNG-Kossuth, Bp., 2003.
      - Mednyánszky László naplója. Szerk. Brestyánszky Ilona. Budapest, 1960.
      - Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918. Szerk.: Bardoly István. MNG, Bp., 2003.
      - Ifj. Gyergyádesz László: "Csavargó". Mednyánszky László élete és művészete. Bp., 2007.
      - Bojtorján : Magyar festők Párizsban. I. Mednyánszky.
      - A Hét, 1897. jún. 6. VIII. évf. 23. sz. 366.
      MCs
  29. Mednyánszky László - Csavargófej
    1. Mednyánszky László nagymúltú nemesi család sarjaként a vándorfestő sorsát választotta. Európai utazásai során tájképek sorát festette, a fenséges, magas hegyormoktól kezdve az alföldi mocsarakig, valamennyibe belesűrítve panteisztikus életfelfogását és romantikus-misztikus alapélményét. Életformája azonban, amely sokszor együttjárt azzal, hogy maga is a csavargók életét élje, érdeklődését egyre inkább az emberi lét kérdései felé irányította. Mégpedig - és ez önként vállalt hányattatásaival együtt járt - főként a lét számkivetettjei, a bűnözők, az alkoholisták, a prostituáltak sorsa, lelki motívációi foglalkoztatták, ami arra késztette, hogy alászálljon ösztönviláguk mélységes bugyraiba. Az emberi lét tragikumával való azonosulása nyomán születtek csavargó-portréi; magányra ítélt fenegyerekek vagy ágról-szakadt hajléktalanok, olykor a riadság vagy éppen a vadállati brutalitás kifejezésével az arcukon.

      Ezen az arcképen Mednyánszky - érdekes ellentétként - éppen az egyik leggyöngédebb technikával, az akvarellel ragadta meg az elvadult csavargó karakterét.

      A szinte monokróm kép, melyen az okkeres, barnás árnyalatokon és a velük csaknem azonos papír színén kívül egyedül egy szelíd kék szolgál a modell megjelenítésére, különös intenzitásával tűnik ki. A többnyire homályba vesző, sötét csavargóportrékkal ellentétben itt teljes élességgel jelenik meg az arc a bizalmatlan, figyelő, szinte ugrásra kész tekintettel, miközben a szemben a szenvedés tört fénye is fellobban.

      Irodalom:
      - Aradi Nóra: Mednyánszky László. Budapest
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky. Budapest. 1981
      - Deák Dénes: Mednyánszky háborús képei. Budapest.
      SzJ

  30. Mednyánszky László - A harctéren
    1. A festő az élet tragikus mélységeit nemcsak a peremvidékre szorult csavargók szenvedései által élte meg, akiket olyan megrázó erővel ábrázolt, hanem a történelem által is, mely a háborús kataklizma poklával is megismertette. Az I. világháború idején több hadszíntéren is megfordult, és végigkísérte az öldöklés, az időjárás okozta kegyetlen viszontagságok, az éhezés és a kiszolgáltatottság legkülönbözőbb stációit. Háborús képei a pusztulás és a szenvedés megrendítő mementói.

      Ennek a képnek a témája is egy harctéri jelenet a mozsárágyú körül csoportosuló néhány katonával, amint az ágyú torkolatában éppen fellobban a tűz. Noha az elnéptelenedett vidék és a gyilkos fegyver félreérthetetlenül vall a háborús állapotokról, a festmény ezúttal mégsem idézi meg a háborúval együtt járó borzalmat és letaroltságot. Az, ami a képen a formák, a színek és a fények költői párbeszédében "történik", nem itatódik át a rémtettek borzongató árnyaival. A képen a táj az, ami él, mégpedig nem is akárhogyan, hiszen minden tetszetős elemet kizárva csupán a talaj rőtbarna meleg színe, a látóhatáron gomolygó szakadozott fehéres ködlepel, majd a kopár hegyvonulat okkeres sárgája, mely az ég azonos okkerszínű árnyalatában folytatódik, alkot egyetlen visszafogott, nemes szólamot. A motívumoknak nincs nehézkedése, nincs súlya, beleértve a könnyed ecsetvonásokkal jelzett mozsárágyút és még a kép teljes szélességében végighúzódó hegyláncot is; az anyag spiritualizálódik. Így történhet meg, hogy a légiessé átlényegített vidék, a maga fojtott, mintegy alulról feltörő fényeivel, mint egy víziószerű látvány, égjen belénk.

      Irodalom:
      - Aradi Nóra: Mednyánszky László. Budapest
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky. Budapest. 1981
      - Deák Dénes: Mednyánszky háborús képei. Budapest.
      SzJ

  31. Mednyánszky László - Hegyvidéki táj
    1. "Azt mesélték róla, hogy faluhelyen időnként fel szokott bukkanni egy jámbor piktor; tele van vászonnal, ecsettel, festékkel, de pénz egy huncut krajcár nincs nála. Nem tudnak mit csinálni vele a falusiak, de ő nem bánja, elhál ő akárhol is, enni meg alig eszik valamit. Végül a főszolgabíró vagy az alispán szerez tudomást az esetről; sejti, miről van szó, ha nincs tisztában a teendővel, sürgönyben kapja meg a kioktatást a minisztériumtól, hogy az illető valóban báró Mednyánszky, az ország egyik büszkesége, akinek kezére kell járni, hogy hazajöhessen vagy eljuthasson oda, ahová kíván."

      Már kortársai legendás alaknak látták Mednyánszkyt, afféle álruhás királynak. Maga a festő testvére, Myri az egyik forrása ennek a regényességnek, aki 1921-ben A Műbarátban csupa egzotikusnak ható tényt tesz közzé bátyja gyermekkoráról. A kis báró tejjel itatta a viperákat, még nem beszélt, de már rajzban közölte kívánságait szüleivel, és tizenévesen olyan különc, hogy "nap-nap után a falusi házakba látogatott el", s ott "új barátaival közvetlenebb viszonyt óhajtott." Művészeti tanulmányait sem a szokott módon kezdi. Lázár Béla leírása szerint "egy vándorló bécsi piktor, Ender vetődik hozzájuk és kezdi rendes rajzoktatásban részesíteni. De untatja az oskolás rajz, a természet folyton változó formavilága jobban érdekli és mikor tizennégyéves korában egy ponny-lovat kap, attól kezdve napokra terjedő kirándulásokat tesz a Felvidék romantikus tájain." A pónilovas rajzkirándulásokkal azonban már egy meglévő hagyományba lép be a csodagyerek, melyet szintén egy Mednyánszky alapozott meg, pittoreszk hangulatú család- és vártörténeti "kutatásaival", s amely tradíció végülis olyan iskolaéveket jelentett, melyek már korántsem olyan regényesek, s amelyek összefoglaló eredményét, mondhatni mesterdiplomáját csodálhatjuk a tárgyalt festményben.

      Mednyánszky Alajos, aki a "várak és várromok hírét és nevét újra felébreszté", a Felvidék magányos csúcsokon álló lovagvárairól közzétett illusztrált ismertetőivel egyik első ösztönzője volt a felvidéki tájrajzolás divatjának. Thomas Ender 220 felső-magyarországi akvarelljét őrzi a Magyar Tudományos Akadémia, ezek mintájára készültek Mednyánszky László első, felvidéki tájakat ábrázoló rajzai és vízfestményei.

      Feltehetően Szepesbéla, tátrai falucska tornyai tűnnek fel a képen.

      Persze mindez csak feltételezés, hiszen Mednyánszky a legritkább esetben látta el képeit évszámmal és mivel egész festői életművében a nagyfokú általánosításokra, a festői összegzésekre törekedett és ezeknek érdekében vissza-visszatért régebbi témáihoz és régebbi módszereihez, hogy újra feldolgozzon egy-egy motívumot, nehéz korszakokra tagolni munkásságát. E képének felépítése tökéletesen megfelel azoknak az akadémiai konvencióknak, amelyeknek szellemében az "eszményi táj" mesterének, a Felvidéket is megörökítő id. Markónak egyik tanítványa, Ligeti Antal, a kor neves történeti tájfestője is dolgozott. A panorámikus térben a részletező, staffázsfigurát tartalmazó előtér a levegőperspektíva szabályai szerint élénkebb, erősebb színekben van megfestve, míg a háttér halvány világítása és finom színei gondoskodnak a kellő távolságról. De míg Ligeti hasonló tájat ábrázoló festményén nagyfokú idealizálásra törekedett, amit a színek és a részletező festésmód homogenizálásával ért el, hiszen képén az ideális táj követelményeinek megfelelően a levegő és a világítás megszűri s egyenlő hatásúvá teszi a színeket egymással, s mindez "megemeli" a táj, tegyük hozzá, a gondosan kiválasztott, históriai jelentéstöbblettel bíró táj szépségét, addig Munkácsy romantikus realizmusán, Strehuber és Seitz müncheni akadémiájának precíz vonalrajzán és a barbizoniak tárgyilagosságán nevelődött Mednyánszky élesebb színkontrasztokkal, nagyvonalúbb, dinamikusabb kompozícióval dolgozik. A viharfelhő válaszol - a különös árnyék tengelyére vetítve - a faluba vezető út átlójára, az előtér súlyos, lomha, rozsdás színeinek ismétlődése pedig mintha csak az anyagi világ nehézkességére utalna az élet viharait jelképező felhőben. Súlyos anyaföld és még súlyosabb égbolt közé szorítva lapul a részletező előadásmóddal megfestett kis falu, formájában tökéletes másaként, tükörképeként a transzcendens régiót jelképező hegyeknek, melyek a kivezető utat mutatják a földi lét szorongató anyagiságából, lenyűgözöttségéből. Vörösmarty barna felhői, a gond barna felhői jelennek meg a romantikus, de ideális-heroikusnak már rég nem nevezhető tájképen. Mindezek a szimbolikus tartalmak nem idegenek Mednyánszky a 80-as évekre jellemző stílusától, ha hitelt adunk monográfusa, Kállai Ernő idevágó észrevételeinek: "Már a 80-as években foglalkozott a színek lélektanával. Az áhítatban és béketűrésben való lelki tisztulást mindig a szürkének és a fehérnek valamely sápadtan fölrévülő, kékes, zöldes, rózsás vagy lilás árnyalatával érzékeltette. Ezzel az édeskés színárnyalattal fakasztott derengő fényt és átszellemülést a homály és az anyag földhöz húzó, tompa, lokáltónusos világában." Ezt a színnel való szellemi jelképezést a barbizoniak, köztük Paál földszagú, a tájból már szubjektív szempontok, "hangulat" alapján szelektáló "paysage intime"-jéből és a bécsiek, pl. Schindler hasonló törekvéseinek érzelmesre áthangolt verziójából párolta Mednyánszky, de úgy, hogy Odilon Redon színszimbolikáján is túljutott vele, akivel 1877-ben együtt csavargott a barbizoni erdőkben. Nagyméretű vásznát tökéletesen uralta, virtuóz biztonsággal oldotta meg az iskolai feladatot, melyet Keleti Gusztáv, a kor egyik jelentős műkritikusa így fogalmazott meg már 1871-ben:"Valamint a versailles-i torzkertészetet - úgy mondják - bitorolt trónjáról leszorítá az ésszerűen alakított angol park: úgy a művészet körében is a heroikus és ideális tájkép helyébe jogosan lépett a tájfestészeti realizmus. Azt mondják továbbá a realisták: nincs összhang a természetben dissonantia nélkül, azért a művészetben se legyen; s ez tenné ki a jelenkor attikai savát, mely a mű becsét és élvezhetőségét századokra biztosítja."

      E disszonancia, a viharzó árnyék disszonanciája, mely többé teszi Mednyánszky e művét egy formailag-gondolatilag ég és föld tükörjátékában tökéletesen megoldott "mesterdiplománál", az a "harmadik alak", melynek elérését egy 1896-os nplóbejegyzetében naplójában tűzte ki maga elé a festő:

      "Mely alakban nyilvánultak a festészetben a legnagyobb újítások? A túlélt szimboliáktól a tárgyilagos tények egyszerű realisztikumához. A tárgyilagos ténytől az alanyi tényhez. Az alanyi ténytől egy új szimbolika felé?"

      Irodalom:
      - Malonyai Dezső: Mednyánszky, Budapest, Lampel R., 1905
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László, Singer és Wolfner Rt. Kiadása, Budapest, 1943
      - Aradi Nóra: Mednyánszky László
      - Mednyánszky László naplója. Budapest, 1960
      - Egri Mária: Mednyánszky, Corvina, 1975
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1981  
      MCs

  32. Mednyánszky László - Hóolvadás
    1. "Egyetlen évszaka van a Szepességnek, amikor talán a legnagyszerűbb: a hóolvadás évszaka. Meleg déli szél kerget fekete felhőket. A hegyek, mintha lázas forrongásban volnának, ontják a füstöt, gomolygatják a párát, el-elbújva s ismét elétűnve; zord mozdulatlanságukat megélénkíti a mindenünnen patakzó ár zuhogása; gyorsan váltakozik árnyék és napfény, az olvadozó hó éjszakára befagy s a völgyek csillogó jégpáncélt öltenek hajnalra."

      A Hóolvadás az érett Mednyánszky egyik kisméretű főműve. Bár a hóolvadás témáját többször megfestette (ld. az egri képtár gyönyörű 1890-es Hóolvadását, vagy a Magyar Nemzeti Galériában lévő, Aradi Nóra és Brestyánszky Ilona könyvében reprodukált Hóolvadás hegyvidékent, stb.), ez a kis vászon, melyen a "hegyi tó", "hóolvadás" és "holdfényes táj", Mednyánszky kedves motívumai ilyen nagyvonalú összegzésre találtak, már Kállai Ernőtől, kéziratban lévő Mednyánszky ouvre-katalógus-kísérletében a legmagasabb fokozatot jelentő "igen jó" minősítést kapta (MTA MKI Adattára C-I-15). Kállai látta a legtöbb Mednyánszky-képet eredetiben: kb. kétezer művet regisztrált listáján. A képet Kállai után (Kállai Ernő: Mednyánszky László. Bp., Singer és Wolfner, 1943. XXXV. tábla) Sarkantyú is reprodukálja monográfiája katalógusában, a 26. tétel képaláírásában jelzi, hogy a Kállai feljegyzése szerint 1943-ban Adler Gyula birtokában lévő kép azóta is lappang. (Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László. Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1981, Kat. 26.) Kállai a Hóolvadást 1913-14 közé datálja, azonban az újabb kutatások tükrében valószínű, hogy a kép valamivel korábban, 1908 és 10 között készült. Mednyánszky tájképfestészetében Sarkantyú ezt a korszakot a figurális főművekkel párhuzamosan futó "önarcképi" stádiumnak nevezi, Fülep Lajos sokat idézett mondata nyomán, miszerint "talán Rembrandt önarcképeinek van némi közösségük Mednyánszky tájképeivel, amelyek szintén önarcképek". "A féktelen izgatottságú, kusza ecsetjárás vibráló, expresszív foltokat ad: amit a kép megjelenít, az hagyományos értelemben már nem is festői motívum, itt már elvont érzelmek-hangulatok "közvetlen" rögzítése történik" - írja Sarkantyú, de rögtön hozzáteszi: "Szó sincs arról, hogy Mednyánszky a tárgyi, látványbeli fedezetről lemondó festészeti absztrakcióhoz közeledett volna. Reális, átélt élmény nyomán született meg a tízes évek elejéről való Komor Tátra infernói tájéka ugyanúgy, mint a vele egykorú Hóolvadás (kat. 26.kép) vattás, foszladozó kísértet-tája."

      E kisremekművet Kállai monográfiája így méltatja: "Gyönyörű példája a szerkezeti és hangulati elemek tökéletes egyensúlyának a Hóolvadás (XXXV). Mesterien érezteti a talaj szilárd domborzatát, felületén a növényzet meg a hó sűrű, puha takaróját és a víz lomha nyugalmát. Ez az ábrázolás reális tömör magva, mely azonban a holdas éjszakában, a fények, árnyékok, tükrözések és sziluettek réveteg világában bűbájosan átszellemül. Az igézet a széles, lágy foltok szőtte, mélytüzű színekből árad, melyekben lelkesen és titokzatosan lüktet az élet. Ez a valóságot áthatóan érzékeltető és egyben misztikus sejtelmekre hangoló, merészen kifejező és összefoglaló szín napjaink spirituális művészetének is díszére válnék. " És: "Ha lehet, az előző képes táblákon reprodukált műveknél is meggyőzőbben igazolja Mednyánszky naplóba jegyzett elvi álláspontját, mely szerint: Az öreg naturalizmus csődöt mondott, a fotográfia által tárgytalanná vált. Ma már csak áttételekről és kvintesszenciákról lehet szó."

      A műbarát, aki e kis remekművet hazaviszi, olyan "modern" Mednyánszkyt visz haza, melyet egyetlen Mednyánszky Lászlóról írandó monográfia vagy rendezendő életmű-kiállítás sem nélkülözhet.

      Irodalom:
      - Malonyai Dezső: Mednyánszky, Budapest, Lampel R., 1905
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László, Singer és Wolfner Rt. Kiadása, Budapest, 1943
      - Aradi Nóra: Mednyánszky László
      - Mednyánszky László naplója. Budapest, 1960
      - Egri Mária: Mednyánszky, Corvina, 1975
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1981
      MCs

  33. Mednyánszky László - Zúgó patak
    1. Mednyánszky László tájképfestészete mindig tartogat meglepetéseket. Ha bizonyos jellegzetességek alapján már-már úgy véljük, hogy akár osztályozhatjuk is példának okáért az alkonyi, a hajnali, a napfényes és az éjszakai műveket, akárcsak a havas és a tavaszi tájakat, a távoli horizontúakat és horizont nélkülieket, a hideg és a meleg színekbe merítetteket vagy a teljesen szürkébe vontakat, majd a misztikus fényben fürdőket, melyek a köd, a borongós ég vagy a kihunyóban lévő, elhomályosuló napfény fátyla alatt titokzatosak és nehezen kivehetőek, rá kell ébrednünk arra, hogy Mednyánszky motívumai éppolyan gazdagok, mint amilyen sokféle az a lelkiállapot, amelyet beléjük vetített. Nincsenek klisék, nincsenek szabályok, csupán a szakrális áhitatban fogant romantikus attitűd és a festői érzékenység azonos bennük.
      Ezt a felismerést erősíti meg a Megáradt patak című kép is. Festett ugyan Mednyánszky patak mentén virágzó fákat és hóolvadást is, az utóbbiban a tél utóját, az előbbiben a tavasz első moccanását, de ilyet, amelyben mintegy összeölelkezik a természetnek ez a két állapota, nem.
      Egyetlen hömpölygés az egész kép; az előtérben a megduzzadt patak zöldesszürkén zubogó, felénk rohanó vizével, a háttérben a kibomlott rügyektől és virágoktól harsogó, zöldbe borult természet, melynek sodrása ellentétes irányú, mint a vizé: a fák, akárcsak a lombokat itt-ott szikrázva felszántó fehér fények, balra és hátrafelé dőlnek. A két áramló sáv között csak egy keskeny partszakasz van, melynek mélybe futó diagonálisa mentén az összetákolt fakorlátra támaszkodva két gyermek bámulja a tarajos hullámoktól fodrozódó vizet. Tőlük balra egy faház húzódik meg az életnedvektől meghajló ágak alatt. Ebbe az egyszerre sűrű és légies vegetációban nem látunk ki az égre és a horizontra; valójában, ahol az égnek kellene lennie, - a mindent beborító zöld miatt - ott is az erdőt sejteni, anélkül, hogy a szín tárgyi alakot öltenek. A festékfoltok megmaradnak forma nélküli zöld, fehér és sárga cikázásnak, ferdén meghúzott, puha, spontán ecsetvonásoknak, olyannak, amilyennek az impresszionisták színmágiájában ez történni szokott.
      Mednyánszky ezúttal nem a meditáció és a csönd festője, hanem egy ritka, ihletett pillanat ajándékaként a mozgás, a változás, a vitalitás megélője. Úgy érezzük, valósággal eggyé válik a művével, amint hagyja magán átbuzogni azt a kristálytiszta fényű életet, amely a kép minden egyes ecsetvonásában benne lüktet.

      Irodalom
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Budapest, 198.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László. Budapest, 1981
      - Deák Dénes: Festő a világháborúban. Budapest, 1991  
      SzJ

  34. Mednyánszky László - Cattarói öböl
    1. Proveniencia: 
      - korábban Wolfner Vilmos tulajdonában

      Kiállítva:
      - Mednyánszky László emlékkiállítása. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1979. április-július, katalógus: 78. 

  35. Mednyánszky László - Holdsütés
    1. Aukciónálva:
      - BÁV 55. aukció, 111. tétel

      Kiállítva:
      - A Művészház palotafelavató kiállítása. Művészház, Budapest, 1913. katalógus: 117.

  36. Mednyánszky László - Dunajec-i hegycsúcs
    1. Filozófus-festő
      Mednyánszky személyiségének ellentmondásos "időelőtti modernsége" – részben magyarul, részben németül és franciául írt naplójában és egyedülálló festészetében tárul fel.
      Mednyánszky László bárónak született 1852-ben, az ősi birtokon, a felvidéki Beczkón. Családi háttere lehetővé tette, hogy 1873-74 közott Párizsban az Ecole des Beax Arts-ban tanuljon, ahol is befejezést nyert akadémikus indíttatású képzése. 1875-ben már a Montmartre-on bérelt műtermében önállóan kutatja azokat a lehetőségeket, amelyekkel érzéseit kifejezheti. 1877-ig élt Párizsban, az utolsó évben néhány hónapig Barbizonban. 1878-ban Olaszországot csavarogja végig. 1880-89 között Bécsben és Pesten tart fenn műtermet. Időnként megszakítja külföldi tartózkodását, hogy szülőföldjén, főként Beczkó és Nagyőr környékén elmerüljön a természet festésében.
      1889-1892 közötti éveket ismét főként Franciaországban töltötte. Ezalatt megismerkedik a buddhizmus eszméivel, melynek befelé forduló szemléletét eszközként arra használja fel, hogy festészeti önkifejezését elősegítse. 1896-ban - változatos utazások után - újra Párizsban élt. 1897 áprilisában nyílt meg gyűjteményes kiállítása a párizsi Georges Petit Galériában. 1898-tól váltakozva lakott Budapesten, Beczkón, Bécsben.

      "Az anyag átszellemülése"
      Ez a tájkép nem egyszerűen a táj motívumainak rögzítése. Ízekre szedett természeti látvány, amelyre a festő saját gondolataira, belső világára koncentrálva vetíti ki hangulatát. A képen fényjáték keveredik egyfajta metafizikus sejtelmességgel. Az időtlen lét ábrázolása a természeti látványon keresztül, Mednyánszky tudatosan megfogalmazott egyéni gondolati törekvése volt. "A szabad festésmód és komponálásnál a túlságos ingerlékenység és a koncentráció hiánya a legnagyobb hiba. Az elemzésnek jól hasznát lehet venni - de csak kezdetben. Azután a tudattalannak kell jönnie, hogy a végeredményt létrehozza." (1895. október 26).

      Ugyanakkor a hangulati kivetülés, a barbizoni festőkkel mutat rokonságot, akikkel Mednyánszky többé-kevésbe közösséget érzett. "A hangulat irányát, én csak azt látom mindenben. Azt keresem a színben úgy, mint a vonalban, a levegő minőségében úgy, mint a hideg hatásában..."(1895. december 14) - írja az 1890-es évek elejétől vezetett naplójában. A festményben sűrűsödve feszülnek azok a belső szenvedélyek, amit Mednyánszky kegyetlen önvizsgálattal elemzett naplójában.
       
      A Dunajeci hegycsúcs kidolgozott, plasztikus rajzú és hangsúlyosan ábrázolja a természetben megélt katarzist.  "A múlt napjaiban különösen a szürke hangulatokat szerettem. Ebben a hangulatban a tárgyak lokálszíneikben jelennek meg. A testek anyagszerűsége lép előtérbe…A ködben a testek nem anyagi lokálszíneikkel, hanem nagyobb tömeggé összeolvadva jelennek meg. Csak később jön a holdsugár és a napsugár. Ebben az esetben a lokálszín majdnem teljesen eltűnik és a fénynek ad helyet. (Bizonyos tekintetben az anyag átszellemülése)" - fogalmazza meg festői impresszióját Párizsban 1896-97 folyamán.

      A pillanatnyi benyomáson alapuló impresszionizmus természetlátása, abban a momentumban is tetten érhető, amikor - napszakhoz kötötten is - visszatér a megfestett tájrészlethez. Ismert a Magyar Nemzeti Galériában lévő változat (Dunajeci táj; olaj, vászon; 98 x 73 cm), amely - szemben fénylő napkoronggal – más napszakban készült. Ezen a képen elsősorban színekből szőtt felületek fejezik ki a festő hangulatát.

      Dunajeci hegycsúcs
      Mednyánszky olthatatlan lángolással szerette a természetet. Naplójában mindig tájakat, tájhangulatot idéz. A festő naplójában Dunajec hegycsúcsai kapcsán az alábbi bejegyzés szerepel: "A Magurán az erdő. A zöld szín roppant intenzitása. Északi széltől átjárt levegő. Minden fénylik."
      A Dunajec a Fehér- és Fekete-Dunajecből valamint a Bialka-patakból és a jobboldali Javorinka-patakból kialakult folyó, amely a Pienin-hegység vizeit vezeti el, majd beletorkollik a Viszlába. A mészkőben a Dunajec egy romantikus szorost vájt ki, amelyet Dunajec-áttörés néven ismerünk. A Dunajec-áttörés növényzete jelentős, tája nagyon szép és csaknem 20 km hosszan a szlovák-lengyel államhatárt is alkotja.

      Mednyánszky Dunajeci hegycsúcs című festménye témaválasztásában a festő misztikus hangulatát hordozza. "A ködös hangulatok bizalmas egyúttal misztikus volta, ennek a két, együttesen oly ritka elemnek találkozása." (1895. október 26)
      A középteret a robosztus mélybarna földszagú, rusztikus hegytömb folyóvölgybe hajló íve foglalja el. Az előtérben a folyó hullámai fodrozódnak. Partján - jelzés értékkel – folyóparti épület sziluetje érzékelteti a hegytömb monumentális méreteit. A háttérben a végtelenbe ködlő tájban az izzóan fehérlő hegycsúcs emelkedik. A légiesen könnyű, fehérlő csúcs, szemet vonzó izzásban hordozza a festő gondolati-érzelmi katarzisát. A kékesszürke ég és a földszagú hegység találkozásában kifejezett térszemlélet, jellemző Mednyánszky formavilágára.

      A festményt az egységben tartott színvilág: a tojáshéjtól - a sötétbarnáig, a Mednyánszky által tudatosan fejlesztett színelmélet "színek fiziológiája" jellemzi.
      A hegység tömbjét alkotó barnák árnyalatai a narancssárga színig terjednek, melyet a dús növényzetet jelző komplementer zöldek és a sziklák okkersárga fényjátéka tesz izgalmassá. Mednyánszky virtuóz módon, festő késsel vastagon felhordott és kapart, rusztikus felülettel érzékelteti a mészkősziklák plaszticitását. A sziklák réteges tektónikáját hangsúlyozandó, a bonyolult színrakás felületét vakarással, karcolással megbontja, egyik-másik pontját reliefszerűen kiemeli.

      A hegység színvilága visszatükröződik a folyó vízében.  Színben ugyanis azonos mély-barnák és zöldek alkotják, csak simább felületével ellenpontozza a hegység rusztikus felületét. A folyó mozgó vízfelületét, aprólékosan vízszintes hullám-vonalakkal érzékelteti.
      A fényködös, gyöngyházas és kékesszürke háttérből előtör a fény, amely megvilágítja a csúcsot. A háttérből jövő fény csak a hegy csúcsát vonja be, az árnyékos rész szürkésen marad. Az okker-piszkosfehér mészkőszikla csúcsán ragyogó fény: fehér színben fénylő glória. A festő naplójában – elemezve a festői élményt - az alábbi bejegyzés szerepel: "A havas felület majdnem semleges szürke tónusban mutatkozik. Valamivel világosabb, mint az ég. A nap felé forduló, meredek részek nagyon világítóak és melegek."(1895. december 20).

      Kiállítva:
      - BÁV 20. Aukciós Kiállítás
      Reprodukálva:
      - Szépművészeti bírálat 1188/1969
      - Dr. Kovács Zsolt szakértő Gyűjteménye
      Lexikális referencia:
      - Magyar Festők és Grafikusok Adattára: 401, Művészeti Lexikon: III/278
      - Benezit:7/300
      Irodalom:
      - Malonyai Dezső: Mednyánszky. Bp,1905
      - Kállai Ernő: Mednyánszky. Bp,1943
      - Dr. P. Brestyánszky Ilona: Mednyánszky László naplója. Bp,1960
      - Dr. P. Brestyánszky Ilona: Mednyánszky. Bp,1963
      - Egry Mária: Mednyánszky Bp, 1975
      - Aradi Nóra: Mednyánszky Bp, 1983

  37. Mednyánszky László - Alkonyi táj
    1. Mednyánszky tájképfestészetébe döntő változást hozott Barbizon. Unta a müncheni akadémiát, és Párizsban, Pils osztályában is inkább művészettörténeti előadásokat hallgatott. Húga visszaemlékezései szerint "tavasszal a Salon megnyitása után Barbizonba ment, ahol barátkozott Paál Lászlóval és több más festővel. Mink őt ott felkerestük a híres művészkorcsmában. Ott boldog volt, egész nap az erdőben festett." Ekkoriban Odilon Redon is ott dolgozott. Rippl-Rónaitól, aki nagyon jól ismerte a párizsi művészköröket, származik az anekdota: Redon "említette egyszer, hogy a mi Mednyánszkynkkal, fiatal korában, Fontainebleauban megismerkedett, s érdekes, filozofáló egyéniségnek találta őt." A rokonlelkek találkozása volt ez, Odilon Redon maga is érdeklődött a keleti filozófiák, a misztikus tanok iránt. Kritikusai Goyához, Füsslihez hasonlították Redon szimbolista művészetét, amelynek látszólag nem sok köze van Mednyánszky természethű tájábrázolásaihoz.
      Valójában Redon is festett a barbizoni hangulatképfestészet hagyományába illeszkedő tájakat, tanyákról, barlangos erdőbelsőkről. Mintha ezek az erdőbelsők szublimálódtak volna azokká a sötét üreg- és kagylómotívumokká, melyek öléből kibontakoznak Redon vízionárius teremtményei, hatalmas kémlelő szemei, ránk meredő viráglényei. Mostanában, hogy megismertük Mednyánszky Szlovákiába szakadt műveiből a 90-es évek szimbolista korszakát, rá kellett döbbennünk, hogy a Redon-hatás sokkal kézzelfoghatóbb, nyilvánvalóbb az eddig tudottnál. És ez a hatás nem csupán az explicit allegorikus képekben nyilvánul meg, hanem a századforduló tájképeinek sejtelmes, borongó szimbolizmusában is. Abban, ahogy Mednyánszky kiválaszt egy motívumot és mélyebb, általánosabb, archetipikusabb jelentéssel ruházza fel azt.
      A barbizoni festők hatására Mednyánszky is plein-air vázlatokat készít, és a műteremben dolgozza fel azokat. Ezek a vázlatok világosan jelzik, hogy mennyire nem a konkrét tájrészlet, hanem a szimbólumerőre emelhető motívum egyetemes jellege és ekként variálhatósága izgatta. Az általánosságra való törekvéssel mindig együttjár a monumentális hajlam: az őt legjobban foglalkoztató képtémákat Mednyánszky megpróbálta nagy méretekben is kivitelezni. A századforduló kedvelt "szenzációképeinek" műfaját az intim tájfestéssel összehozni igazán sok buktatót rejtő művészi kihívás. Nem is sokan mertek megpróbálkozni vele. Hogy "megaképeinek" nagy részében sikerült megfelelnie a kihívásnak, Nyitrai József korabeli cikke tanúsítja a legjobban: Mednyánszky "nem hasonlít senkihez. Erős egyénisége keresztülszűrődik minden tájon, minden témán. Merő borongás, merő largo maestoso, s ennek megfelelően legkényelmesebb neki a nagy formátum, amit be is tud tölteni. Vásznára varázsol oly atmoszférikus hangulatokat és fényjátékokat, aminők nincsenek is a nagy természetben a maguk egészében, hanem ő gyűjtötte össze a lelkébe innen is, onnan is. (�) Ez az ő nagy joga, melyet nem feszegethetünk, melybe bele kell nyugodnunk, melyben nincs hamisítás és nincs hazugság, pedig az is áll, hogy nincs oly világ a természetben, mint az ő elképzelt világa."

      Proveniencia:
      - A K&H Bank Zrt. gyűjteménye

      Irodalom:
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Bp.,1943.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László. Bp.,1981.
      - Mednyánszky-olvasókönyv. Kiadatlan naplói, levelei és egyéb források.
      Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2000. 24-25. szám.
      - Mednyánszky és az osztrák hangulatképfestészet. Szerk. Markója Csilla.
      Enigma, 2002. 34. szám.
      - Mednyánszky. Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa.
      Szerk. és bev. Markója Csilla. MNG-Kossuth, Bp., 2003.
      - Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918. Szerk.: Bardoly István. MNG, Bp., 2003. 91.
      Ifj. Gyergyádesz László: "Csavargó". Mednyánszky László élete és művészete. Bp., 2007.
      - Nyitrai József: Öt művész. Mednyánszky László. A Hét, 1903. II. félév 766.
      MCs

  38. Mednyánszky László - Torkolattűz
    1. Feltehetőleg kiállítva:
      - Mednyánszky László válogatott festményeinek kiállítása. Gróf Almásy-Teleki Művészeti Intézet, Budapest, 1943. január 17. – február 7. katalógus: 105. (Tüzelőállás címen)

       

  39. Mednyánszky László - Végtelen
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Mednyánszky. Magyar Nemzeti Galéria, Szerk: Markója Csilla, Budapest, 2003. október 14. – 2004. február 8. katalógus: 155. (német nyelven külön kötetben)
      - Ladislav Mednyánszky. Zost. Csilla Markója – István Bardoly – Katarína Benová. Slovenská Národná Galériá, Bratislava, 2004. április 29- augusztus 29. katalógus: 301. oldal. (angol nyelven külön kötetben).

  40. Mednyánszky László - Tavaszi eső után
    1. Kiállítva:
      - Tavaszi kiállítás. Műcsarnok, Budapest, 1905, katalógus: 317.

      Reprodukálva:
      - Almanach a Nemzeti Szalon Nyugdíj Intézete javára. Szerk: Déry Béla - Bányász László - Margitay Ernő, Légrády testvérek nyomdája, Budapest, 1912. XV. tábla
      - Markója Csilla: Egy másik Mednyánszky. Enigma Könyvek, Budapest, 2008. 1/48. kép

  41. Mednyánszky László - Táborozás (Trén)
    1. Reprodukálva:
      - Deák Dénes: Festő a világháborúban. Mednyánszky László festészete 1914-1918, Budapest, 1991. 26. kép
      - Aradi Nóra: Mednyánszky Budapest, 1983. 68. kép

      Aukciónálva:
      - BÁV 26. árverés, 1971. december, 203. tétel

  42. Mednyánszky László - Görnyedten ülő fiú (Félakt tanulmány)
    1. Proveniencia:
      - a Ringwald gyűjteményből, 355. tétel,

      Reprodukálva:
      - Artmagazin, 2009/5, 16. old.

  43. Mednyánszky László - Holdas téli erdő
    1. Mednyánszky fiatal korától kezdve vonzódott a természet misztikus értelmezéséhez. A tájban rejlő misztikumot azonban az életmű egyes szakaszaiban más és más módon élte át és próbálta megjeleníteni. Tájképfestészetének egyre spirituálisabb karakterűvé, egyre tragikusabb hangvételűvé válásban anyja és apja halála jelölte ki a legkorábbi fordulópontokat. Az első jelentős változás az anya 1883-ban bekövetkezett halála után érzékelhető Mednyánszky festői stílusának és témavilágának alakulásában. A halál csontvázakban, élőket megrettentő szellemalakokban megfogalmazott képei az életmű egyedülálló darabjai. Tájképeinek sejtelmes, túlvilági asszociációkat keltő üressége, a halálra utaló hangulati elemek (tél, éjszaka, holdfény stb.) halmozása ennek a korai, kb. az 1889-es, több éves párizsi tartózkodásának kezdetéig tartó korszakának jellemző sajátossága. Misztikus benyomásait Mednyánszky ekkoriban még konkréttárgyi elemek megjelenítésével próbálta közvetíteni. 1895-re (ez apja halálának éve) jut el oda, hogy kimondja: "a benyomások földi vagy reális bázisa mindinkább megszorítandó", cserébe "azok intenzitása növelendő." A Holdvilágos téli erdő esetében is nyilvánvaló a látomás "földi bázisa." A háttérben világító gömbölyded hold konkrét tárgyi karakterét néhány év múlva a sejtelmesen világító fényforrások testetlensége, megfoghatatlansága váltja föl; a tájelemek kidolgozásában az 1880-as évek szinte akadémikus precizitását a 90-es évek végére az izgatottan kezelt felületek, a sokszor szélsőségesen szubjektív formálás veszi át.

      "Mednyánszky kompozíciói gyakran alapulnak ellentétes érzelmi hangsúllyal bíró elemek jelképes egybeszövésén. Látomásaiba azokat a filozófikus képzettársításokat és gondolatokat is beleötlötte, amiket érzékeny szelleme a valósághoz fűzött. Értelmezve ábrázolta természetet. Ez az értelmezés rendszerint a szín, a világítás, a légkör tudatos hangulati árnyalásában nyilvánul, de olykor a tárgyi megjelenítés eszközeivel is él." – írta róla Kállai Ernő 1943-es monográfiájában. A Holdvilágos téli erdő esetében is a konkrét élmény látomásos értelmezésével állunk szemben. Lehetnek ilyen tájak, érezhetjük a fák mögött látszódó égbolt sűrű, violás kékségét, ragyoghat ilyen kereken a hold, s lehet épp ilyen az olvadás foltjaitól tarka, havas domboldal, amely mint valami nagy, foltos állat terpeszkedik el a homályosan csillogó szürke vízben. De mégis nyilvánvaló, hogy itt nemcsak egy tájélményről, hanem egy lelki élményről van szó. A halál közeli élményéről, a hidegség, az élettelenség, a síri csend, az éjszaka élményéről.
      "Mednyánszky szemében az egész élet merő erjedés és ezt a folyamatot az emberbencsak a halál, a természetben csak a tél dermedt nyugalma szakítja félbe." – írta Kállai Ernő a már idézett könyvében. Mednyánszky, s erre naplójegyzetei bőven szolgáltatnak bizonyságot, a természetben, a tájban, sőt az emberi alakban is mindig az "egész élet" képét próbálta megragadni, s azt is általában inkább a pusztulás, lebomlás, a passzivitás, a nagy természettel való eggyéolvadás stádiumaiban. Életművének belső fejlődése – legalábbis bizonyos szempontból – ennek a fajta teljességnek minél közvetlenebb megragadására, a szimbolikus tárgyi motívumoktól való elszakadásra, a legbonyolultabb emberi és társadalmi jelenségeknek is tisztán festői problémaként való feldolgozására irányuló feladatként fogalmazható meg. Ebben a fejlődésben a Holdvilágos téli erdő olyan kiváló korai alkotásként helyezhető el, melyben még hatásosan ötvöződik Mednyánszky spirituális tájfelfogása az életműből később egyre inkább eltűnő szimbolizmus elemeivel.

      BG

  44. Mednyánszky László - Vonuló trén ágyúval
    1. Mednyánszky, a hadifestő
      Mednyánszky a háború kitörésekor önként jelentkezik katonai szolgálatra, de mivel korára való tekintettel - 62 éves ekkor – besorozása nem lehetséges, Tisza István személyes közbenjárására a Császári Sajtóhadiszállás munkatársaként alkalmazzák. 1914. szeptember 7-én az Új Idők és a Budapesti Hírlap hivatalos háborús rajzolójaként indul az orosz frontra. Ettől kezdve 1918-ig, egészsége végzetes megromlásáig kisebb megszakításokkal folyamatosan járja a Monarchia hadszíntereit. E két és fél év alatt csaknem minden fontosabb frontvonalon megfordul Galíciától Szerbiáig. Utazásai során folyamatosan vezeti naplóját, amelybe élményeit írásban és képi vázlatokban is rögzíti. Az ekkor készült sok száz grafika és akvarell kidolgozására hosszabb-rövidebb bécsi, budapesti vagy nagyőri tartózkodásai alatt kerül sor, amikor néhány hét alatt, egyszerre több kompozícióin is dolgozva alakítja át kisebb vázlatait nagyobb, olaj-vászon festményekké. Miután 1916. július 31-én megsebesül az olasz hadszíntéren, csaknem két éves folyamatos frontszolgálat után, hosszabb időt tölt bécsi és budapesti műtermében. Mednyánszkyt naplói tanusága szerint ekkor, 1916-1917 fordulóján foglalkoztatják a legélénkebben a háborús képeken belül külön csoportot alkotó "trénképek".

      A "trénképek"
      Mednyánszky háborús képeinek egy része – a hadifestő hivatalos megbízatásának megfelelően – katonaportré. Emellett azonban minden eddiginél nagyobb súllyal jelentkezik festészetében a figurális kompozíció és új elemként tűnik fel az alakos tájképek sorozata. Nagyszámú háborús grafikái és olajképei nem a véres összeütközések eseménydús pillanatait, hanem a tábori élet mindennapjait, a várakozás idegörlő óráit és a folytonos menetelés fizikailag kimerítő monoton napjait ragadják meg. Mednyánszkyt nem a harctéri események krónikája, hanem a háború természetrajza érdekli. Látásmódja, amely tökéletesen mentes a háború propagandaízű felmagasztosításától a harcolókat nem heroikus hősökként, hanem az események kiszolgáltatott elszenvedőiként ábrázolja. Mivel az ellenség a legritkább esetben jelenik meg képein, bűnösök sincsenek csak áldozatok, akik a háború beláthatatlan természeti erőinek, égi hatalmak vad játékainak erőtlen bábjai. Mednyánszky a látottakra különösen érzékenyen reagál, hiszen a háború – vagy ahogy egy helyütt naplójában nevezi, a "rossz démonok diadala" – uralkodóvá teszi azt a káoszt, szenvedést és nyomorúságot, amelyet évtizedek óta a külvárosok világában kutatott. A háború egyszerre felfedi az ítélkezők valódi természetét és nyilvánvalóvá teszi a törvény és jog csúfos kudarcát. A korábban oly gyakran megörökített csavargóinak szánalomraméltó kitaszítottsága egyszerre százezrek létélménye lesz.

                  A háborús képek egy jól körülhatárolható csoportjának tárgya a tájba helyezett tömeg. E képek sorozatán a csapatmozgások, katonai menetoszlopok vagy menekülők csoportja nagy távlatú, alacsony horizontú, fenséges szépségű tájakban jelenik meg. A háború kiszámíthatatlan és részvétlen erejének szimbólumává éppen ez, a kicsiny emberi alakok fölé magasodó, megrendítő szépségű táj válik. "A természet határtalan horizontjai szinültig megtelnek ezzel a sáros, verejtékes és véres emberi özönléssel" – ragadja meg Kállai Ernő táj és ember e drámai színjátékának lényegét. Popp Aurél emlékiratainak a háborús évekre visszaemlékező, egy 1916-os menetelést felelvenítő részletéből plasztikusan rajzolódik ki a végkimerülésig hajtott katonák embertelen helyzete: "A Stripa-menti mocsarakon jöttünk ide, dorong-úton, mely úgy lógott alattunk, mint a libegő hinta-híd szokott… S jobbról-balról az út mentén a sárba fulladt lovak lábai úgy meredeztek, mint valami nagy görbe karók, amelyekre itt-ott nagy kövér hollók károgva szálltak alá pihenőre… Aztán szekerek rúdjai és széttört kerekei sötétlettek ki a mocsár szennyes vizéből, mint beszédes tanúi valami kisebb tragédiának, ami talán mireánk is vár és les, soha jól nem laktatható étvágyával… S fenn, a mélyen sűrű és sötétszürke égen gomolygó ködfelhőben, nagy sereg holló károgása hallik, s úgy vonul át nehézkesen, akárcsak a mi csapatunk, amelyet mintha valami túlvilági erő tolna, taszítana lassú tempóval, az előttünk elterülő és sűrű ködtől elfedett nagy sírba…" (Popp 1977, 88.) A roppant hegycsúcsok tövébe vagy – mint képünkön – végeláthatatlan síkságok közepébe vetett katonák vagy polgári menekültek elvesztik minden individuális jellegüket, a természet monumentális díszlete arctalan masszává oldja alakjukat. "Bolygó zsidóvá", otthontalan csavargóvá lesznek valamennyien. A távolból felsejlő vonuló embertömegek szakadozott alakzata összemossa a katonák és civilek közti különbséget és eloldja a látványt konkrét helytől és időtől, így válhatnak Mednyánszky "trénképei" a mindenkori háborúk menekültjeinek jelképévé.

      Vonuló trén ágyúval
      Miután Mednyánszky sebesüléséből felépülve hazatér az olasz frontról, 1916 augusztusában feljegyzi naplójába az őt leginkább foglalkoztató festői problémákat, köztük a "trénképek" programját is: "Vér. Mozgó, izgató táj. (Véres dráma.)… Nyüzsgés. Ágyúk. Trénkatonák… Háborús tömegek. Sok mozgás. Az alakokat úgy rajzolom, mint ahogyan magamnak szoktam. Tűzvilágítás. Tolongás. Dinamika. Éjjeli futás." (Kállai 1943, 116.) Naplója ezt követően számos bejegyzést tartalmaz a – gyakran egymással párhuzamosan – készülő menekülőket vagy vonuló katonai tréneket ábrázoló festmények készüléséről. (Napló 1960, 127-130.) A "hegyek alján vonuló trén", az "éjjeli menekülők" vagy a "nagy trén" megnevezésű képek sajnos ma már nem azonosíthatóak biztonsággal a jelenleg ismert művekkel. Egy 1916. december 24-én keltezett bécsi bejegyzés azonban lehetséges, hogy éppen a Vonuló trén ágyúval kompozíció előképére vonatkozik: "Egy vázlatot kartonra csináltam, messziről rendkívül érdekes. Ezen éji dolgok vezetnek majd az igazán harcias dolgokhoz. Különösen ágyúk és sok más figurális motívum, mint puszta silhuette sokkal érdekesebb, mint nappal a maga csendéletszerűségében." (Napló 1960, 133.)

      A figurák csupán foltokban felsejlő megfogalmazása, az egész kompozíció sejtelmes vázlatossága a naplóbejegyzések szerint Mednyánszky tudatos célkitűzése volt: "kevés szín, sok tónus, színes szürkék, diszkréten úszó színekkel, sok dörzsölés és aquarell aláfestés" – írja egy 1916. január 12-i bejegyzésében. (Napló 1960, 120.) Ez az elnagyolt, légies festésmód, az akvarell aláfestés és az éterrel kidörzsölt világos részek "bánatos derengése" idézi elő azt a tónusos félhomályt, amely leginkább alkalmas az általa keresett fojtott, búskomor hangulat megjelenítésére. Háborús "trénképein" a vörösesbarna monokrómiából kibomló melankólikus hangulatú táj erős szimbolikus-misztikus tartalommal telítődik. "Lelki tartalom kell a tettben, a hangulatban, a kifejezésben. Együtt ezen 3 kategória kiteszi a legtökéletesebb hadi képet" – írja 1916 decemberében. (Napló 1960, 132.)

      Elnagyolt figuráit üszkös sötétbarnák és rozsdavörösek tompa fényű monokrómiájába süppeszti. E két domináns színtónus pontosan körülhatárolt jelentéssel jelenik meg csavargó- majd a későbbi háborús képein is: "Van egy rozsdavörös, barnás piszkosvörös, amely a legnagyobb mértékben izgatja az idegeket. Van ebben a színben velemi fenyegető, kivált ha más piszkosszürke és meleg színek veszik körül. Ezek a színek zavarosak. Önkéntelenül a legismertebb állati anyagokra emlékeztetnek, éspedig olyanokra amelyek az erjedés első stádiumában vannak. (Míg a tiszta vörös, mint egészséges életelv, nem hat ilyen egyoldalúan.) A rozsdavörös és megszáradt vagy alvadt vér szinte lángra gyújtja a már erjedő érzelmeket. A legtöbb ragadozó állatnak ez a színe." (Deák 1991, 25.)

      Analógiák
      A Vonuló trén ágyúval jellegzetes alacsony horizontvonalának nagy távlatában megjelenő kicsiny alakjai már az első, oroszországi utazás során készült akvarellvázlatokon is feltűnnek. E rajzok sorából már a Művészet 1915-ben megjelent első számában többet leközöltek, Malonyay Dezső Mednyánszky hadiképeiről írt dolgozatának illusztrációjaként (Művészet 1915, 3, 5.) A Műcsarnok ezévi tavaszi tárlatán Mednyánszky kiállítja egyik első, 1915 Március címet viselő trénképét, amelyet a kiállítás katalógusa és a Művészet folyóirat is reprodukál (Művészet 1915, 434.) A téma akvarellváltozatai feltűnnek az 1915 őszén megnyílt bécsi Kriegsbilder-Ausstellung kiállított művei között is, majd nagyobb számban és immár olajfestményként a Császári és Királyi Sajtóhadiszállás1916 januárjában a Nemzeti Szalonban megnyílt tárlatán (Menekülők, Uttalan utakon, Táborozás). Mivel 1916-ban nagyrészt a fronton van, sem a tavaszi, sem a téli tárlatokon nem vesz részt. A következő évben azonban az 1916-1917 fordulóján készült kompozíciók közül többet beküld a Műcsarnok 1917 tavaszi és téli tárlatára, valamint a Művészet és a Gyűjtő című folyóirat is közli több háborús képét. 18 műve szerepel a Nemzeti Szalon második, 1917 februárjában megnyílt kiállításán is. Az előző év telén a naplóban többször emlegetett trénképek közül néhány ekkor került először a nagyközönség elé. Az árakból kikövetkeztethetően nagyobb méretű olajkép lehetett a Menekülés éjjel, az Egy ágyú felvontatása (olajtempera) vagy a Málhásállatosztag holdvilágnál. Háborús képeiből Mednyánszky halála előtt utoljára nagyobb számban – összesen tizenkét olajképet – a Sajtóhadiszállás 1918. évi műcsarnoki kiállításán mutatott be.

      Pusztán a tárlati katalógusok címleírásai alapján azonban a Vonuló trén ágyúval egyik kiállítási adattal sem azonosítható bizonyosan. De a festmény szűkebb köre analógiái alapján jól megrajzolható. Ide sorolható a Kállai-monográfiában reprodukált Havasok alján (Kállai 1943, LXVI. kép), a Kövesi-gyűjtemény Táborozása (Kállai 1943, LXVII. kép; Aradi 1983, 68. kép; Deák 1991, 1. kép), a Roisz László gyűjteményében volt Vonuló trén (Deák 1991, 2. kép), a tárgyalt képhez témájában is közel álló Tüzelő ágyúk (Sarkantyú 1981, 20. kép – MNG) vagy a legutóbb a Műterem Galéria tavaszi aukcióján felbukkant Menekülők (Kállai 1943, LXV. kép; Műterem 5. aukció, kat. 79.). E körbe sorolja a tárgyalt képet jellegzetes 70 x 100 cm-es mérete is, amely Mednyánszky etájt készült nagy méretű olajfestményeinek tipikus formátuma. A Vonuló trén ágyúval pontosabb azonosítását az a tény segíti, hogy a festmény hátoldalán található cédulák tanubizonysága szerint a mű Wolfner József tulajdonaként szerepelt a modern magyar művészet reprezentatív lengyelországi bemutatóján.

      Wolfner József képgyűjteménye
      Míg Wolfner Gyula magyar festménygyűjteménye Lázár Béla monográfiája révén ismertnek mondható, testvérét, Wolfner Józsefet a kortársak elsősorban könyv- és lapkiadóként ismerték és tisztelték. A Singer és Wolfner könyvkiadó legnagyobb – és legjövedelmezőbb – vállakozásai közt volt a századelei középpolgárság leolvasottabb képes folyóirata a Herczeg Ferenc által szerkesztett Új Idők, de a cég adta ki Lyka Károly szerkesztésében az Országos Képzőművészeti Társulat hivatalos orgánumának számító lapot, a háború végéig megjelenő Művészet című folyóiratot is. Wolfner József Mednyánszkyval fennálló több évtizedes üzleti és baráti kapcsolata és a kiadó festménygyűjteménye hosszú időn keresztül csak szűkebb kör előtt volt ismeretes. Wolfner József mecénási tevékenysége csak a festő halála után került az érdeklődés középpontjába, mikor a Mednyánszky-örökösök 1920 körül beperelték az egykori támogatót. Wolfner 1898-ban kötött szerződést Mednyánszkyval, melyben 10%-os részesedés fejében vállalta képeinek értékesítését, emellett fedezte a báró megélhetési költségeit, ellátta festékkel, vászonnal, lakást, műtermet bérelt számára. Wolfner 1921-ben megjelent emlékiratai szerint mindezt nem a remélt haszonért, hanem Mednyánszky művészetének támogatása érdekében tette, kettőjük viszonya – a kiadó megfogalmazása szerint – hasonlatos volt a "jó apa és a rakoncátlan fiú" kapcsolatához. Wolfner önzetlen mecenatúráját azonban megnehezítette, hogy a kizárólagos értékesítésre vonatkozó megállapodásukat Mednyánszky minduntalan felrúgta azzal, hogy nagy számban adta el műveit igen alacsony áron vagy ajándékozta ezeket közelebbi és távolabbi ismerőseinek.

      Az egykori gyűjtemény ma már nehezen rekonstruálható. A kollekció egyik leghangsúlyosabb alkotója természetesen Mednyánszky volt, majd Nagy István – akivel a cég 1923-ban kötött értékesítési szerződést – de jelentős művek szerepeltek a gyűjteményben Egry Józseftől. Ámos Imrétől, Barcsay Jenőtől vagy Derkovits Gyulától is. A Vonuló trén ágyúval feltehetően nem a szerződés keretében, hanem – amint erre a kép hátoldalán található, Pálmai József által 1919. szeptember 3-án készített leltári cédula utal – a festő halála után került Wolfner gyűjteményébe. A mű 1927-ben még bizonyosan a gyűjtemény része, hiszen ekkor szerepel a lengyelországi vándorkiállításon.

      Wolfner József 1932-ben bekövetkezett halála után a festmények fiára, a cég vezetését kényszerűségből átvevő Farkas Istvánra szálltak – akinek korai fejlődésére egyébként nagy hatással volt a személyesen is ismert és tisztelt Mednyánszky művészete. A Wolfner-gyűjtemény Mednyánszky képeiről ebből az időből két forrás áll rendelkezésünkre. Ezek egyike Schanzer Mária 1935-ben készült Mednyánszky-monográfiájának életműkatalógusa, amely mintegy 110 művet sorol fel a Singer és Wolfner cég birtokaként. E művek legnagyobbrészt 1914 és 1918 készült háborús képek. A méretmegjelöléseket is tartalmazó katalógus három olyan nagyobb méretű festményről tud, amely képünkkel azonos lehet. (Mednyánszky műveinek lajstroma: Kat. sz.: 485. Menekülők. vászon, olaj, 70x100 cm, Singer és Wolfner tul.; Kat. sz.: 576. Menekülők. vászon, olaj, 70x100 cm, Singer és Wolfner tul.; Kat. sz.: 588. Menetelők. vászon, olaj, 70x100 cm, Singer és Wolfner tul.) Az egykori Wolfner-Farkas gyűjtemény Mednyánszky műveinek másik feldolgozója Kállai Ernő, aki 1943-ban megjelent monográfiájának kiegészítéseként készítette el a festő műveinek katalógusát.

      A Wolfner-gyűjtemény szétszóródása 1944, Farkas István halála után kezdődik meg. Glücks Ferenc és felesége 1946 és 1948 között számos művet vásárol meg a Farkas-örökösöktől. Több kép azonban az 1949-ben külföldre menekült Farkas Károly és Farkas Pál tulajdonába maradt, illetve Farkas Judit örökösei saját részüket letétbe helyezték a Magyar Nemzeti Galériába. A Glücks-gyűjtemény nagyobb része a nyolcvanas években adományozás révén a Kecskeméti Képtárba került, több képet azonban Keleti György, Barcsay Jenő illetve a Pásztor-család vásárolt meg.

      Az 1927-es lengyelországi vándorkiállítás
      Az 1927-ben Lengyelországban rendezett vándorkiállítás a korszak magyar művészetet reprezentáló tárlatainak egyik legjelentősebb állomása volt. A Varsó-Poznan-Krakkó tárlatsorozaton Déry Béla irányításával neves zsüri válogatásában 126 művész több mint félezer alkotását mutatták be. A válogatásban nagy szerepet kaptak a jelentősebb magángyűjtemények műtárgyai is, így Wolfner Józsefen kívül Nemes Marcell, Hatvany báró és Andrássy Gyula is több művet bocsájtott a szervezők rendelkezésére. A sorozat első állomása Varsó volt, ahol a magyar alkotások a lengyel főváros szívében és legmozgalmasabb helyén a Plac Malakovskiegon lévő "Towarzisztvo Zachetny Sztuk Pieknich" (Lengyel Képzőművészeti Társulat) kiállítási palotájában nyertek elhelyezést. A kiállításon Mednyánszky művészetét Wolfner József tulajdonából kölcsönadott két festmény reprezentálta. E kiállítás művészi anyaga vándorolt azután tovább Lengyelországban, második állomásként a posnani Museum Wielkopolskiba, majd Krakkóba.

      A lengyel sajtó részletesen, nagy terjedelemben foglalkozott a magyar művészeti vándorkiállítással. Az egyik varsói kritika külön kiemelte Mednyánszky két háborús képét, amely nem sokkal a háború befejezése után megrendítő élményt nyújtott a lengyel közönségnek is: "Szegény Mednyánszky, vajjon álmodta-e, amikor őszen, öregen, törődötten, fiatalabban, mint a legifjabbak bandukolt velünk a háború országútjain, Lublin, Ivangorod körül, vajjon sejtette-e, hogy nem is olyan sokára, képei, háborús víziói, a szabad Lengyelország fővárosában, Varsóban kerülnek kiállításra." (Déry 1927, 40.)


      Proveniencia:
      - Wolfner József gyűjteményéből.

      Kiállítva:
      - Wystawa Sztuki Wegierskiej. Krakkó, 1927. Kat. 186.: Krajobraz. (W. p. Józefa Wolfnera.)

      Irodalom:
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky László Br. Művészet, 1915, 1-25.
      - A Császári és Királyi Sajtóhadiszállás műkiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1916. január.
      - A Császári és Királyi Sajtóhadiszállás második műkiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1917. február.
      - Wolfner józsef: Emlékirat Mednyánszky László festőművész képeinek értékesítéséről. Budapest, 1921.
      - Déry Béla: Művészeti kiállítások külföldön az 1927. évben. Warszawa, Poznan, Kraków, Wien, Fiume. év nélkül. ("Kiállításunk két pompás  Mednyánszkyja a Wolfner József féle gyűjtemény szívességét dícséri." 11. – 109. oldal posnani enteriőrképén a festmény jól kivehető)
      Wolfner József. 1931. január 8. [W. J. 75. születésnapjára megjelent díszalbum.] Budapest, 1931.
      N. n.: Wolfner József. Magyar Művészet, 1932, 47.
      - Schanzer Mária: Mednyánszky. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1935.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Budapest, 1943.
      - Mednyánszky László naplója. Szemelvények. Szerk.: Brestyánszky Ilona. Budapest, 1960.
      Popp Aurél: Ez is élet volt… Kolozsvár, 1977.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852-1919). Budapest, 1981.
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Budapest, 1983.
      - Sümegi György: A Glücks-gyűjtemény Farkas István emlékére. Belvedere, 2. évf. 1990/3. 4-5.
      - Lóska Lajos: A Glücks-hagyaték. Művészet, 31. évf. 1. sz. 1990. jan. 24-29.
      - Deák Dénes: Festő a világháborúban. Mednyánszky László festészete 1914-1918. Budapest, 1991.
      RA

       

  45. Mednyánszky László - Katonatiszt arcképe
    1. "Tegnap óta háborús világ van, ki tudja, meddig fog ez tartani. Itt az élők közt így folynak a dolgok. Zavar, erőszak, sötétség." (Mednyánszky László naplójegyzete, Bécs, 1914. júl. 26.)

      Az első világháború kitörésekor Mednyánszky már 62 éves. Életkora dacára vállalja a nélkülözésekkel járó hadifestői sorsot. Sokszor a tűzvonalból figyeli a természetben ugyan mindig jelenlévő, de a háborús viszonyok között az abszurdumig felfokozott történéseit életnek és halálnak. Szinte minden fronton megfordul a galíciai csatatereken át Szerbiában és Dél-Tirolban. Az olasz fronton 1916. júliusában meg is sebesül. A harctereken készült vázlatait bécsi műtermében, egyszerre két-három képen is dolgozva önti végső formába. Több száz rajzot és akvarellt, ezrekre tehető vázlatot és skiccet készít a körülötte forrongó eseményekről.

      "Katonaportréi, melyekhez számos ceruzavázlat is készült, ismét több csoportra bonthatóak. Ezeknek egy része megbízásból, netán udvariassági gesztusként készült, más részük viszont saját kedvtelését bizonyítják, ha egy-egy számára megnyerő arc vagy típus megindította fantáziáját. Az első csoportban találjuk az általa tisztelt vezérkari, magas beosztású tiszteket ábrázoló, szinte a müncheni éveit felelevenítő minuciózus (aprólékos) kidolgozású portrékat, olajképeket, temperákat és grafikákat." (Deák 1991. 25-26.)

      Mednyánszky Katonatiszt arcképe valószínűleg nem a megrendelésre készült portrék csoportjába sorolható, mivel hátulján ott található hagyatéki pecsétje. Aprólékos kidolgozása valóban utal a festő müncheni tanultságára, de szerencsésen ötvözi az ott elsajátított mesterségbeli tudást a francia neoimpresszionista festészet tanulságaival. Mednyánszky sebesülését követően Bécsben lábadozik. 1916 decemberében a korabeli expresszív törekvések teljes panorámáját kínáló bécsi Künstlerhaus kiállításán láthat Van Gogh művészetéből is ízelítőt, de annak művészetét korábbról is ismerhette. Képünkön a beállítás konvencionális háromnegyed profil, a satírozással kiemelt sziluett sem jelent újítást. A szálkás ecsetvonásokkal, dúskáló színességében kibontakozó arc expresszív formaadása viszont jellegzetesen a holland festő sajátja. Mednyánszky modelljének gyér hajjal borított karakteres koponyája jól körülhatárolt tömbként helyeződik a képsík közepére. A határozott kontúrral körülabroncsolt tömeg felületén, annak mind árnyékba borított, mind pedig metszően éles fénnyel megvilágított részein apró vonások sűrű hálójával dolgozza ki a részleteket. A színek pazar gazdagságukban bontakoznak ki, sűrűsödésükkel és ritkulásukkal határozva meg az arc karakterét. Mednyánszky szinte konstruktív módon határolja három egyenlő részre a fejet: a simán domborodó homlok fehéren világító tömbjére, a karéjosan szabdalt árnyékos jobb oldali rész sík felületére és magára az arcra. A ridegen kemény tekintet a modell jellemének kifejezője.

      Mednyánszky egymással látszólag ellentétes módszereket ötvözve teljesíti feladatát. Egyrészt eleget tesz a portréfestés alapvető kívánalmának, mely szerint a modell hasonlítson az elkészült portréra, másrészt viszont a századelő forrongva stíluskereső kohójából kiemeli a számára kipróbálásra érdemes eredményeket. Festményén remek érzékkel elegyíti müncheni tanultságát a modern stílustörekvésekkel.

      Irodalom:
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Budapest, 1905.
      - Schanzer Mária: Mednyánszky. Budapest, 1935.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner kiadása, Bp.1943.
      - Mednyánszky László naplója (Szemelvények). Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp. 1960.
      - Egri Mária: Mednyánszky László. Corvina, Bp. (2.kiad.) 1975.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852–1919). Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp.1981.
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Corvina, Bp.1983.
      - Deák Dénes: Festő a világháborúban. Mednyánszky László festészete 1914–1918. Budapest, 1991.
      RA

       
       

       

  46. Mednyánszky László - Csavargó
    1. "Ma reggel igazi látomásom támadt egy képről, amely ellentéte lesz mindannak, amit mint érzelgőset, édeset, cukrosat ismernek az emberek. Éppen ez az: lemondani a kiegészítő ábrázolásról, lemondani minden szirupról, éppen ez az, ami Goyánál oly hatalmasan megragadó." (Mednyánszky naplójából, 1910 körül – Kállai 1943. 115.)

      Báró Mednyánszky László természeténél fogva vonzódott a társadalom peremére szorult

      nincstelenek, pásztorok, szénégetők, külvárosi munkások világához. 1897-ben a párizsi Georges Petit Galériában kiállított 60 műve között olyan képek szerepelnek, mint az Escarpe–Rablógyilkos, Rődeur–Csavargó, Souteneur–Selyemfiú és a Lutteur retenu, mely talán azonos a szakirodalomból Verekedés után címen ismert festménnyel. A javarészt tájképeket bemutató tárlaton tehát megjelenik annak a rétegnek világa is, melyet Mednyánszky egész életében tanulmányozásra méltónak tart. A mindennapi harc és küzdelem, a "megalázottak és megszomorítottak" színtere ez, ahol kendőzetlen valóságukban nyilvánulnak meg az érzelmek, ellen- és rokonszenvek. A Verekedés után csavargójának arcából a sarokba szorított vadállat tekintete villan elő. Más csavargó-portréin – köztük képünk esetében is – a lemondás, a reménytelenség keserűsége tükröződik. A kissé előrehajló testtartásba görnyedt modell sután zsebrevágott kezekkel álldogál. Mednyánszky előadásában e figurának története van, olyan kényszerpályán mozog, mely a festő ecsetje nyomán általános érvényű emberi sorssá nemesül. Lyka Károly szavaival élve "festésükkor mesterünk műhelye lélektani laboratóriummá alakult át". Végtelen nyugalmú és kiegyensúlyozottságú tájképeivel ellentétben áll "emberképeinek az a csoportja, amely csupa sötét drámaiság. A nagyvárosok peremén, azoknak is legszélén tanyáznak e képek szomorú hősei. Csavargók, dologkerülők, útonállók, alakok, amilyenek csak Gorkij ’Éjjeli menedékhely’-ében, Zola és Lombroso egy-egy könyvében szerepelnek, a pálinka áldozatai, kifejezéstelen, kidülledt szemmel, emberi abnormitások, azután gonosztevők, amint áldozatukra vetik magukat. Mesteri jellemrajzok. Erejüket fokozza a fanyar, fojtott színek tompa skálája." (Lyka 1957. 96.) Mednyánszky ezekkel az emberekkel együtt élve, azokkal mélyen együttérezve vállalt közös sorsot. A laboratóriumi körülmények közötti, az elesettséget mintegy kívülről, érdekes kuriózumként bemutató magatartás oly távol állt Mednyánszkytól, mint a gazdagságával vagy származásával való kérkedés.

      Mednyánszky a hivatalos művészet kiállítóhelyein, itthon és külföldön is számtalan divatos zsánerképet láthatott, melyek nagy része festett novellaként elégítette ki a közönség igényeit. Érezhette, hogy ez a módszer nem alkalmas a dolgok lényegének megragadásához. A példázatok, a közhelyes anekdotázás szintjéről kellett elemelkednie és kidolgoznia módszerét, mellyel általános érvénnyel bíró jellemábrázolásainak sorát megalkotta.

      "A csavargó alakja szélesen, lazán felrakott színfoltokból, darabos nagy tagozatokban, szinte tömbszerűen van egyberóva, mintha kíméletlen kezek abból a sárból és piszokból gyúrták volna, melybe a nyomorúság és a züllés taszította. … Miként Mednyánszky érett kolorizmusában annyi más alkalommal, itt is a sötét kékes-zöld és a sötét rozsdabarna meg vérvörös disszonáns ellentéte dramatizálja a hangulatot, melynek komor légkörébe a narancs meg citromsárga lázasan felcsigázott lüktetése vegyül." (Kállai 1943. 114.)

      Csavargókat ábrázoló festményeinek egy csoportja tűz mellett ülő vagy álló alakokat mutat. Képünk esetében is a barnás-zöldes homályból tábortűz által megvilágított kör peremére helyezi figuráját. A hideg türkizes sötétből előlépő kucsmát, kiskabátot viselő férfi fázósan bizonytalankodik. Mednyánszky nézőpontja itt is – mint a többi rokon témájú festményének esetében is – közeli. A festő a nézőt is az ábrázolt jelenet részévé kényszeríti. Nem mutatja meg a tábortűz körül ülő többi alakot és magát a tüzet sem. Figuráit a történés és cselekvés folyamából kiragadva, közelebbről meghatározhatatlan környezetben állítja elénk. Eljárása lehetővé teszi számára, hogy a jelenet bármely figuráját főszereplővé avassa, másrészt a nézőt bizonytalanságban hagyva késztesse gondolkodásra a csupán jelzett részek aprólékos bemutatásának hiányával. E műfogással sikerült Mednyánszkynak monumentálissá növelnie alakjait, akik ily módon a valóság hiteles ábrázolásának eszközeivé nemesülnek. Az ösztönvilág mélyrétegeinek kutatásában Mednyánszky Goyával vetekvő tehetséggel alkotta meg emberábrázolásainak sorozatát.

      Tárgyalt festményünk legközelebbi párhuzamai az Éjszakában figyelő 1913 körül (Sarkantyú 1981. X. kép.– Mgt.) és a Két csavargó (Aradi 1983. 52. kép.– MNG).

      "Ma jöttem rá, hogy figurális tekintetben mi a teendő. A szociális probléma, a jelen és a jövő. Minden igazi művészet aktuális, ezen keretbe belevaló, beleillik mindaz, amit érzek, amit keresek. Ezt csak ciklusban lehet érthetővé tenni. … A modern életet kell visszaadni, nagy és festői ellentéteivel. Ezen tárgyakban elég a drámai momentum, nem kell azért a mindennapi anekdotázás unalmába süllyedni és nem kell az erőltetett szimbolika koncepcióiba merülni. Az általános, ami egyszersmind konkrétan hat." (Mednyánszky naplójegyzete, Bécs, 1911. aug. 24.)

      Irodalom:
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Budapest, 1905.
      - Schanzer Mária: Mednyánszky. Budapest, 1935.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner kiadása, Bp.1943.
      - Lyka Károly: Nagy magyar művészek. Gondolat Kiadó, Bp. 1957.
      - Mednyánszky László naplója (Szemelvények). Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp. 1960.
      - Egri Mária: Mednyánszky László. Corvina, Bp. (2.kiad.) 1975.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852–1919). Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp.1981.
      - Aradi Nóra: Mednyánszky. Corvina, Bp.1983.
      RA

  47. Mednyánszky László - Kárpátok
    1. Mednyánszky mint hadifestő

      Nem sokkal azután, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának, 1914. augusztus 7-én a császári és királyi hadsereg főparancsnokságán belül megalakul a sajtóhadiszállás (Kriegspresse). A hatalmi szervek szándéka szerint az ide besorolt újságírók, fotósok, filmesek és képzőművészek kulcsfontosságú szerepet kapnak a háborús propaganda gépezetében, feladatuk a háború eseményeinek dokumentálása, a nevezetesebb csaták illusztrálása, a háborús hőstettek megörökítése.[1]Mednyánszky semmilyen tekintetben nem illik e körbe, életkoránál fogva nem hadköteles, származása arisztokrata, szociálisan érzékeny, hangulatfestő művészete kevéssé buzdító, inkább kontemplatív jellegű. Ő mégis mindent megtesz azért, hogy részese lehessen az eseményeknek: már augusztusban frontszolgálatra jelentkezik, minthogy azonban már túl van hatvanadik életévén sorozási kérelmét elutasítják, sőt önkéntes haditudósítónak sem javasolják. Végül Tisza István miniszterelnök személyes közbenjárására kapja meg a hivatalos harctéri rajzolói kinevezését. Ahogy a többi bevonuló, ő sem tudja, hogy mi vár rá a frontvonalon, mégis bizonyos benne, hogy a háború olyan rendkívüli élményeket tartogat számára, amelyek után fiatal kora óta sóvárog.[2]

      1914. szeptember 7-én mint az Új Idők és a Budapesti Hírlap hivatalos festő-tudósítója vonul be. A sajtóhadiszállás művészeinek első útja a keleti hadszíntérre, Galíciába vezet. Przemysl-nél találkoznak a vesztes lembergi csatából visszavonuló csapatokkal, nyomon követik a San és Dunajec környéki csapatmozgásokat, majd visszatérnek Bécsbe. Második útjuk során szemtanúi az oroszok visszaszorításának, ott vannak Przemysl felszabadításánál és a novemberi limanowai győzelemnél. Decemberben már a déli, szerbiai hadszíntéren vannak. A sajtóhadiszállás művészei eleinte kisebb csoportokban, a harcoló katonáktól elkülönítve dolgoznak, de rövidesen kiderül, hogy a különböző művészeti ágak képviselőinek eltérő munkaritmusa problémákat okoz. Az újságíró vagy a fotós jóval rövidebb idő alatt végez egy-egy motívummal mint a festő. “A rajzok nagy tömegben készülnek, kissé lassan megy a dolog, mert nagyobb csoportokban járunk, s egy a természet előtt elkészítendő rajzra alig jut 10-12 perc" – panaszolja Mednyánszky barátjának, Malonyay Dezsőnek írott egyik levelében.[3]Ezen a nehézkes, a munkát akadályozó szervezeti felépítésen rövidesen változtat a sajtóhadiszállás parancsnoksága, amikor lehetővé teszi, hogy a művészek kisebb csoportokban, úgynevezett művészkolóniákban közvetlenül a katonai csapatokhoz csatlakozva közlekedhessenek. Mednyánszky a IV. hadsereg területén dolgozó, Dr. John tüzérségi főmérnök irányítása alatt működő művészkolónia tagjaként rövidesen a harcterek vakmerő, legendás alakjaként válik ismertté. Minthogy gyakran dolgozik közvetlenül a tűzvonalban, az ellenséges katonák is érinthetetlennek tartják és nem veszik célba a lövészárkok szélén rajzolgató fehér szakállú, az olaszok által “Il Santo"-nak nevezett festőt.[4] Mednyánszky hadi festőként köteles rendszeresen friss munkákat küldeni a sajtóhadiszállás központjába, a vonatkozó szabályzat értelmében kéthetente egy-egy művet a bécsi Hadilevéltárba. A megszabott szám bizonyára nem okozott gondot számára, hiszen életművében a háborús évek művészileg minden korábbinál termékenyebbek. 1916 augusztusában Villachban készített leltára szerint az eltelt két év alatt mintegy 223 nagy rajzot és akvarellt és 412 kisebb grafikát készített.[5] Munkamódszere szerint előbb kis méretű vázlatfüzetekbe készít ceruzarajzokat, néha gondosan, napra pontosan datált kompozíciós skicceket. E vázlatkönyvek egyben naplóként is szolgálnak, rövid szöveges feljegyzések utalnak a felvázolt látványelemek fontosabb színbeli összefüggéseire, az aktuális hadi eseményekre és személyes élményeire. E vázlatokat aztán nagyobb rajzfüzetekben, tussal, akverellel dolgozza ki. A felvetett témák festői kibontására azonban a frontvonalak mentén nem voltak alkalmas körülmények, a több időt és felszerelést igénylő olajképek már Mednyánszky bécsi vagy budapesti műtermeinek valamelyikében készültek. Művei rendszeresen szerepeltek a sajtóhadiszállás magyarországi és külföldi kiállításain és a hadszíntereken rajzolt képeit a hazai folyóiratok is sűrűn reprodukálták. Háborús művei témájukat tekintve három nagyobb csoportba oszthatóak: egy részük hivatalos felkérésre vagy kedvtelésből készült portré, fejtanulmány, más részük a katonai táborok mindennapjait megelevenítő életkép, végül e művek harmadik, jól elkülöníthető egysége a csapatmozgásokat, katonai konvojokat nagy léptékű tájképi környezetbe ábrázoló mű. E “trénképek" sorába tartozik a Kárpátok is. Trénképek - Kárpátok

      A folytonosan vándorló katonai és civil trének, a frontra igyekvők és az onnan menekülők tájba nyúló hosszú oszlopainak látványa az első háborús hónapok alapélménye: “Eleinte a nagy szekértáborok voltak és beláthatatlan hosszúságú szekér- és társzekér-oszlopok." – írja egy 1914 őszi levelében Mednyánszky.[6] “Seregünkben színben s formákban leggazdagabb, legfestőibb a trén, az a számtalan szekér, kocsi, fogat, ló és ember, az a minden messze vidékről összeszedődött néptábor. Ilyen lehetett a hajdani népvándorlások nagy szekértábora" – teszi hozzá Malonyay Dezső.[7] Az első világháború kezdettől fogva alapvetően különbözött a megelőző háborúktól, nem látványos nagy csaták, hanem hetekig, hónapokig elhúzódó állóháborúk jellemezték. A fél Európát átszelő, hosszan elnyúló frontvonalak, bonyolult stratégiai játszmák csak kevesek számára voltak áttekinthetőek, a többség megadóan várta a lövészárkokban az arctalan ellenség rohamát. Ebben a háborúban használhatatlannak bizonyultak a hagyományos csataképfestészet kliséi, mert a harcokat nem a diadalmas támadás, hanem az idegőrlő várakozás, nem a hazafias lelkesültség, hanem a tompa fáradtság és fásult beletörődés jellemezte.

      Mednyánszky a modern háború rettenetét nem a fegyveres összecsapásokban ragadja meg, őt nem a harctéri események krónikája, hanem a háború természetrajza érdekli. Látásmódja, amely tökéletesen mentes a háború propagandaízű felmagasztosításától a harcolókat nem heroikus hősökként, hanem az események kiszolgáltatott elszenvedőiként ábrázolja. Mivel az ellenség a legritkább esetben jelenik meg képein, bűnösök sincsenek csak áldozatok, akik a háború beláthatatlan természeti erőinek, égi hatalmak vad játékainak erőtlen bábjai. Festményein a vonuló trének látványa a háború kiszámíthatatlan és részvétlen erejének szimbólumává válik. “A természet határtalan horizontjai szinültig megtelnek ezzel a sáros, verejtékes és véres emberi özönléssel. Táj és ember együtt óriás drámai színjátékká varázsolódik" – írja Kállai Ernő. (8] A korábban Mednyánszky által oly gyakran megörökített csavargók kitaszítottsága egyszerre százezrek létélménye lesz. Ahogy Meller Simon megfogalmazza: “A háborús élet nagyban olyan volt, mint az ő csavargóinak élete kicsinyben: az ember elszakadt talajától, és tömegekben vándorolt egyik országhatártól a másikig, a földön hált és csajkából evett; a gyújtogatás és öldöklés nem volt immár bűn, s a törvény meghajolt a bátorság előtt."[9] A Kárpátok állatokból és emberekből fűzött élő láncolatának kitaszítottsága, kiúttalan magánya a fenséges táj közönyös mozdulatlanságában ölt formát. Összevetve a természet erejével és évmilliókban számoló idejével a háború elszenvedőinek napi túlélésre törekvő igyekezete egyszerre szánalomraméltóan hiábavaló és heroikus. A háború káosza, minden rációt nélkülöző tragikus eseményfolyama épp annyira kiszámíthatatlan mint a természeti katasztrófák működése. Az egzisztenciális és morális megsemmisítés képi szinonímája a száműzetés a pusztaság kietlen végtelenjébe: a kompozíció horizontális szerkezete azt sugallja, hogy a lankás dombvonulatok monoton hullámai éppúgy messze túl nyúlnak a képszéleken mint a trén oszlopa. A konvoj haladásának iránya bizonytalan, inkább tanácstalan ácsorgás mint célirányos vonulás, a “semmi peremére" vetettek reményvesztett várakozása. Az ellenség csak alaktalanul fenyegető, a táj egészét átható erőként van jelen. Mivel meghatározatlan a vonulás oka, célja és iránya és a támadó éppúgy arctalan mint az áldozat a Kárpátok nem pusztán az első világháború egy jellegzetes epizódjának megörökítése, hanem a 20. század emberét olyannyira jellemző tárgytalan szorongás létélményének képi megformálása.

      Analógiák
      A trénképek Mednyánszky korábbi tájfestészetének szerves folytatását jelentik. A Kárpátokat jellemző szigorúan horizontális kompozíciót és az oldott, foltszerű festésmódot korábbi művein már alkalmazza. A talaj vörösesbarna, aranyló sávjának kontrasztja a türkízkék égbolttal az 1900-as évek fordulóján több tájképének is meghatározó színösszetétele (Tanya, 1905 körül, MNG; Folyóparti füzes, 1905 körül, Szolnok, Damjanich Múzeum).

      Az első háborús hónapok vázlatait Mednyánszky 1914 decemberében budapesti műtermében dolgozza ki. A Műcsarnok 1915-16. évi téli tárlatán három művét mutatja be, köztük az 1915. Március címen kiállított munka tárgya egy szekérmenet.[10] A katonai menetoszlopokat, átvonuló hadtápos csapatokat vagy menekülő civileket ábrázoló kompozíciók már a legkorábbi vázlatfüzetekben is gyakorta felbukkanó motívumok. Mednyánszky 1914-1915 téli budapesti időzésének egyik oka az, hogy Malonyay Dezső felkérésére a Művészet folyóirat számára háborús képeiből készít elő reprezentatív válogatást. E művek reprodukciói a folyóirat 1915. évi első számában jelennek meg. Az itt bemutatott tus- és akvarellvázlatok domináns témája a trén, e képek többsége Galícia domboktól lankás, kopár vidékén szekerekkel, lovakkal vonuló menetoszlopokat ábrázol. A Kárpátokhoz hasonlóan e művek közös jellemzője, hogy Mednyánszky az állatokból, szekerekből és emberekből álló meneteket tágas tájképi környezetbe helyezi el, a trének arctalan láncolata alacsony horizontvonallal ábrázolt, monumentális tájak roppant terében a föld és ég sávja előtt, a képsíkkal párhuzamosan jelenik meg. Az 1914. évből reprodukált művei közül a Kárpátok legközelebbi analógiája az Ácsorgás dombos táj előtti szekérhordája, de a motívum az 1914-1915-ös évek vázlatkönyveiben is gyakran feltűnik.[11]. A Kárpátok e közvetlen látványi élményeket feljegyző néhány alakos vázlatok összeolvasztásából, átdolgozásából jön létre. A trénképek ezt követően Mednyánszky háborús tárgyú festészetének állandó és egyik legjellegzetesebb egységét alkotják. Ilyen témájú festményei szerepelnek a Kriegpresse első, 1915 októberében a bécsi Künstlerhausban megrendezett tárlatán (Train-Schneeschmelze, Train abends) majd a Sajtóhadiszállás 1916 és 1918 között megrendezett budapesti kiállításain is.[12] A téma nagy méretű olajváltozatainak többsége valószínűleg 1916 őszén és telén készül, abban az időszakban, amikor Mednyánszky az olasz fronton szerzett sebesülése miatt kényszerül pihenőre. Ez év augusztusában feljegyzi naplójába az őt leginkább foglalkoztató festői problémákat, köztük a “trénképek" programját is: “Vér. Mozgó, izgató táj. (Véres dráma.)… Nyüzsgés. Ágyúk. Trénkatonák… Háborús tömegek. Sok mozgás. Az alakokat úgy rajzolom, mint ahogyan magamnak szoktam. Tűzvilágítás. Tolongás. Dinamika. Éjjeli futás."[13] Naplója ezt követően számos bejegyzést tartalmaz a – gyakran egymással párhuzamosan – készülő menekülőket vagy vonuló katonai tréneket ábrázoló festményekről.[14] A “hegyek alján vonuló trén", az “éjjeli menekülők" vagy a “nagy trén" megnevezésű képek sajnos ma már nem azonosíthatóak biztonsággal a jelenleg ismert művekkel. Ebben az időszakban készül a nagyobb méretű (70 x 100 cm) trénképek sorozata is: ide sorolható a Kállai-monográfiában reprodukált Havasok alján[15] a Kövesi-gyűjtemény Táborozása[16], a Roisz László gyűjteményének Vonuló trén[17], vagy a Műterem Galéria egyik tavaszi aukcióján felbukkant Menekülők[18]. Bár lehetséges, hogy az 1914-es galíciai élményekből táplálkozó Kárpátokat Mednyánszky még 1914-1915 telén megfesti, de valószínűbbnek tűnik, hogy a festmény a lábadozás időszakában, 1916 őszén készül.[19]

      [1] A Sajtóhadiszállás (Kriegspresse) működéséről: Hoen Miksa: Bevezető rész a csász. és kir. Sajtóhadiszállás budapesti kiállításához. In: A Császári és Királyi Sajtóhadiszállás műkiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1916, január 5-16; Róka Enikő: Magyar litográfia az I. világháborúban. In: Modern magyar litográfia 1890 – 1930. Miskolc, 1998, 95-112.
      [2]Korábbi naplóbejegyzései tanuskodnak róla, hogy a háború kataklizmáját Mednyánszky kifejezetten régi álma beteljesüléseként élte meg – Kállai Ernő: Mednyánszky László. Budapest, 1943, 64.
      [3]Malonyay Dezső: Magyar művészek a csatatéren. Mednyánszky László báró. Művészet 1915, 10.
      [4]Czóbel Istvánné Mednyánszky Margit: László – Broullion (Visszaemlékezés). In: Enigma, 2000/24-25. (Mednyánszky-különszám), 72.
      [5]Kállai i. m. 65.
      [6]Malonyay i. m. 10.
      [7]Malonyay i. m. 16.
      [8]Kállai i. m. 118.
      [9] Meller Simon: Báró Mednyánszky László. In: Deák Dénes: Festő a világháborúban. Mednyánszky László festészete 1914-1918. Budapest, 1981, 103.
      [10]Reprodukálva: Művészet 1915, 434.
      [11]Reprodukálva: Művészet 1915, 5; Hasonló kompozíciós elemek többek között a következő vázlatkönyvekben jelennek meg: MNG Grafikai Osztály, ltsz. F 89. 31, 98. 34, 89. 35, 89. 37 stb.
      [12]Kriegsbilderausstellung des K. U. K. Kriegspressequartiers. Künstlerhaus, Wien, 1915, október, kat. 233. Train (Schneeschmelze), kat. 234. Train abends; A Császári és Királyi Sajtóhadiszállás műkiállításának katalógusa. Nemzeti Szalon, Budapest, 1916, január 5-16, kat. 449. Menekülők, kat. 458. Train, 464. Vonuló csapatok, kat. 468. Train (este), kat. 469. Train hóban, kat. 470. Trénállomás; A Császári és Királyi Sajtóhadiszállás második műkiállításának katalógusa. Budapest Nemzeti Szalon, 1917. február, kat. 320. Menekülés éjjel;
      [13]Kállai i. m. 116.
      [14]Mednyánszky László naplója. Szerk.: Brestyánszky Ilona. Budapest, 1960, 127-130.
      [15] Reprodukálva: Kállai i. m. LXVI. kép
      [16]Reprodukálva: Kállai i. m. LXVII. kép; Aradi Nóra: Mednyánszky László, Budapest, 1983, 68. kép; Deák i. m. 1991, 1. kép
      [17] Reprodukálva: Deák i. m. 2. kép
      [18 Reprodukálva: Kállai i. m. LXV. kép; Műterem 5. aukció, kat. 79
      [19] Erre utal a kép Kriegspresse által adott 3708-as sorszáma is – 1918 tavaszáig a bécsi Szépművészeti Akadémián felállított központi Képgyűjtőállomásra 9000 vázlat és festmény érkezett – A Csász. és Kir. Sajtóhadiszállás műkiállításának katalógusa. Budapest, Műcsarnok, 1918. május – június, Bevezető, 2. Kiállítva: Műgyűjtők Galériája Aukciós Ház 18. Festmény Árverése. 1995. szept. 22. Kat. sz.: 102.
      RA

       

       

       

       

  48. Mednyánszky László - Várkertbazár
    1. Az itt bemutatott műalkotáson együttesen csodálhatjuk hazai építészetünk, valamint festészetünk két jeles képviselője – Ybl Miklós és Mednyánszky László – művészetét.

      A Várkertbazárként ismert építmény a budai vár alatt elhelyezkedő, királyi várkertnek nevezett területnek a Duna-partig húzódó szakaszán épült 1875 és 1879 között. E királyi épületegyüttes tervezési és építési munkálataira a korszak legtöbbet foglalkoztatott és egyik legjelentősebb hazai építésze, Ybl Miklós kapott megbízást.

       "Az idővel a királyi várat teljesen körülölelő várkertek a város szövetétől elválasztották, a természet talapzatára emelték az uralkodói rezidenciát. [...] A természetet és az uralkodóház reprezentációját összekapcsoló várkerti együttessel Ybl a budai Duna-part máig hangsúlyos, reprezentatív, a Várhegyet lezáró szakaszát teremtette meg. A Várbazár antik – reneszánsz elemekből kialakított architektúrája a természet és az épített környezet határát jelző kerítés." – írja Bor Ferenc a Várkertbazár történetéről szóló tanulmányában.

      A Vasárnapi Ujságban, 1881-ben megjelent vélemény szerint a Várkertbazár: "...egy építészeti allegória, mely jelentőséggel bír, de nincs köznapi feladata."  Ezt cáfolandó, az épületegyüttes 10-10 árkádos helyiségében műtermeket alakítottak ki. 1884-től a Történeti Képcsarnok kapott itt elhelyezést, 1885-1891 között pedig az előbb Lotz Károly és Mészöly Géza, majd Deák Ébner Lajos által vezett női festészeti tanfolyam vette birtokába a műtermek egy részét. Az 1880-as évek második felétől, közel száz éven át dolgoztak és laktak itt főként szobrász- és festőművészek.

      Báró Mednyánszky Lászlót művészi pályáján az észak-magyarországi tájakat, várakat is megörökítő Thomas Ender bécsi festővel való találkozása indította el az 1860-as évek elején. A 19. századi osztrák akvarellfestészet egyik legkiválóbb mesterének irányításával sajátította el Mednyánszky, e rendkívül biztos rajzkészséget és technikai tudást igénylő festészeti műfajt.

       A királyi várat és a Várkertbazárt ábrázoló, feltehetően az 1890-es években született mű megalkotásakor azonban Mednyánszky már gyökeresen eltért a bécsi biedermeiert magas szinten képviselő Thomas Ender stílusától. Ábrázolása tökéletes összhangban kapcsolja össze a naturálisan valósághű és topográfiailag pontos veduta-festés hagyományait az impresszionizmus természetszemléletével. A geometrikus épülettömbök és tagozataik rajzos szikárságát, Mednyánszky hol rózsaszínbe, hol kékesszürkébe hajló fehér foltokkal lazította fel, majd a tavaszi virágözönbe borult várkert és a Duna-part puha olvadékonysággal, impresszionisztikus érzékenységgel megfestett növényzetével öltöztette ünnepi díszbe. A magától értetődő természetesség, mellyel a papír pórusain szinte átgyöngyöznek e leheletfinom színek, emeli Mednyánszky akvarelljét a mestermű szintjére.

      Kiállítva:
      - Mű-Terem Galéria Tavaszi Aukció, Budapest, 2002. márc. 26 – ápr. 4. Kat. sz.: 108.

      Irodalom:
      - Bor Ferenc: A Várkertbazár, In: Ybl Miklós építész 1814–1891, szerk. Kemény Mária, Farbaky Péter, Budapest, Hild-Ybl Alapítvány, 1991, 105-111.
      - Markója Csilla: Thomas Ender és Mednyánszky László, In: Johan Nepomuk Ender (1793–1854), Thomas Ender (1793–1875) emlékkiállítás, kat. szerk. Papp Gábor György, Budapest, MTA, 2001, 53-62.
      RA

  49. Mednyánszky László - A Dunajec mentén, 1895 után
    1. Báró Mednyánszky László a család ősi birtokán Beckón és a Tátra melletti Nagyőrön nevelkedett. A Kárpátok fenséges, hóborította csúcsainak valamint a környező vidék érintetlen természeti szépségeinek látványa egyik elsőrendű ihlető forrása volt művészetének. Mednyánszky kereste, szinte vadászott azokra a tájrészletekre, melyek sűrítve mutatják az természet ősi erejét, emberi léptékkel mérhetetlen nagyságát. Naplójegyzetei szerint 1895 októberében bejárta a Kárpátokból eredő majd a Visztulába torkolló Dunajec folyó mentét. Az akkori magyar-lengyel határon nagyívű kanyarulatba forduló Dunajec körülbelül száz kilométeres szakaszát szeszélyes sziklaalakzatok kísérik kétoldalról. Számos festményen örökítette meg azt a vadregényes tájban zajló drámai színjátékot, melynek főszereplői a néhol szűkebb mederbe szorulva felgyorsuló, máshol viszont szélesen elnyújtózva hömpölygő folyó, a folyót kordában tartó, de ennek árát saját testével megfizető hegyek láncolata és a föléjük boruló, állandóan változó égbolt. Az őselemek harcának frontvonalában pedig rendre feltűnik a emberi jelenlét, apró település a sziklák árnyékában vagy kicsiny hajó a távolban. Az itt bemutatott festmény esetében mindkettő.

      Mednyánszkynál a színek, fények és a különböző minőségű felületek bizonyos hangulatokhoz kötődtek. Naplójegyzeteiben gyakran elmélkedik a rőtvörös-barnás színkombinációkról, melyeket a durva érzékiség és zavarosság képzeteivel vont párhuzamba. "Csorstin a heggyel vörös színű, mint egy félelmetes, óriás ragadozó állat, háttérben a meleg, szürke esős éggel." (Mednyánszky, 1895. október 26.) Így talán képünk esetében sem túlzott merészség a vörösesbarna sziklamonstrumot egy erőszakos természetű, rőtbundájú vadállathoz hasonlítani, mely fenyegetően magasodik a kiszolgáltatott emberi település fölé.

      Mednyánszky tájfestészetében bizonyos mértékig kapcsolódott az akadémikus szabályokhoz. Betartotta a hármas képépítkezés szabályát és a romantikus hangvétel sem volt idegen tőle, technikájában azonban minden konvenciótól mentes, szinte valamennyi festményénél új megoldásokkal kísérletező "alkimistaként" ismert. "Az ő festményein oly bonyodalmasak, oly titokzatosak a hatások, hogy alig fedezhetőek föl az ecset-nyomok. Itt körömmel vakarja újra elő a vászonfelületet a festék-kéreg alól, ott tenyérrel dörzsöl szét valami tompa tónust a világító színeken, amott pedig úgy keni késsel a festéket a vászonra, mintha domborművet akarna modellálni." – írja a művész által alkalmazott technikák sokféleségéről Nagy Endre 1905-ben.

      Irodalom:
      - Nagy Endre: Mednyánszkyról és egy fiatal művészünkről: Pongráczról, Jövendő, 3/18, 1905 április 30, 9-10.
      - Mednyánszky László naplója. Szemelvények, (A Művészettörténet Forrásai), szerk. Brestyánszky Ilona, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1960.
      - Mednyánszky-olvasókönyv, szerk. Markója Csilla, ENIGMA, 2000, 7/24-25.
      RA

  50. Mednyánszky László - Virágzó almafák
    1. Kiállítva:
      A 121 legszebb Mednyánszky festmény. Budapest, Virág Judit Galéria, 2011. október 29. - november 27.
      Reprodukálva
      A 121 legszebb Mednyánszky festmény Virág Judit és Törő István válogatásában. Szerk. Kelen Anna - Kaszás Gábor. Budapest, Virág Judit Galéria, 2011. 189. oldal

  51. Mednyánszky László - Gesztenyevirágok
  52. Mednyánszky László - Havas fenyő
    1. Reprodukálva

      Reprodukálva: Modern Magyar Festészet 1892–1919. Szerk. Kieselbach Tamás. Budapest, Kieselbach Galéria,2003. 229. o. 235. kép, Markója Csilla. Egy másik Mednyánszky. Tanulmányok. Budapest, Enigma Könyvek, 2008. 1/29. sz.

  53. Mednyánszky László - Fiatal katona arcképe
    1. Reprodukálva

      Reprodukálva: Kállai Ernő: Mednyánszky László. Budapest, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, 1943. XDI. Képtábla, Markója Csilla: Egy másik Mednyánszky. Tanulmányok. Budapest, Enigma könyvek, 2008. I/38. sz.

  54. Mednyánszky László - Fekvő katona
    1. Reprodukálva

      Reprodukálva: A Magyar Királyi Postatakarékpénztár árverési csarnokának 1932. májusi aukciójának katalógusa. Budapest, 1932.

  55. Mednyánszky László - Álló csavargó
  56. Mednyánszky László - Pihenő trén hóban
    1. Kiállítva: László Mednyánszky 1852–1919. Österreichische Galerie Belvedere, Wien, 2004. október 13 - 2005. január 9.

      Reprodukálva: Modern magyar festészet 1892–1919, szerk.: Kieselbach Tamás. Budapest, 2003. (934. sz. kép), - László Mednyánszky 1852–1919, Katalog, ed.: Sabine Grabner, Markója Csilla, Österreichische Galerie, Belvedere, Wien , 2004. (kat. 32.)

  57. Mednyánszky László - Tájkép
    1. KIÁLLÍTVA:

      ‣ Gordon Zsuzsa és dr. Váradi István magángyűjteménye. Szekszárdi Művészetek Háza, Szekszárd, 1987. január 9. - március 30. katalógus: szám nélkül

      32/2. Virágzó fa

      Ceruza, papír, 25x22 cm Jelezve jobbra lent: Sebenico Mednyánszky, Sebenico vasárnap, Hátoldalon: Mednyánszky hagyatéki pecsét


  58. Mednyánszky László - Csavargó
    1. „1895. október 26., Smegrovka

      Az arcképfestésen gondolkodtam ma. Teljesen igaz, hogy a mai arcképfestők nem tudnak összefoglalni. Ezt magamnál is észrevettem. Már most ennek három oka van.

      1. A koncentráció hiánya, azaz a szórakozottság .

      2. Az elemzés túltengése.

      3. A modell impraktikus állása, rossz világítás, a színbeli szé pségek és összhangzatok hiánya…

      Az első hiba ellen küzdeni lehet, ha abban gyakorolja magát az ember, hogy gondolatait egy tárgyra összpontosítsa és annak szemléletében elmerüljön. A második hibán olyképp segíthet az ember, hogy a fejet lekicsinyíti és a részleteket egyszerűbbre fogja. Ehhez készüléket lehetne szerkeszteni mégpedig a követke ző módon: Fényképezőgépet kellene felállítani lencsével és tejüveggel, olyképpen, hogy az ember a portréhoz fogva a tejüvegre nézne és az azon leegyszerűsített és kicsinyített arckép után igazodnék. Eleinte kevéssé árnyékolva, úgy hogy csak a főtömegek látszanának. Azután fokozatosan erősebben árnyékolva, úgy hogy a kép fokozatosan élesebbé válnék, aszerint, amint az ember az általános koncepciótól lassanként a részletekre térne… Végül az ember megtanulná, hogy a fejet szintetikusan lássa és most már egyszerűen természet után dolgo zhatnék. Ha zavaros üvegen át nézzük, tehát nem kicsinyítve, csak egyszerűsítve látjuk a fejet, akkor is könnyebb lesz felfognunk.”

      Mednyánszky László naplója

  59. Mednyánszky László - Erdőbelső patakkal
    1. "A romantikus irány új húrokat pendített meg, melyek a művészek lelkében erős akkordokban hangzottak vissza...A festő már nem helyezkedhetett a természet fölé, hogy saját kénye szerint javíthasson a teremtésen. Új feladat előtt állott: a természet kellő közepébe kellett állnia, s a természet hangulatát egybeolvasztania a saját érzésével."

      E lelkesült szavakkal Leipnik Nándor vezette be a XIX. század fordulóján a barbizoni művészekről írott könyvecskéjét. Monográfiájának hősei, Corot, Dupré, Rousseau számtalanszor megfestették az "erdőkoszorúzta dombokat és a víz játszi hullámzását", kedves témájuk volt a Ville d"Avray-i kis tó, de festettek mocsarakat és kacsaitatókat is a fontainebleau-i erdőkben: a lombok által megszűrt fény (mely azért még közelebb állt a műteremvilágításhoz) és a visszatükröző vízfelületek kínálta optikai lehetőségek a hangulatfestészet egyik alapvető motívumává, toposzává avatták az emígy kivágott tájrészletet.

      Mednyánszky is ezt a barbizoni képtípust használja és írja át a nagy elődöket is túlszárnyaló költőiséggel a felvidéki, nagyőri viszonyokra. Báró Mednyánszky László szülőföldjét, ifjúsága színterét ma is fák között rohanó hegyi patakok uralják, melyek időnként kiszélesedve, elterülve szinte belevesznek az erdő sűrűjébe. A fák sötét sátra alatt, ebben a különös, fojtott atmoszférában, melyet az érett Mednyánszkyt előlegező színes reflexek vad expresszivitással szabdalnak fel, az emberi figurák teljesen a tájba olvadnak, azt az egységet szimbolizálva, amely épp a századfordulóra oly kérdésessé vált. Mednyánszky, aki maga is többször járt Barbizonban, ebben a képben radikálisan túllép az osztrák hangulatképfestők, pl. Hugo Darnaut száraz, részletező "poétikus realizmusán". Az ő erdőbelsői a melankolikus hangulat mélyén lappangó feszültségektől izzanak, mintegy megjósolva a kor nagy konfliktusait, és így válik a konkrét tájrészletet ábrázoló képe olyan szimbolikus, általános tájjá, melyben, mint egy tükörben, mindenki magára ismerhetett, és ismerhet mind a mai napig.

      Mednyánszky az 1900-as évek elején már azon töprengett, hogyan lehetne a hagyományos, naturalista tájképet telíteni archetipikus, szimbolikus tartalmakkal a valósághűség elvesztése nélkül, hogyan lehetne az "intuíciót" képszervező elemmé tenni az addigra akadémikussá vált képi logika ellenében. E töprengések igényességét jól példázza a követekező naplórészlet, mely 1900. november 23-án kelt:
      "Az intuitív megismerés és a közönséges logikai gondolkodás közötti különbségen gondolkodtam. Sokan a tiszta, de közönséges értelemben vett gondolkodást tartják egyedül gondolkodásnak, és a lélek többi funkciójától el akarják választani. Azt hiszem, hogy úgy cselekszenek, mint az, aki, hogy jobban lásson, az egyik szemét eltakarja. A gondolat csak a mérték, nem a dolgok valódi veleje..."

      Kiállítva:
      - Magyar Nemzeti Galéria: Mednyánszky László-életműkiállítás, Bp., 2003. okt. 14-2004. febr. 8. Slovenska Národná Galéria: Ladislav Mednyánszky 1852-1919, Pozsony/Bratislava, 2004. ápr. 29-aug. 29.

      Reprodukálva:
      - Mednyánszky László. Az MNG életműkiállításának tudományos katalógusa. Szerk. Markója Csilla. MNG-Kossuth, Bp., 2003. kat.137., 290. o.
      - Mednyánszky. Az SNG életműkiállításának tudományos katalógusa. Szerk. Katarína Benova-Markója Csilla. Slovenska Národna Galéria, 2004., kat. 137., 363. o.
      - Mednyánszky. Az MNG tudományos katalógusának német nyelvű kiadása. Szerk. Markója Csilla. MNG-Kossuth, Bp., 2003., kat. 137., 290. o.
      - Mednyánszky. Az SNG tudományos katalógusának angol nyelvű kiadása. Szerk. Katarína Benova-Markója Csilla. Slovenska Národna Galéria, 2004., kat. 137., 363. o.
      - Kieselbach Tamás: Modern magyar festészet 1892-1919. Bp., Kieselbach, 2003., kat. 225., 222. o.

      Irodalom:
      - Malonyay Dezső: Mednyánszky. Bp., Lampel R. (Wodianer és Fiai Rt.) Könyvkereskedése, 1905.
      - Schanzer Mária: Mednyánszky. Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1935.
      - Kállai Ernő: Mednyánszky László. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. kiadása, 1943.
      - Sarkantyú Mihály: Mednyánszky László (1852-1919). Bp., Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1981.
      - Anton C. Glatz: Ladislaus Mednyánszky a Strá(ky. Bratislava, Slovenská národná galéria, 1990.
      - Mednyánszky-olvasókönyv. Kiadatlan naplói, levelei  és egyéb források. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2000. 24-25. szám.
      - Markója Csilla: Egy másik Mednyánszky. Művészettörténeti Értesítő, 2000. 1.
      - Mednyánszky és a hadifestészet. Háborús naplói, levelei és egyéb források. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2001. 28. szám.
      - Mednyánszky és az osztrák hangulatképfestészet. Szerk. Markója Csilla. Enigma, 2002. 34. szám.
      - Mednyánszky. Az MNG emlékkiállításának tudományos katalógusa. Szerk. Markója Csilla. MNG-Kossuth, Bp., 2003.
      - Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918. Szerk.: Bardoly István. MNG, Bp., 2003.
      - Peter Peer: László Mednyánszky und die zeitgenössische Malerei in Österreich. In: László Mednyánszky. (kat.) Hrsg. Sabine Grabner und Csilla Markója. Wien, Österreichische Galerie Belvedere, 2004.
      MCs

  60. Mednyánszky László - Havas erdő házikóval
    1. A kutatás az aukcióra kerülő hatalmas méretű tájképet, mely Mednyánszky életművében sem mindennapi - már eme méreténél fogva is kitüntetett figyelemben kell a művet részesíteni -, az 1905-10 közötti időszakra, tehát épp a művész szellemi átalakulásának legfontosabb periódusára helyezi. A Beckón és Nagyőrőn, az arisztokrata család kiterjedt birtokain felnövő művész soha nem tudott szabadulni szülőföldjének tájélményétől, sőt épp 1900 utáni művészetében e táj szimbolikus megfestésében alkotta újra saját személyiségét. Tájszimbolikája ettől fogva túllépett a hangulatfestészeten, s egzisztenciális, pszichológiai dimenziók megragadására törekedett. Mednyánszky már huszonévesen a fontainebleau-i erdőben festett, találkozott Paál Lászlóval, a párizsi szalonban láthatta Corot és a barbizoni iskola plein air hatású tájképeit. Bécsi tartózkodásai alatt, főként az 1880-as években az új osztrák hangulati impresszionizmus mestereivel került baráti kapcsolatba, akik közül többen a szolnoki művésztelep elődjeként ismert festőközösség tagjaiként kötődtek a magyar tájhoz. Az 1870-es évektől meginduló új osztrák tájfestészeti felfogás az optikai hatások, a formákat átíró színek mellett a szín hangulati erejére összpontosított, azaz a hangulat pillanatnyiságában rejlő szimbolikus tartalmat emelte ki. A tájkivágat számukra a természet teljességét nyújtotta, ennyiben több volt ez a festészet a benyomások, impressziók naturalista rögzítésénél, a változó természeti jelenségek megfigyelésénél. A természetben az örökérvényű poétikus tartalmat látták meg, mely a befogadó számára a hangulati mélységben tárul fel. Mednyánszky tájfestészetének témájává ettől fogva a természet eme titokzatos megnyilvánulása, szimbolikus feltárulása vált.

      A hegyi patakok csobogása, a fák virágba borulása, folyók zúgása, a sziklatömbök kiállása hóban, szélben, mind a természet drámáját jelenítik meg a számára, a keletkezés és elmúlás szimbolikus rendjét. S hogy ez az elvont rend érzékelhetővé váljon Mednyánszky különös atmoszférikus lebegésbe, a Corot-i tónusok ragyogásába burkolta konkrét tájélményeit. A sötét tónusú éjszakai tájképek vagy az éjszakai tájban, erdőben elhelyezett jelenetek szimbolikáját különösen kedvelte, talán mert ezek még intenzívebben tükrözték fantáziájának szélsőségeit és ,,pándémonikus vágyait. Az éjszakai tájképek vagy jelentek forrásai közé nemcsak a hangulatfestészet sorolható, de a noktürn műfajának legismertebb képviselője, Whistler is, aki épp az 1880-as évektől vált egyre ismertebbé, zenei színharmóniákra, szineztéziára épülő festményei révén. Az aukción szereplő Mednyánszky képen megjelenő mélykék égbolton felvillanó három sárgás-fehér pont, melyek közelről nézve szinte érthetetlen élénk színfoltoknak tűnnek a sötét tónusok közepette, olyan csillagok, melyek elsősorban nem hangulati tájelemek, hanem szabad festői effektusok, melyek arra szolgálnak, hogy a részről az egészre és vissza, a festői formától a látványra és vissza fordítsák, vezessék a tekintetet, s ezzel a befogadói tudatot az ún. hangulattól a tiszta képelemeken keresztül a szimbolizáció tényére, eseményére irányítsák. Így a festmény nemcsak a szem tárgya már, sokkal inkább meditációs objektum. Ebben a törekvésében Mednyánszkyt az orosz származású spiritiszta filozófus, Mme. Blavatsky teozófiai tana erősítette meg. A teozófia és a buddhizmus tanaival feltehetően 1889-92 között, második hosszabb párizsi tartózkodása idején ismerkedett meg. Katona Nándor, Mednyánszky tanítványa szerint a mester már az 1890-es évek végén gyakorló buddhista volt, aki vidéki birtokaira vonult el meditálni. Markója Csilla korszakolta Mednyánszky művészetét úgy, mint amely ebben az átalakulásában végül oda jut, hogy teljesen feladja az érzékletekből kiinduló hangulatfestészeti törekvéseit ,,a katasztrófaesztétika egy erősebb, expresszívebb változatáért , melyben a közlés ereje, közvetlensége teremti meg a szimbolikus tartalmat. Az aukcióra kerülő festmény feltehetően épp ebben az átalakulási időszakban keletkezett, amikor a mester számára még fontos volt a táj hangulati képe, azaz a látás vagy a szinesztézia komplex érzékletén alapuló intuitív általánosítás, ugyanakkor egyre erőteljesebb, drámaibb festői elemekkel kombinálta az ábrázolást. Ilyen a patakpart hóbuckáinak, a házikó tömbjének monumentális, rusztikus megjelenítése, mely már nem kíván finom, éteri hangulatot árasztani. Hasonló a fák rozsdabarnái és az ég kékjei között kiéleződő színkontraszt, a megszokott szürkékkel-feketékkel szemben. Ezek a festői jelek mutatják, hogy Mednyánszky mindig is többet akart a festészettől, mint az érzékek puszta reflexióját, ,,a tét számára mindig az orpheuszi, teremtő-átváltoztató aktus volt . (Markója) Előbb átváltoztatni a tájat a hangulat alapján, majd továbbmenve a pszichikai, archetipikus formák alapján, azaz egyre drámaibb, expresszívebb módon. E kép fenséges példája eme törekvésének.
      BG

  61. Mednyánszky László - Várakozás
    1. Proveniencia:
      - egykor Sirchich Janka, majd a Sirchich család tulajdonában

      Reprodukálva:
      - Polgár 50. Szerk.: Polgár Árpád–Schmidt Tünde, Alexandra Kiadó, Pécs, 2006. 126–127. oldal 

  62. Mednyánszky László - Erdőben
    1. Mednyánszky László alakja nemcsak rejtett regényhőskéntvált már életében ismertté, a róla hallható legendák Krúdynovelláiban is helyet kaptak. ,,Romantikus kedély volt művészetében,életében egyaránt. (Bálint Aladár, Nyugat, 1919)Festészetét leginkább mégis az 1990-es években induló új kutatásoktették érthetővé, miután megvilágították modern párhuzamait,melyek között francia, osztrák és magyar realisták,naturalisták és szimbolisták egyaránt voltak.Mednyánszky művészi perspektíváját külföldi útjai mélyítettékel, 1874-76 között hosszabb ideig Párizsban tartózkodott,többször felkereste Munkácsyt, közben Barbizonban is járt,ahol Paál Lászlóval kötött barátságot. 1877 tavaszán dolgozottelőször Szolnokon, ahol Deák Ébner Lajos mellett osztrákfestőkkel, August Pettenkoffennel és Tina Blauval is megismerkedett.Bécsben 1882-84 között élt, itt Wilhelm Bernatzik,Emil Jakob Schindler realista festőkkel dolgozott együtt.Barbizoni tartózkodása után, ahol ,,boldog volt, egész nap azerdőben festett (írta róla húga), jegyezte le Mednyánszky anaplójába 1878-ban - ,,Ma elhatároztam magamat véglegesen,soha többé nagyobb munkába természet nélkül fogni. Egyfolytában figyelte, járta a természetet, a nagyvárosokbólévről évre hazajárt Beckóra és Nagyőrre, a családi birtokokrakirándulni, festeni, megfigyelni. ,,Az ég azon bizonyosgyöngyhéj színű szürkét mutatta, melyet oly gyakran iparkodtamutánozni. A fák tövei világosak, s feketésen pontoznak. (1880) Tele vannak naplói hasonló leírásokkal. Művészimegújulásait ismétlődően attól remélte, hogy megfigyelia természet változó arcát, a vidék látványának a napszakoknakés évszakoknak megfelelő átalakulásait. ,,A természethezismét közeledni .Az 1880-as évek végétől már a realizmus továbbfejlesztésénfáradozott, mégpedig a szellemi, spirituális jelentésréteg megjelenítésével.Eközben terelődött figyelme - az anyagi valóságvisszaadására épülő realizmust bírálva - a táj és megfigyelőjekapcsolatára. A két fél azonosságát, a tájnak a befogadó előttmegnyilatkozó igazságát a hangulati jelenségekben fedeztefel. ,,Egy realisztikus hangulat átvitele az allegóriába? tettefel magának a kérdést 1894-es naplójában. A konvencionálisrealista motívumokkal szemben ,,a belső élet kifejezése, ,,tisztánhangulatok skálaszerű kifejezése lett a célja. Tulajdonképpenhangulat-allegóriákra törekedett, melyeket rendszerezett(,,Lehető rendszerek (reggel, dél, est)? (nyugtató, izgató)?Két ellentétes rendszer párhuzamos fejlesztése? [...] az ellentétek,harmóniák és disszonanciák rendszere? Ezek közöttszámtalan viszonyítás van .) Így jutott el fokozatosan a realizmussalszemben a szimbolizmusig. ,,Az allegória realizmussalpárosulva egy művészi lehetetlenség. - írta 1894-ben. Az allegorikusfestés ,,megkezdődhetik ismét spiritualizált alakban .,,Az alaknak kell gyakran allegorikusnak lenni, hogy jelentőségéttisztán a kép hangulatából nyerje. Egyáltalána mostani szűk konyhakerti realizmus lejárta magát csendéletszerűségével. (részletek az 1894-es naplóból)Eljárását a következőképpen foglalta össze: ,,Mennyiben lehetaz anyagit átalakítani egy nyugodt és állandó érzelemmé.1) típusokat csinálni az egyedekből [lényegében ez az allegória],2) a típusokból a hangulatokat. Hangulatfestészetébenennek megfelelően nem a művész érzelmeinek romantikuskifejezésére törekedett, ahogy nem is csupán a tájszépségét fejezte ki, hanem ,,a természetet közvetlen megélését ,vagyis az érzéki természet mögötti lényeg és az emberilélek, ösztön- és szellemvilág egységét ünnepelte. ,,A hangulata kozmikus, az örökkévaló. A tárgy csak ürügy arra, hogyezt az örökkévalóságot tükrözze. (1898-as napló) ,,A ködvagy mindenfajta sugártörés [melyek anyagtalanná varázsoljáka tárgyakat] a pozitívumból a szellemi felé tartó átmenetnektekintendő[k] . (1896)Markója Csilla dolgozta fel Mednyánszky művészi kapcsolataitaz 1870-80-as években kibontakozó osztrák hangulatfestészettel,mely a francia plein air festészettől abban különbözött,hogy nemcsak festői elemekkel dolgozott, a formákat fellazítószínekkel, optikai hatásokkal, de a szín hangulati erejévelkifejezhető jelentést, szimbolikus tartalmat is fontosnaktartotta. A megfestett tájkivágat az új irányzat szerint a természetteljességét jelentette, általános állapotot, ahogyan azta művész intuitíve felfogja. Több volt ez a festészet a benyomások,impressziók naturalista rögzítésénél, a változó természetijelenségek megfigyelésénél. A természet örökérvényű jegyeitkereste, a poétikus tartalmat, mely a hangulatban nyilatkozikmeg. ,,A tisztán mesterségbeli, valamint a tisztán festőimeddővé válik, ha nincs benne mélyebb hangulat. - írtaMednyánszky 1900-ban naplójába.Szintén Markója mutatott rá Schindler és Mednyánszky művészieljárásainak párhuzamaira, mely az aukcióra kerülőfestmény témáját is érinti. ,,Visszatérő motívum az erdőbelsőmint templom , ami megfelelt panteisztikus, romantikus, mindenbena szellemi, a spirituális tartalmat preferáló világnézetüknek(ez Mednyánszkynál számos ún. erdei áhítatot, erdőbenimádkozókat, erdei oltárokat, útszéli kereszteket stb. tematizálóképben is megjelent) . A szűk erdőrészlet, mely a régihollandokat tanulmányozó barbizoni festőknél vált divatossá,itt Millet parasztábrázolásaival ötvöződik, melyeken falusiember és természet a csendben és vallásos áhítatban egyesül.,,A természet felébreszti a vallásos érzést (1894), mely ameditációban a létezés lényegéhez juttat el. A csend, a létetmegvilágító magányos meditáció meghatározott hangulatokhozkötődik, melyek színharmóniákban is megragadhatók.Mednyánszky 1894-ben a színskála ,,dramatizálásával foglalkozvaa meleg színskálát a drámai hatásokhoz valónak írta le,míg a lírai hatásokra a hideg színskálát állította fel. ,,Dramatikushatásúak mindig azon [szín]összetételek, melyek melegek.Szelídebbek vagy tompábbak mindig azon színösszetételek,melyekben szürkék valamelyike túlnyomó módon uralkodik. ,,A szürke a többi tónus disszonanciáját nem oldja föl,csak enyhíti, amennyiben neutrális lévén mind a hideg, minda meleg színekkel egy fél-harmóniát képez. (1894) Ezek a feljegyzésekbizonyítják, hogy Mednyánszkyt nem a pillanatnyibenyomás ragadta magával, hanem a képnek a színek, a kompozícióharmóniájára épülő tervezésével, azaz a hangulati allegóriamegteremtésével a nézőt az általános igazság felismerésére,a szellemi tartalom befogadására ösztönözte. ,,Meg kellkísérelni az emberi dolgok fölé való emelkedést és az eszme világábanvaló átszellemülést. (1907-es napló)

      Reprodukálva:
      - Markója Csilla: Egy másik Mednyánszky, Enigma, Bp . 2008 . 1/16 . kép,
      Szerepelt:
      - Kieselbach Galéria 26 . aukció  (2004 .X .12 . ) 141 tétel

  63. Mednyánszky László - Legény portré
    1. Mednyánszky László alakja nemcsak rejtett regényhőskéntvált már életében ismertté, a róla hallható legendák Krúdynovelláiban is helyet kaptak. ,,Romantikus kedély volt művészetében,életében egyaránt. (Bálint Aladár, Nyugat, 1919)Festészetét leginkább mégis az 1990-es években induló új kutatásoktették érthetővé, miután megvilágították modern párhuzamait,melyek között francia, osztrák és magyar realisták,naturalisták és szimbolisták egyaránt voltak.Mednyánszky művészi perspektíváját külföldi útjai mélyítettékel, 1874-76 között hosszabb ideig Párizsban tartózkodott,többször felkereste Munkácsyt, közben Barbizonban is járt,ahol Paál Lászlóval kötött barátságot. 1877 tavaszán dolgozottelőször Szolnokon, ahol Deák Ébner Lajos mellett osztrákfestőkkel, August Pettenkoffennel és Tina Blauval is megismerkedett.Bécsben 1882-84 között élt, itt Wilhelm Bernatzik,Emil Jakob Schindler realista festőkkel dolgozott együtt.Barbizoni tartózkodása után, ahol ,,boldog volt, egész nap azerdőben festett (írta róla húga), jegyezte le Mednyánszky anaplójába 1878-ban - ,,Ma elhatároztam magamat véglegesen,soha többé nagyobb munkába természet nélkül fogni. Egyfolytában figyelte, járta a természetet, a nagyvárosokbólévről évre hazajárt Beckóra és Nagyőrre, a családi birtokokrakirándulni, festeni, megfigyelni. ,,Az ég azon bizonyosgyöngyhéj színű szürkét mutatta, melyet oly gyakran iparkodtamutánozni. A fák tövei világosak, s feketésen pontoznak. (1880) Tele vannak naplói hasonló leírásokkal. Művészimegújulásait ismétlődően attól remélte, hogy megfigyelia természet változó arcát, a vidék látványának a napszakoknakés évszakoknak megfelelő átalakulásait. ,,A természethezismét közeledni .Az 1880-as évek végétől már a realizmus továbbfejlesztésénfáradozott, mégpedig a szellemi, spirituális jelentésréteg megjelenítésével.Eközben terelődött figyelme - az anyagi valóságvisszaadására épülő realizmust bírálva - a táj és megfigyelőjekapcsolatára. A két fél azonosságát, a tájnak a befogadó előttmegnyilatkozó igazságát a hangulati jelenségekben fedeztefel. ,,Egy realisztikus hangulat átvitele az allegóriába? tettefel magának a kérdést 1894-es naplójában. A konvencionálisrealista motívumokkal szemben ,,a belső élet kifejezése, ,,tisztánhangulatok skálaszerű kifejezése lett a célja. Tulajdonképpenhangulat-allegóriákra törekedett, melyeket rendszerezett(,,Lehető rendszerek (reggel, dél, est)? (nyugtató, izgató)?Két ellentétes rendszer párhuzamos fejlesztése? [...] az ellentétek,harmóniák és disszonanciák rendszere? Ezek közöttszámtalan viszonyítás van .) Így jutott el fokozatosan a realizmussalszemben a szimbolizmusig. ,,Az allegória realizmussalpárosulva egy művészi lehetetlenség. - írta 1894-ben. Az allegorikusfestés ,,megkezdődhetik ismét spiritualizált alakban .,,Az alaknak kell gyakran allegorikusnak lenni, hogy jelentőségéttisztán a kép hangulatából nyerje. Egyáltalána mostani szűk konyhakerti realizmus lejárta magát csendéletszerűségével. (részletek az 1894-es naplóból)Eljárását a következőképpen foglalta össze: ,,Mennyiben lehetaz anyagit átalakítani egy nyugodt és állandó érzelemmé.1) típusokat csinálni az egyedekből [lényegében ez az allegória],2) a típusokból a hangulatokat. Hangulatfestészetébenennek megfelelően nem a művész érzelmeinek romantikuskifejezésére törekedett, ahogy nem is csupán a tájszépségét fejezte ki, hanem ,,a természetet közvetlen megélését ,vagyis az érzéki természet mögötti lényeg és az emberilélek, ösztön- és szellemvilág egységét ünnepelte. ,,A hangulata kozmikus, az örökkévaló. A tárgy csak ürügy arra, hogyezt az örökkévalóságot tükrözze. (1898-as napló) ,,A ködvagy mindenfajta sugártörés [melyek anyagtalanná varázsoljáka tárgyakat] a pozitívumból a szellemi felé tartó átmenetnektekintendő[k] . (1896)Markója Csilla dolgozta fel Mednyánszky művészi kapcsolataitaz 1870-80-as években kibontakozó osztrák hangulatfestészettel,mely a francia plein air festészettől abban különbözött,hogy nemcsak festői elemekkel dolgozott, a formákat fellazítószínekkel, optikai hatásokkal, de a szín hangulati erejévelkifejezhető jelentést, szimbolikus tartalmat is fontosnaktartotta. A megfestett tájkivágat az új irányzat szerint a természetteljességét jelentette, általános állapotot, ahogyan azta művész intuitíve felfogja. Több volt ez a festészet a benyomások,impressziók naturalista rögzítésénél, a változó természetijelenségek megfigyelésénél. A természet örökérvényű jegyeitkereste, a poétikus tartalmat, mely a hangulatban nyilatkozikmeg. ,,A tisztán mesterségbeli, valamint a tisztán festőimeddővé válik, ha nincs benne mélyebb hangulat. - írtaMednyánszky 1900-ban naplójába.Szintén Markója mutatott rá Schindler és Mednyánszky művészieljárásainak párhuzamaira, mely az aukcióra kerülőfestmény témáját is érinti. ,,Visszatérő motívum az erdőbelsőmint templom , ami megfelelt panteisztikus, romantikus, mindenbena szellemi, a spirituális tartalmat preferáló világnézetüknek(ez Mednyánszkynál számos ún. erdei áhítatot, erdőbenimádkozókat, erdei oltárokat, útszéli kereszteket stb. tematizálóképben is megjelent) . A szűk erdőrészlet, mely a régihollandokat tanulmányozó barbizoni festőknél vált divatossá,itt Millet parasztábrázolásaival ötvöződik, melyeken falusiember és természet a csendben és vallásos áhítatban egyesül.,,A természet felébreszti a vallásos érzést (1894), mely ameditációban a létezés lényegéhez juttat el. A csend, a létetmegvilágító magányos meditáció meghatározott hangulatokhozkötődik, melyek színharmóniákban is megragadhatók.Mednyánszky 1894-ben a színskála ,,dramatizálásával foglalkozvaa meleg színskálát a drámai hatásokhoz valónak írta le,míg a lírai hatásokra a hideg színskálát állította fel. ,,Dramatikushatásúak mindig azon [szín]összetételek, melyek melegek.Szelídebbek vagy tompábbak mindig azon színösszetételek,melyekben szürkék valamelyike túlnyomó módon uralkodik. ,,A szürke a többi tónus disszonanciáját nem oldja föl,csak enyhíti, amennyiben neutrális lévén mind a hideg, minda meleg színekkel egy fél-harmóniát képez. (1894) Ezek a feljegyzésekbizonyítják, hogy Mednyánszkyt nem a pillanatnyibenyomás ragadta magával, hanem a képnek a színek, a kompozícióharmóniájára épülő tervezésével, azaz a hangulati allegóriamegteremtésével a nézőt az általános igazság felismerésére,a szellemi tartalom befogadására ösztönözte. ,,Meg kellkísérelni az emberi dolgok fölé való emelkedést és az eszme világábanvaló átszellemülést. (1907-es napló)

  64. Mednyánszky László - Elesett katona
    1. Mednyánszky László alakja nemcsak rejtett regényhőskéntvált már életében ismertté, a róla hallható legendák Krúdynovelláiban is helyet kaptak. ,,Romantikus kedély volt művészetében,életében egyaránt. (Bálint Aladár, Nyugat, 1919)Festészetét leginkább mégis az 1990-es években induló új kutatásoktették érthetővé, miután megvilágították modern párhuzamait,melyek között francia, osztrák és magyar realisták,naturalisták és szimbolisták egyaránt voltak.Mednyánszky művészi perspektíváját külföldi útjai mélyítettékel, 1874-76 között hosszabb ideig Párizsban tartózkodott,többször felkereste Munkácsyt, közben Barbizonban is járt,ahol Paál Lászlóval kötött barátságot. 1877 tavaszán dolgozottelőször Szolnokon, ahol Deák Ébner Lajos mellett osztrákfestőkkel, August Pettenkoffennel és Tina Blauval is megismerkedett.Bécsben 1882-84 között élt, itt Wilhelm Bernatzik,Emil Jakob Schindler realista festőkkel dolgozott együtt.Barbizoni tartózkodása után, ahol ,,boldog volt, egész nap azerdőben festett (írta róla húga), jegyezte le Mednyánszky anaplójába 1878-ban - ,,Ma elhatároztam magamat véglegesen,soha többé nagyobb munkába természet nélkül fogni. Egyfolytában figyelte, járta a természetet, a nagyvárosokbólévről évre hazajárt Beckóra és Nagyőrre, a családi birtokokrakirándulni, festeni, megfigyelni. ,,Az ég azon bizonyosgyöngyhéj színű szürkét mutatta, melyet oly gyakran iparkodtamutánozni. A fák tövei világosak, s feketésen pontoznak. (1880) Tele vannak naplói hasonló leírásokkal. Művészimegújulásait ismétlődően attól remélte, hogy megfigyelia természet változó arcát, a vidék látványának a napszakoknakés évszakoknak megfelelő átalakulásait. ,,A természethezismét közeledni .Az 1880-as évek végétől már a realizmus továbbfejlesztésénfáradozott, mégpedig a szellemi, spirituális jelentésréteg megjelenítésével.Eközben terelődött figyelme - az anyagi valóságvisszaadására épülő realizmust bírálva - a táj és megfigyelőjekapcsolatára. A két fél azonosságát, a tájnak a befogadó előttmegnyilatkozó igazságát a hangulati jelenségekben fedeztefel. ,,Egy realisztikus hangulat átvitele az allegóriába? tettefel magának a kérdést 1894-es naplójában. A konvencionálisrealista motívumokkal szemben ,,a belső élet kifejezése, ,,tisztánhangulatok skálaszerű kifejezése lett a célja. Tulajdonképpenhangulat-allegóriákra törekedett, melyeket rendszerezett(,,Lehető rendszerek (reggel, dél, est)? (nyugtató, izgató)?Két ellentétes rendszer párhuzamos fejlesztése? [...] az ellentétek,harmóniák és disszonanciák rendszere? Ezek közöttszámtalan viszonyítás van .) Így jutott el fokozatosan a realizmussalszemben a szimbolizmusig. ,,Az allegória realizmussalpárosulva egy művészi lehetetlenség. - írta 1894-ben. Az allegorikusfestés ,,megkezdődhetik ismét spiritualizált alakban .,,Az alaknak kell gyakran allegorikusnak lenni, hogy jelentőségéttisztán a kép hangulatából nyerje. Egyáltalána mostani szűk konyhakerti realizmus lejárta magát csendéletszerűségével. (részletek az 1894-es naplóból)Eljárását a következőképpen foglalta össze: ,,Mennyiben lehetaz anyagit átalakítani egy nyugodt és állandó érzelemmé.1) típusokat csinálni az egyedekből [lényegében ez az allegória],2) a típusokból a hangulatokat. Hangulatfestészetébenennek megfelelően nem a művész érzelmeinek romantikuskifejezésére törekedett, ahogy nem is csupán a tájszépségét fejezte ki, hanem ,,a természetet közvetlen megélését ,vagyis az érzéki természet mögötti lényeg és az emberilélek, ösztön- és szellemvilág egységét ünnepelte. ,,A hangulata kozmikus, az örökkévaló. A tárgy csak ürügy arra, hogyezt az örökkévalóságot tükrözze. (1898-as napló) ,,A ködvagy mindenfajta sugártörés [melyek anyagtalanná varázsoljáka tárgyakat] a pozitívumból a szellemi felé tartó átmenetnektekintendő[k] . (1896)Markója Csilla dolgozta fel Mednyánszky művészi kapcsolataitaz 1870-80-as években kibontakozó osztrák hangulatfestészettel,mely a francia plein air festészettől abban különbözött,hogy nemcsak festői elemekkel dolgozott, a formákat fellazítószínekkel, optikai hatásokkal, de a szín hangulati erejévelkifejezhető jelentést, szimbolikus tartalmat is fontosnaktartotta. A megfestett tájkivágat az új irányzat szerint a természetteljességét jelentette, általános állapotot, ahogyan azta művész intuitíve felfogja. Több volt ez a festészet a benyomások,impressziók naturalista rögzítésénél, a változó természetijelenségek megfigyelésénél. A természet örökérvényű jegyeitkereste, a poétikus tartalmat, mely a hangulatban nyilatkozikmeg. ,,A tisztán mesterségbeli, valamint a tisztán festőimeddővé válik, ha nincs benne mélyebb hangulat. - írtaMednyánszky 1900-ban naplójába.Szintén Markója mutatott rá Schindler és Mednyánszky művészieljárásainak párhuzamaira, mely az aukcióra kerülőfestmény témáját is érinti. ,,Visszatérő motívum az erdőbelsőmint templom , ami megfelelt panteisztikus, romantikus, mindenbena szellemi, a spirituális tartalmat preferáló világnézetüknek(ez Mednyánszkynál számos ún. erdei áhítatot, erdőbenimádkozókat, erdei oltárokat, útszéli kereszteket stb. tematizálóképben is megjelent) . A szűk erdőrészlet, mely a régihollandokat tanulmányozó barbizoni festőknél vált divatossá,itt Millet parasztábrázolásaival ötvöződik, melyeken falusiember és természet a csendben és vallásos áhítatban egyesül.,,A természet felébreszti a vallásos érzést (1894), mely ameditációban a létezés lényegéhez juttat el. A csend, a létetmegvilágító magányos meditáció meghatározott hangulatokhozkötődik, melyek színharmóniákban is megragadhatók.Mednyánszky 1894-ben a színskála ,,dramatizálásával foglalkozvaa meleg színskálát a drámai hatásokhoz valónak írta le,míg a lírai hatásokra a hideg színskálát állította fel. ,,Dramatikushatásúak mindig azon [szín]összetételek, melyek melegek.Szelídebbek vagy tompábbak mindig azon színösszetételek,melyekben szürkék valamelyike túlnyomó módon uralkodik. ,,A szürke a többi tónus disszonanciáját nem oldja föl,csak enyhíti, amennyiben neutrális lévén mind a hideg, minda meleg színekkel egy fél-harmóniát képez. (1894) Ezek a feljegyzésekbizonyítják, hogy Mednyánszkyt nem a pillanatnyibenyomás ragadta magával, hanem a képnek a színek, a kompozícióharmóniájára épülő tervezésével, azaz a hangulati allegóriamegteremtésével a nézőt az általános igazság felismerésére,a szellemi tartalom befogadására ösztönözte. ,,Meg kellkísérelni az emberi dolgok fölé való emelkedést és az eszme világábanvaló átszellemülést. (1907-es napló)

  65. Mednyánszky László - Vízpart hajnalban
    1. MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ TANULMÁNY

      Mednyánszky László alakja nemcsak rejtett regényhőskéntvált már életében ismertté, a róla hallható legendák Krúdynovelláiban is helyet kaptak. ,,Romantikus kedély volt művészetében,életében egyaránt. (Bálint Aladár, Nyugat, 1919)Festészetét leginkább mégis az 1990-es években induló új kutatásoktették érthetővé, miután megvilágították modern párhuzamait,melyek között francia, osztrák és magyar realisták,naturalisták és szimbolisták egyaránt voltak.Mednyánszky művészi perspektíváját külföldi útjai mélyítettékel, 1874-76 között hosszabb ideig Párizsban tartózkodott,többször felkereste Munkácsyt, közben Barbizonban is járt,ahol Paál Lászlóval kötött barátságot. 1877 tavaszán dolgozottelőször Szolnokon, ahol Deák Ébner Lajos mellett osztrákfestőkkel, August Pettenkoffennel és Tina Blauval is megismerkedett.Bécsben 1882-84 között élt, itt Wilhelm Bernatzik,Emil Jakob Schindler realista festőkkel dolgozott együtt.Barbizoni tartózkodása után, ahol ,,boldog volt, egész nap azerdőben festett (írta róla húga), jegyezte le Mednyánszky anaplójába 1878-ban - ,,Ma elhatároztam magamat véglegesen,soha többé nagyobb munkába természet nélkül fogni. Egyfolytában figyelte, járta a természetet, a nagyvárosokbólévről évre hazajárt Beckóra és Nagyőrre, a családi birtokokrakirándulni, festeni, megfigyelni. ,,Az ég azon bizonyosgyöngyhéj színű szürkét mutatta, melyet oly gyakran iparkodtamutánozni. A fák tövei világosak, s feketésen pontoznak. (1880) Tele vannak naplói hasonló leírásokkal. Művészimegújulásait ismétlődően attól remélte, hogy megfigyelia természet változó arcát, a vidék látványának a napszakoknakés évszakoknak megfelelő átalakulásait. ,,A természethezismét közeledni .Az 1880-as évek végétől már a realizmus továbbfejlesztésénfáradozott, mégpedig a szellemi, spirituális jelentésréteg megjelenítésével.Eközben terelődött figyelme - az anyagi valóságvisszaadására épülő realizmust bírálva - a táj és megfigyelőjekapcsolatára. A két fél azonosságát, a tájnak a befogadó előttmegnyilatkozó igazságát a hangulati jelenségekben fedeztefel. ,,Egy realisztikus hangulat átvitele az allegóriába? tettefel magának a kérdést 1894-es naplójában. A konvencionálisrealista motívumokkal szemben ,,a belső élet kifejezése, ,,tisztánhangulatok skálaszerű kifejezése lett a célja. Tulajdonképpenhangulat-allegóriákra törekedett, melyeket rendszerezett(,,Lehető rendszerek (reggel, dél, est)? (nyugtató, izgató)?Két ellentétes rendszer párhuzamos fejlesztése? [...] az ellentétek,harmóniák és disszonanciák rendszere? Ezek közöttszámtalan viszonyítás van .) Így jutott el fokozatosan a realizmussalszemben a szimbolizmusig. ,,Az allegória realizmussalpárosulva egy művészi lehetetlenség. - írta 1894-ben. Az allegorikusfestés ,,megkezdődhetik ismét spiritualizált alakban .,,Az alaknak kell gyakran allegorikusnak lenni, hogy jelentőségéttisztán a kép hangulatából nyerje. Egyáltalána mostani szűk konyhakerti realizmus lejárta magát csendéletszerűségével. (részletek az 1894-es naplóból)Eljárását a következőképpen foglalta össze: ,,Mennyiben lehetaz anyagit átalakítani egy nyugodt és állandó érzelemmé.1) típusokat csinálni az egyedekből [lényegében ez az allegória],2) a típusokból a hangulatokat. Hangulatfestészetébenennek megfelelően nem a művész érzelmeinek romantikuskifejezésére törekedett, ahogy nem is csupán a tájszépségét fejezte ki, hanem ,,a természetet közvetlen megélését ,vagyis az érzéki természet mögötti lényeg és az emberilélek, ösztön- és szellemvilág egységét ünnepelte. ,,A hangulata kozmikus, az örökkévaló. A tárgy csak ürügy arra, hogyezt az örökkévalóságot tükrözze. (1898-as napló) ,,A ködvagy mindenfajta sugártörés [melyek anyagtalanná varázsoljáka tárgyakat] a pozitívumból a szellemi felé tartó átmenetnektekintendő[k] . (1896)Markója Csilla dolgozta fel Mednyánszky művészi kapcsolataitaz 1870-80-as években kibontakozó osztrák hangulatfestészettel,mely a francia plein air festészettől abban különbözött,hogy nemcsak festői elemekkel dolgozott, a formákat fellazítószínekkel, optikai hatásokkal, de a szín hangulati erejévelkifejezhető jelentést, szimbolikus tartalmat is fontosnaktartotta. A megfestett tájkivágat az új irányzat szerint a természetteljességét jelentette, általános állapotot, ahogyan azta művész intuitíve felfogja. Több volt ez a festészet a benyomások,impressziók naturalista rögzítésénél, a változó természetijelenségek megfigyelésénél. A természet örökérvényű jegyeitkereste, a poétikus tartalmat, mely a hangulatban nyilatkozikmeg. ,,A tisztán mesterségbeli, valamint a tisztán festőimeddővé válik, ha nincs benne mélyebb hangulat. - írtaMednyánszky 1900-ban naplójába.Szintén Markója mutatott rá Schindler és Mednyánszky művészieljárásainak párhuzamaira, mely az aukcióra kerülőfestmény témáját is érinti.,,Visszatérő motívum az erdőbelső mint templom, ami megfelelt panteisztikus, romantikus, mindenbena szellemi, a spirituális tartalmat preferáló világnézetüknek(ez Mednyánszkynál számos ún. erdei áhítatot, erdőbenimádkozókat, erdei oltárokat, útszéli kereszteket stb. tematizálóképben is megjelent) . A szűk erdőrészlet, mely a régihollandokat tanulmányozó barbizoni festőknél vált divatossá,itt Millet parasztábrázolásaival ötvöződik, melyeken falusiember és természet a csendben és vallásos áhítatban egyesül.,,A természet felébreszti a vallásos érzést (1894), mely ameditációban a létezés lényegéhez juttat el. A csend, a létetmegvilágító magányos meditáció meghatározott hangulatokhozkötődik, melyek színharmóniákban is megragadhatók.Mednyánszky 1894-ben a színskála ,,dramatizálásával foglalkozvaa meleg színskálát a drámai hatásokhoz valónak írta le,míg a lírai hatásokra a hideg színskálát állította fel. ,,Dramatikushatásúak mindig azon [szín]összetételek, melyek melegek.Szelídebbek vagy tompábbak mindig azon színösszetételek,melyekben szürkék valamelyike túlnyomó módon uralkodik. ,,A szürke a többi tónus disszonanciáját nem oldja föl,csak enyhíti, amennyiben neutrális lévén mind a hideg, minda meleg színekkel egy fél-harmóniát képez. (1894) Ezek a feljegyzésekbizonyítják, hogy Mednyánszkyt nem a pillanatnyibenyomás ragadta magával, hanem a képnek a színek, a kompozícióharmóniájára épülő tervezésével, azaz a hangulati allegóriamegteremtésével a nézőt az általános igazság felismerésére,a szellemi tartalom befogadására ösztönözte. ,,Meg kellkísérelni az emberi dolgok fölé való emelkedést és az eszme világábanvaló átszellemülést." (1907-es napló)

  66. Mednyánszky László - Enyészet
    1. Mednyánszky László túl hatvanadik életévén egyszerű sorkatonaként kívánt részt venni az első világháborúban. E kívánsága nem teljesülhetett, csupán a Hadisajtószállás festőjeként engedték a különböző hadszínterekre. A háború látványának régóta vágyott élményét számtalan vázlatrajzon és akvarellen örökítette meg, melyeket azután bécsi, budapesti és nagyőri műtermeiben dolgozott ki. Az első huszadik századi világégés radikálisan különbözött az előző korok háborúitól. A nagyszabású rohamokat és látványos csatákat csupán elvétve produkáló új tipusú küzdelem a lövészárkokból vívott állóháborúban "merült ki". A mindent eldöntő rohamokat éhezés, nélkülözés és végtelen menetelések váltották fel. Mednyánszky művein sem dicsőséges csatákat látunk hanem csapatmozgásokat, tábori- és hadifogoly jeleneteket, fogolycsoportok, sebesültek és halottak adták képeinek alapvető motívumanyagát.

       Az itt bemutatott "Enyészet" című remekművén a tavaszi zsongásban tobzódó anyatermészet ölén két katona bomló porhüvelye fekszik. Az ábrázolás belső feszültségét a friss zöldekben harsogó üde tájrészlet és a benne megjelenő emberi holttestek kontrasztja teremti meg. Mélyen parázsló belső tűz fénye világít az alakokat jelző piszkos barnásvörös és sárgászöld foltokból. Mednyánszky az izgató és vad barnás-vöröses színösszeállítást rendszeresen alkalmazta tragikus témáinál. 1917. május 3.-án a következőket írta naplójába: "Ezen májusi hangulat fő jellege a kéjes fáradtság, halállal, sebbel, a háttérben a gyönyörű friss zöld, piros vérrel az üde színek, meleg, fehér, kék-levegő, lágy, olvadozó és mégis valami üdén erős. – Ver sacrum." A keleti filozófiák iránt fogékony Mednyánszky "Szent tavasza" a teremtés és a halál misztériumára utal, melyben valaminek az elmúlta mindig valami újnak a születését is jelenti egyben.

      A háborúból 1917-re végérvényesen kiábrándult Mednyánszky emberi és művészi hitvallását hűen tükröző "Enyészet"-éből a gregorián kórusművek monumentális és passzív hangulata áramlik. A kép vászna átvérzett kötésként gyógyítva takarja a háború által a természet egészén ejtett sebeket. A táj nyugalomba alvadt, a bomló emberi televényből pedig virágok, füvek, fák és bokrok sarjadnak ki idővel. Mednyánszky panteista világszemlélete alapján a valóságban borzalmas jelenet a képsíkon színtiszta esztétikummá párolódott, a természet szempontjából közömbös, csupán a pillanat tört része alatt is végtelen számú történések egyikévé, s egyben drámai erejű ábrázolásává az örök körforgásban mindegyre megújuló életnek.

       A valószínűleg 1917 április-május körül született festmény az egyik legértékesebb hazai magángyűjteményből, Glücks Ferenc hagyatékából került a Kecskeméti Képtárba.
      RA

  67. Mednyánszky László - Szerbiában
    1. A festmény 1914-ben a szerb fronton készült. A sivár, kietlen havas tájban, szinte élő holttestekként fekvő katonák ábrázolása a legmegrendítőbb tiltakozás a háború ellen. A részletező festésről ekkor Mednyánsyky az összegezőbb előadásra tért át, mélységes humánuma kiszélesedett. Harctéri képei általában borongósak, sötét háttérből emelkednek ki az alakok, de itt határozott foltokban vágódik ki a havas háttér fehérjéből a két sötét figura. A festmény kompozíciós megoldása is egyedülálló Mednyánszky László művészetében. Míg a többi képén a sötétből halványan dereng elő a fény, itt a sötét foltok hideg színei nagy világosságban tűnnek elő. Mednyánszky virtuóz módon értett a tér és ember közti kapcsolat érzékeltetéséhez. A két katona nézőtől 4-5 méterre van, és kisebbedésük is ennek megfelelő. A mester nagyon finom szövésű vászonra festette a képet, a festéket simán kezelte és pasztozitás nélkül dolgozott. Az olajat "szárazon" kezelte, a mű ezáltal majdnem temperának, sőt néhol akvarellnek hat. A matt, érett kréta alap, s a szárazon kezelt olajfesték a sivárság érzetét kelti. A két alak mögött a háttér a semmibe vész. A fekvő katonán a takaró szürkéje, az alak felénk nagyobbodó perspektívája a halállal való megbékélés megindító megfogalmazása.
      MNG
  68. Mednyánszky László - Fiatal katona
    1. A múlt század kilencvenes éveiben talál rá arra a témára, melyben a legkiemelkedőbbet alkotja; az ágrólszakadtak, a csavargók, az élet perifériájára szorultak bemutatására. Festészetének erősségét nem is elsősorban a színbeli és a kompozicionális újításai adják, hanem igen szuggesztív, XX. századi értelemben modern, a kiszolgáltatottságot, sőt katona fejeinél a manipuláltságot is megjelenítő pszichologizmusa, jellemábrázoló készsége. A múlt század végén készített tájképei még szemléletében és kifejezésmódjában XIX. századi művésznek mutatják, de a természettől fokozatosan az ember, az elesett ember felé fordul. Portréi egyrészt katonákról, másrészt az élet peremére szorult emberekről készültek; témakörük, ábrázolásmódjuk és műfajuk miatt a művész legjellemzőbb alkotásai közül valók. Katonafeje az egyszerű, utasításra cselekvő, ölő embert mutatja, aki nem gondolkodik, parancsot teljesít, de éppen félrevezetettsége, megnyomorított személyi szabadsága döbbent rá a háború értelmetlenségére.
      Deák gyűjtemény, Városi Képtár, Székesfehérvár

  69. Mednyánszky László - Horak Jan
    1. MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ TANULMÁNY

      A múlt század kilencvenes éveiben talál rá arra a témára, melyben a legkiemelkedőbbet alkotja; az ágrólszakadtak, a csavargók, az élet perifériájára szorultak bemutatására. Festészetének erősségét nem is elsősorban a színbeli és a kompozicionális újításai adják, hanem igen szuggesztív, XX. századi értelemben modern, a kiszolgáltatottságot, sőt katona fejeinél a manipuláltságot is megjelenítő pszichologizmusa, jellemábrázoló készsége. A múlt század végén készített tájképei még szemléletében és kifejezésmódjában XIX. századi művésznek mutatják, de a természettől fokozatosan az ember, az elesett ember felé fordul. Portréi egyrészt katonákról, másrészt az élet peremére szorult emberekről készültek; témakörük, ábrázolásmódjuk és műfajuk miatt a művész legjellemzőbb alkotásai közül valók. Katonafeje az egyszerű, utasításra cselekvő, ölő embert mutatja, aki nem gondolkodik, parancsot teljesít, de éppen félrevezetettsége, megnyomorított személyi szabadsága döbbent rá a háború értelmetlenségére. A Horak Jánt ábrázoló vázlata viszont egy öntudatos, nyakas férfival ismertet meg, olyan a törvényre fittyet hányó kocsmahőssel, akiről Tersánszky Jenő sokat írt ugyanezt az időszakot bemutató regényeiben.
      Deák gyűjtemény, Városi Képtár, Székesfehérvár

  70. Mednyánszky László - Katonafej
    1. A múlt század kilencvenes éveiben talál rá arra a témára, melyben a legkiemelkedőbbet alkotja; az ágrólszakadtak, a csavargók, az élet perifériájára szorultak bemutatására. Festészetének erősségét nem is elsősorban a színbeli és a kompozicionális újításai adják, hanem igen szuggesztív, XX. századi értelemben modern, a kiszolgáltatottságot, sőt katona fejeinél a manipuláltságot is megjelenítő pszichologizmusa, jellemábrázoló készsége. A múlt század végén készített tájképei még szemléletében és kifejezésmódjában XIX. századi művésznek mutatják, de a természettől fokozatosan az ember, az elesett ember felé fordul. Portréi egyrészt katonákról, másrészt az élet peremére szorult emberekről készültek; témakörük, ábrázolásmódjuk és műfajuk miatt a művész legjellemzőbb alkotásai közül valók. Katonafeje az egyszerű, utasításra cselekvő, ölő embert mutatja, aki nem gondolkodik, parancsot teljesít, de éppen félrevezetettsége, megnyomorított személyi szabadsága döbbent rá a háború értelmetlenségére.
      Deák gyűjtemény, Városi Képtár, Székesfehérvár

  71. Mednyánszky László - Ülő csavargó
    1. MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ TANULMÁNY

      Korai rajzai, melyeket az "Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben" című albumokhoz készített, még az akadémiák rajzos, kemény modorához kötik Mednyánszky stílusát. Később talán az akvarellezés technikája és elsősorban a művész szakadatlan bolyongása közben felbukkanó élmények gyors megörökítése kényszerítette új munkamódszerre. Ekkor fellazulnak a formák, megszínesednek a lapok. Figurális műveinek túlnyomó részét a művész Magyarország és Európa szegényembereinek, elesettjeinek, csavargóinak életéről készítette. Ábrázoltjainak jelleme, sorsa ugyanúgy lekötötte, mint az őket körülvevő világ. Mednyánszky műveit a rokonszenv, az átélés őszintesége teszi megragadóakká. Akvarelltechnikájának levegősen egymásra hordott rétegei, fénytől átjárt meleg színei pedig századunk magyar rajzművészetének legszebb darabjai között jelöli ki helyüket.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  72. Mednyánszky László - Csavargófej
    1. Mednyánszky Lászlónak az élet tragikus jelenségeire koncentráló figyelme a nyomor ábrázolásában Dosztojevszkij és Gorkij megfelelője. Ez a Csavargófej sűrítve tartalmazza Mednyánszky művészetének szellemi és festői értékét. A sárgásbarna háttér előtt szembenéző, kissé jobbra forduló, kócos sötét hajú, nyitott szájú csavargóról is - mint többi alakos képén - lelkiállapotot, sorsot fest inkább, mint embert, a szó hagyományos értelmében. Festménye a szenvedésre kárhoztatott ember döbbenetes, megrázó ábrázolása. A kép - a benne rejlő művészi igazság rendkívüli erejével - korának társadalmi bírálata is.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  73. Mednyánszky László - Dunajeci tájrészlet
    1. Báró Mednyánszky László a család ősi birtokán Beckón és a Tátra melletti Nagyőrön nevelkedett. A Kárpátok fenséges, hóborította csúcsainak valamint a környező vidék érintetlen természeti szépségeinek látványa már gyermekkorában megragadták fantáziáját. Művészi pályáján az észak-magyarországi tájakat, várakat megörökítő Thomas Ender bécsi festővel való találkozása indította el. A felfedezés és megismerés iránti olthatatlan vágyát állandó csavargásokkal csillapító Mednyánszky szinte egész életében úton volt. A családi birtokra való gyakori hazatéréseit is a környező és távolabbi vidékek bebarangolásával töltötte. Naplójegyzetei szerint 1895 októberében bejárta a Kárpátokban eredő majd a Visztulába torkolló Dunajec folyó mentét. Az akkori magyar-lengyel határon nagyívű kanyarulatba forduló folyó kb. száz kilométeres szakaszát szeszélyes sziklaalakzatok kísérik kétoldalról. Számos festményén örökítette meg e vadregényes tájat, melyen a rohanó folyó sárgásfehér és vöröses mészkősziklák tömbjei között vágott magának mély, szakadékszerű utat.

      E helyszínen készült vázlatok alapján évekkel később kidolgozott festményeinek egyik leggyönyörűbb darabja az itt bemutatott Dunajeci tájrészlet. "A nagy foltokban egyszerűsített táj sejtet belső nagy titkokat, törvényeket és megnyilatkozásokat, amelyeket csak igen vékony fátyol takar." – olvashatjuk Mednyánszky 1900 július 2-i naplóbejegyzésében. Az áttetsző köd fátylába burkolózó természet titokzatossága mindig izgatta Mednyánszky képzeletét. A formákat és körvonalakat felbontó, részleteket egymásbamosó természeti jelenség ábrázolásának problémájához azonban az impresszionistáktól eltérő módon közeledett. A köd számára egyrészt az irracionalitás és a pusztulás szimbóluma, mely átmenetet képez fény és sötétség, élet és halál között, másrészt viszont Mája-fátyla mely a lényeget, a végső tudást fedi el. A párás levegő atmoszférikus hatásainak kutatása helyett tehát Mednyánszkyt elsősorban a ködhöz mint fátyolhoz kötődő képzetek foglalkoztatták. A Dunajeci tájrészlet ködben és napfényben egyszerre vibráló sziklatömegeit Mednyánszky egyéni festésmóddal – az éppen kezeügyében lévő tárggyal vagy eszközzel, körömmel visszakapart, tenyérrel elsimított vagy festőkéssel meghúzott festékrétegekből – alakította ki. Az ősállapotban lévő titokzatos természet e részletét a festő energikusan, szinte erotikus átfűtöttséggel ragadta meg és vette birtokába.
      RA

      Mednyánszky 1895-ből származó egyik naplófeljegyzésében olvashatjuk: "A ködös hangulatok bizalmas és egyúttal misztikus volta, ennek a két együttesen oly ritka elemnek találkozása." E festményre érvényes e megállapítás: bizalmas és sejtelmesen misztikus. Az idő megállni látszik, minden hallgatag és nyugodt. A szokatlan képkivágás monumentális hatást kölcsönöz a képnek, s olyan közel visz bennünket a természethez, hogy szinte benne érezzük magunkat. Ez a közelség kicsit fenyegető, mégis vonzó. A természet ősereje érezhető itt, a ködön átszivárgó napfény sejtelmes hangulatot idéz fel bennünk. A festmény összhatásában sokkal több, mint a plein-air eredmények alkalmazása: a természetben feloldódást találó ember panteista természetfilozófiájának festői megfogalmazása.
      MNG, Budapest, Ltsz.: 55.299 T

  74. Mednyánszky László - Mocsaras táj
    1. Mednyánszky festészetünk egyik legérdekesebb, legtalányosabb egyénisége. Nem sorolható kora divatos irányzataihoz, nem tartozik iskolához. Két téma vonzotta: az örökkön változó, megújuló természet és a társadalom kitaszítottjainak világa. "A természet szemlélete volt főfoglalkozásom legfiatalabb koromtól fogva, ez volt életem tartalma" - írta naplójában. Párásan mosódott hegyvidék, vízpart, holdfényes erdő s az Alföld végtelenbe táguló határa formálódik meleg szürkésbarna színekkel festett képpé ecsetje nyomán. Oeuvre-jének egyik legszebb darabja e korai képe, melyen a nedves atmoszféra gyöngyházfényű csillogással veszi körül az esős tájban fáradtan bandukoló alakokat.
      Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  75. Mednyánszky László - Vonuló katonák
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      - Mednyánszky. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2003. október 14. – 2004. február 8. katalógus: 261.
      - Mednyánszky. Slovenská Národná Galéria, Bratislava, 2004. április 29. – augusztus 29. katalógus: 261.

  76. Mednyánszky László - Folyópart
    1. "Igazán kedvem volna néha mindent megsemmisíteni magam körül, mert minden hazug..." - vall életérzéséről Mednyánszky naplójában. A festő festményeiben sűrűsödve feszül az a fájdalom, azok az ellentétes szenvedélyek, amit Mednyánszky érzett és kegyetlen önvizsgálattal elemzett naplóiban. A festő írásai (napló, levelek, alkalomszerű feljegyzések) arról szólnak, hogyan viaskodott festőként a természettel, hogyan kereste a tárgyak és a színek viszonyát, hogyan építette ki egyéni természetszemléletét, hogyan érlelődött meg a század végére tudatos társadalomkritikai magatartása. Mednyánszky melenkóliára hajlamos kedélye azonosult a változó természettel, ezért is érthető, hogy csak a barbizoni festőkkel érzett többé-kevésbe közösséget. A festő élete nagy részét a természetben töltötte. Szerette a magányt, az aszkétikus életet. A saját gondolataira, belső világára koncentrálás tette lehetővé, hogy hangulatait pontosan kivetítse természeti képeire. Ez a tájkép nem egyszerűen a táj motívumainak rögzítése. Makacsul búvárkodva kutatta a természetet, szinte ízekre szedte a látványt, hogy képet formáljon belőle. Mednyánszky Folyópartot ábrázoló festménye a festő fájdalmas hangulatát hordozza. "A hangulat irányát, én csak azt látom mindenben. Azt keresem a színben úgy, mint a vonalban, a levegő minőségében úgy, mint a hideg hatásában..." - vallotta naplójában Mednyánszky László. Az előteret a télvégi folyópart sivár tere uralja: a piszkosfehér színt megtöri az előbukkanó barnásfekete földfolyamok. Az ég magasában szinte visszatükröződik a folyópart hangulatisága. A felhők csak átsejlenek a piszkosfehér égbolton. A képen a humán elemet csak a túlparton fák közé foglalt házcsoport jelzi. A Mednyánszky-ra oly jellemző kopár domb ad nem túl vonzó hátteret a házak csoportjának. A középteret átszelő folyó piszkosfehér színét, hideg kékes tónusban uralja. Az egységben tartott színvilág: a piszkosfehérfehér és a barnásfekete kontrasztjára épülő elidegenítő színek utalnak a Mednyánszky által tudatosan fejlesztett színelmélet "színek fiziológiája" alkalmazására. Lemond az árnyalatok gazdagságáról, hogy a piszkosfehér-barnásfekete színkontrasztját kihasználva a festmény hangulatát drámaivá alakítsa. A képen a perspektíva választás, a völgybe hajló hegyek íve, az ég és a föld találkozásában kifejezett térszemlélet, mind jellemzők Mednyánszky formavilágára. A "dehumanizált" táj hűen vall a művész lelkivilágáról, pillanatnyi lelki állapotának rezdüléséről. Mednyánszky László bárónak született, az ősi birtokon, a felvidéki Beckón. Családja, amelyben nagyműveltségű tudósok, politikusok, katonák és papok hagytak nevet és hagyományokat utódaikra, a középkorig vezethető vissza. Családi háttere lehetővé teszi, hogy Mednyánszky 1863-64 folyamán Thomas Ender bécsi festőtől tanuljon, majd Münchenben folytatta tanulmányait. 1873-ban már Párizsban tanul, ahol is befejezést nyer akadémikus indíttatású képzése. Jelentős birtokok örököse, mégis a legpuritánabb életmódra, teljes igénytelenségre törekedett. Tanulmányait követő életpályájára személyisége ad magyarázatot: "Nem a test, sem az ész (gondolkozás), de a kedély beteg nálam, ezért tesz nekem jót a helyváltoztatás, az új környezet"- írja az 1890-es évek elejétől vezetett naplójában, melyben szinte kivülállóként elemzi hangulatait. Mednyánszky életművén a konkrét stílusfejlődés nehezen kiolvasható. "Alig van datált vagy közvetve datálható munkája. A fontosabb képcsoportok is csak megközelítően helyezhetők időrendbe. A pálya homogén, a kvalitás egyenletes.." - összegzi a pályaképet a festő monográfusa Aradi Nóra. A kormeghatározás támpontjául az 1914-1915 körül festett téli háborús képek szolgálnak, melyek színvilága és hangulatisága hasonló. Mednyánszky "időelőtti modernsége" és festészetének hangulatisága ad magyarázatot, képeinek a műértő közönség általi kedveltségére.
       

      Proveniencia:
      - Budapesti polgár család

      Referencia:
      - Művészeti Lexikon:III/278, MGA: 401, Benezit:7/300

      Irodalom:
      - Malonyai Dezső: Mednyánszky. Bp,1905
      - Kállai Ernő: Mednyánszky. Bp,1943
      - Dr. P. Brestyánszky Ilona: Mednyánszky László naplója. Bp,1960
      - Dr. P. Brestyánszky Ilona: Mednyánszky. Bp,1963
      - Egry Mária: Mednyánszky Bp, 1975
      - Aradi Nóra: Mednyánszky Bp, 1983
      - Magyar Nemzeti Galéria Bírálati vélemény száma: 2119/980, 119/981
      Kovacsdr